Az oroszlán barlangjában – zsidók Iránban

Folytatjuk sorozatunkat: a héten Irán zsidóságát mutatjuk be.

Történelmi áttekintés

Az ókori Perzsia (a mai Irán) zsidó közössége a diaszpóra egyik legrégebbi közössége, melynek gyökerei az első Szentély idejére, a polgári időszámítás kezdete előtti hatodik századra nyúlnak vissza, amikor is Nebukadnecár király fogságba ejtette, és Babilóniába hurcolta Izrael zsidó lakosságát. Az iráni zsidó közösség tehát 2500 éves, és gyökerei összefonódnak a babilóniai zsidóság történetével. A Tánáchból ismert Dániel és Chávákuk próféta, valamint Eszter királynő is Perzsiában élt.

kalimi_iran

Hamedani zsidók 1918-ban

i.e. 539: Kürosz király elfoglalja Babilont, és a zsidókat visszaengedi Izrael Földjére, hogy felépíthessék újra a Szentélyt. Ennek ellenére népes zsidó közösségek maradtak Babilónban és Perzsiában is. A bibliai Eszter, Ezra, Nechemja és Dániel könyve betekintést nyújt az akkori zsidó életbe, a zsidó közösség és a királyi udvar jó kapcsolatába. Ezekből kiderül az is, hogy a vegyesházasságok aránya igen magas volt, mely ellen a próféták és a bölcsek minden erejükkel küzdöttek.

i.e. V. század: ekkor játszódott purim története, melyet Eszter könyve beszél el.

A polgári időszámítás kezdetén Perzsia lakosságának mintegy 20 százaléka zsidó volt.

ha_haim

1921-25 közöt működött az iráni zsidó újság, a Háchájim (Az Élet)

III-VII. század: A Szasszanida dinasztia uralma Perzsiában, a zsidó közösség megerősödik, Susán, Siráz és más perzsa városok zsidó népessége megnövekszik.

642: muszlim hódítás, melynek nyomán megváltozik a zsidók társadalompolitikai helyzete. Innentől kezdve a XIX. századig, bár a zsidó megtűrt vallásnak minősült, mégis üldöztetésben éltek a zsidók, sokszor egész közösségeket kényszerítettek az iszlámra való áttérésre. Nyugodtabb és vészterhesebb időszakok váltogatták egymást.

XII. század: az utazó Tudelai Benjámin tudósít a perzsiai zsidó közösségről, melynek létszámát ő hatszázezerre becsülte.

Samuel_Haim

Smuel Chájim a zsidó közösség és a cionista mozgalom egyik vezetője volt, egyike volt a Reza sah által kivégeztetett zsidóknak

XVIII. század: ekkor élt Rab Juszef, másnéven Or Srágá, iráni misztikus és csodatevő, akinek a sírjához Jazd városában zsidók és nem-zsidók egyaránt előszeretettel látogattak sorsuk javulását remélve.

XIX. század: Több nagyobb városban is népes zsidó közösség élt, például Heratban, Kabulban, Teheránban, Sirázban és Iszfahánban. A közösség tagjai közül sokan vándoroltak Izraelbe.

1918: megalakul a Cionista Szövetség, melynek teheráni és 18 más iráni nagyvárosban működő szervezete segítette az államalapítás előtti aliját. 1948-ban, Izrael Állam megalakulásának előestéjén mintegy 20 ezer iráni zsidó élt az Országban, többségük illegálisan érkezett.

1925-79: a szekularizált és a Nyugatot követő Iránban a zsidóknak jó életük volt. A II. Világháború után megalakult a Zsidó Közösség Tanácsa, az iráni zsidó hitközségek ernyőszervezete. A zsidó közösségnek küldöttje ült az iráni parlamentben is, aki köteles volt az iráni külpolitikával egyetérteni. Az 1979-et megelőző időszakban, bár a viszony nem volt nyíltan barátságos, Irán több téren is kapcsolatban állt, illetve együttműködött Izraellel.

1960-70-es évek: a kirobbanó gazdasági növekedés a zsidó közösségekben is éreztette a hatását. Kialakult egy nagyon gazdag réteg. Létezett egy nagyon szegény réteg is, de a zsidók mintegy 80 százaléka a középosztályhoz tartozott. Az oktatásban, a gazdaságban és az egészségügy területén a zsidók jóval nagyobb százalékban voltak jelen, mint amekkora százalékát a teljes lakosságnak kitették.

24passover-4-popup

Egy perzsa ételkülönlegesség: édes-savanyú, rizzsel töltött káposztalevelek

1979: az iszlám forradalom előestéjén 80 ezer zsidó élt Iránban, akik mind a gazdasági, mind a kulturális életben kiemelkedő szerepet játszottak. A forradalom nyomán több tízezer zsidó, elsősorban a leggazdagabbak hagyták el Iránt, hatalmas ingatlanjaikat maguk után hagyva. Irán megszakította a kapcsolatát Izraellel. Egy vezető zsidó üzletember kivégzésének nyilvánosságra hozatala utána a zsidó közösség vezetői elhatározták, hogy cselekedniük kell. Khomeini ajatollah fogadta a zsidó delegációt, és kijelentette, hogy országa istenfélő zsidó közössége alapvetően különbözik a vallástalan cionistáktől, ezért védelmet ígért nekik. Irán nyíltan támogatta az Izraelt támadó terrorszevezeteket, elsősorban a libanoni Hezbollah-t. 1979 óta legalább 13 zsidót végeztek ki vallási okokból, vagy az Izraellel való kapcsolatai miatt.

1980-88: irak-iráni háború. A zsidó lakosságból is behívták a férfiakat. 150 zsidó katona esett el ebben a háborúban. Az iráni kormány 2014-ben emlékművet emelt e katonák emlékére. A felavatási ünnepségen számos magas rangú iráni tisztségviselő és parlamenti képviselő is részt vett, akik méltatták az iráni zsidó közösség lojalitását.

Napjainkban

Bár az iráni zsidók viszonylagos vallásszabadságot élveznek, nem érezhetik magukat biztonságban, mert rendszeresen a „cionista Izraellel“, valamint az „imperialista Amerikával“ való kooperációval gyanúsítják meg őket, ezek a tevékenységek pedig Iránban halállal büntethetők. A kormány által irányított média nyíltan antiszemita. Vannak olyan foglalkozások, oktatási intézmények, illetve egyéb szférák, amelyek zsidók előtt zárva vannak. Az útlevélért folyamodó zsidókkal külön irodában foglalkoznak, és azonnal megfigyelés alá helyezik őket. Az emigráció megakadályozásának érdekében egy zsidó család tagjai nem utazhatnak együtt külföldre.

Napjainkban Izraelen kívül a Közel-Kelet legnagyobb létszámú zsidó közössége Iránban található, akik közül a legtöbben a fővárosban, Teheránban élnek. Jelenleg mintegy tízezer zsidó él Irán területén. Teheránban tíznél is több zsinagóga működik, néhány zsidó iskola, 2 óvoda, valamint egy százágyas zsidó kórház. A második legnagyobb zsidó közösség Iránban ma Siráz városában él. Sirázban és Iszfahánban is található egy-egy zsidó iskola, melyeket az Ocár Hátorá szervezet működtet. A sirázi zsidók között több híres aranyműves és zenész van. Az iráni zsidók többnyire saját vállalkozásukban dolgoznak, és kerülik az állami munkahelyeket, mert ott gyakran hátrányos megkülönböztetés érheti őket.

Ma jó néhány izraeli városban található iráni közösség (a legnagyobbak közülük: Tel-Aviv, Holon, Bát-Jám, Nesz Ciona, Kfár Szábá és Rehovot), és számos mosávot is alapítottak az Iránból érkezettek. 2001-es népszámlálási adatok szerint 135 200 iráni (születésű, vagy iráni szülőktől született) zsidó él Izraelben. Az Iránt 1979 után elhagyó zsidók azonban nemcsak Izrael, hanem Amerika felé is vándoroltak, így ma Great Neckben és Los Angelesben is több tízezres perzsa zsidó közösség él. Egy kisebb közösség Európa különböző országaiban telepedett le. Az újonnan érkező iráni zsidók jellemzően megalapították a saját intézményeiket, hogy szokásaikat továbbra is gyakorolhassák.

Az Izraelbe vándorolt iráni zsidók közül Ezra Cion Melámed, rabbi és a Talmud professzora a Héber Egyetemen, Izrael Díjban részesült. Éjtán Ben-Élijáhu a légierő főparancsnoka, Dán Cháluc a légierő főparancsnoka és a hadsereg vezérkari főnöke, Saul Mofáz a hadsereg vezérkari főnöke és védelmi miniszter is volt. Rabbi Baksi Doron a szfárádi főrabbi tisztjét töltötte be, a jelenleg börtönben ülő Mose Kácáv pedig államelnök volt egykor.

Szokások, hagyományok

Bár az iráni zsidók száma nem elhanyagolható, hagyományaik mégis gyorsan merülnek feledésbe, hiszen nagyon magas a zsidóságon belüli „vegyesházasság“, illetve a vallásossághoz visszatérők többnyire az egységesedő, keleti vallási hagyományokat követik, nem kifejezetten saját őseik tradícióját.

Az iráni közösségekben a szombati és ünnepnapi étkezések közösségi események. Egy-egy étkezésre nagyon sokan gyűlnek össze, családtagok, barátok. Hagyományos perzsa ételeket szolgálnak fel ezeken a lakomákon: rizs-alapú egytálételeket, friss gyümölcsöt, valamint a gondi nevű perzsa csirkelevest, melyet kardamommal és kurkumával fűszereznek, és csicseriborsóval tesznek még gazdagabbá. Az iráni zsidók sokat megtartottak a helyi étkezési szokásokból. Jellemzően nagy összejöveteleket rendeznek, ahol különféle hagyományos ételeket szolgálnak fel. A vendégeket pisztáciával, datolyával, dióval és mazsolával kínálják érkezéskor, csak ezután szolgálják fel a lakomát, melynek központi elemét képezik a rizses fogások.

Az esküvők különösen nagyszabású események az iráni közösségben. Miután kitűzték az esküvőt, a menyasszony, a vőlegény és a szüleik leülnek egy idősebb, a családtól független közvetítővel, aki segít nekik megállapodni a költségekkel kapcsolatban. Mivel az iráni közösségek tagjai aktív családi életet élnek, az esküvő előtt külön összejövetelen ismerkedik meg egymással a vőlegény és a menyasszony tágabb családja.

8801304

Falusi zsidó lány Iránban, nem sokkal az esküvője után, 1875 körül

Az esküvő előtti hennaszertartás napjainkig megmaradt. A hennáról azt tartják ugyanis, hogy nemcsak szépséget kölcsönöz, de meg is védi a menyasszonyt és a vőlegényt. Míg korábban a kidolgozott minták voltak a népszerűek, a XX. század kezdetétől szokássá vált az egyszínű festés, illetve  csak egy-egy ujj, vagy a tenyér befestése. Az esküvőt megelőző nap délelőttjén a menyasszony és a vőlegény is ellátogatott (természetesen külön-külön) a fürdőházba. Édességekkel, szárított gyümölccsel és édes itallal látták el őket, énekkel és tánccal ünnepeltek. A menyasszony ékszekeret is kapott, haját hennával festették be. A központi henna szertartás az esküvőt megelőző este zajlott a menyasszony házában. Díszes bronzedényben vitték a hennát a vőlegény házából a menyasszonyéba, és egy gyertyákkal, édességekkel, gyümölcsökkel megrakott, szalagokkal díszített asztalra helyezték. Ezután a menyasszony és a vőlegény kezét és lábát díszítették ki hennával, a vendégek énekeltek, táncoltak és lakomáztak.

9452396

Hamadani zsidó asszony ünnepi ruhában, hennával festett ujjakkal és lábfejjel, 1893 körül

A henna része volt a mindennapi életnek is, nők és férfiak egyaránt használták. A fürdőház a nők társadalmi életének egyik központi helyszíne volt, ott cseréltek gazdát a legfrissebb hírek és pletykák, és ott festették be magukat a nők hennával néhány hetente péntek délelőtt, a sábáti készülődés megkezdése előtt. Ünnepek előtt szintén hennával díszítették ki magukat, gyászidőszakokban viszont nem használták. Egyes területeken a közeli családtag halála utáni gyászév során egyáltalán nem alkalmazták a hennát, és a gyászév leteltével külön szertartás keretében festették be magukat újra vele.

Peszáchkor az askenáz hagyományoktól eltérő chároszetet készítenek: dióból, szárított gyümölcsökből, gránátalma levéből, banánból készítik és kardamommal fűszerezik az egyiptomi rabszolgaság éveire emlékeztető keveréket. Különleges szokás, hogy egy-egy szál újhagymát tesznek minden tányér mellé, és a Dájénu eléneklése előtt azzal ütik egymást az asztalnál ülők, így emlékezve az egyiptomiak korbácsütéseire. Szintén széder esti szokás, hogy a megterített asztalt még egy terítővel takarják le, hogy megvédjék az ételt a tíz csapás említéséből fakadó negatív energiáktól. Amikor elmondják a tíz csapást, mindenki minden csapásnál egy-egy csepp bort, illetve vizet cseppent egy tálba. Ezután kiviszik a tálat, és folyó vízbe öntik a tartalmát, az ételeket pedig kitakarják. Peszách utolsó ünnepnapjának kimenetele után joghurtból, zöldségekből, mentából és kenyérből álló vacsorát fogyasztanak. Mivel régen nem volt peszáchra kóser tejtermék Iránban, az a szokás alakult ki, hogy az ünnep ideje alatt nem esznek tejes dolgokat.

PT-Issue-2-Vol1-HR-nocrops-singlejan2_Page_38_Image_0002-600x250

Kufte tabrizi – perzsa húsgombócok

Nyelv

Ahogyan a német területeken élő zsidók nyelve a jiddis, a spanyol és portugál területekről származóké pedig a ladino, a hosszas együttélés során a perzsa területeken is kialakult a zsidóknak egy sajátos, a héberrel keveredő nyelve, a dzsidi. Ez a szó tágabb értelemben minden judeo-perzsa dialektust jelöl, szűkebb értelemben pedig Teherán és Máshád zsidó közösségeinek nyelvjárását értjük alatta. Érdekesség, hogy a héber párdesz szó, melyből az angol paradise szó származik, perzsa eredetű, és ugyanazt jelenti, mint a héberben: „liget“. A dzsidi nemcsak beszélt, hanem irodalmi nyelv is, melynek stílusa évszázadokon át követte a klasszikus perzsa irodalmat.

A máshádi zsidók

Máshád városában az 1740-es években telepedtek le a zsidók. Elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak a Selyemút mentén, és messze földön híresek voltak a tisztességükről. 1839 márciusában egy vérvád nyomán pogrom tört ki a városban, melnyek során 36 zsidó öltek meg. Az ezt követő 24 órában a közösség vezetőinek tanácsára nagyjából 300 zsidó család kezdte meg az előkészületeket az iszlámra való áttérésre. Néhány család beolvadt az iszlám közösségbe, a legtöbben azonban titkos zsidókkén éltek kettős életet. Akik ezt nem tudták fenntartani, azok Afganisztánba szöktek, hogy nyíltan élhessenek tovább zsidókként. A következő évtizedekben számos család költözött Türkmenisztánba. Közülök sokan Sztálin börtöneibe kerültek, és egy 1925-ös fogolycsere-egyezmény során kerültek vissza Máshádba. Amikor 1946-ban újabb vérváddal álltak elő az irániak, a még Máshádban élő titkos zsidók Teheránba, illetve Jeruzsálembe költöztek. Ma Izraelen kívül New York-ban, Milánóban, Hamburgban és Londonban élnek máshádi eredetű zsidók, akik híresek az összetartásukról, közösségük megtartó erejéről. Közösségük összesen a világon mintegy 20 ezer tagot számlál.

Mordecháj és Eszter sírja

2008 decemberében az iráni Nemzeti Örökség listájára került a purimi történet két főhősének, Mordechájnak és Eszter királynőnek a sírja. A hely ezzel hivatalos állami védelem alá is került. A sírok az Irán észak-nyugati részén található Hámádán városában vannak, egyszerű, 5-700 éve épült, kupolás téglapület veszi őket körül. A feltételezések szerint Hámádán helyén állt egykor a purimi történetben szereplő Susán városa. Már a híres XII. századi zsidó utazó, Tudelai Benjámin is említette a helyet, mely zsidók és muszlimok számára egyaránt szent. A sírok mellett kis zsinagóga található. Iráni zsidók rendszeresen keresik fel a helyet, purimkor itt olvassák a megilát, mások bár micvát, vagy brit milát tartanak itt. A mauzóleum mellett egy mélyedés látható a földben, az iráni zsidók legendája szerint itt van annak az alagútnak a bejárata, mely egyenesen Jeruzsálembe vezet. Érdekesség, hogy a Gálilban, valószínűleg a Cfát melletti Bárámban taláható romok alatt is van egy hely, melyet évszázadokon keresztül Mordecháj és Eszter sírjának tartottak.

Tomb of Esther and Mordechai

Mordecháj és Eszter sírja Hamadanban

A világ zsidó közösségeit bemutató sorozatunk korábbi cikkei:

Dánia

Etiópia

Nagy-Britannia

Belgium

Ciprus

Észtország

Csehország

 

  • Küldés emailben