Az Óévi hisztéria margójára

Mozgalmasak voltak a nemrégiben elmúlt zsidó időszámítás szerinti esztendő utolsó napjai. Elul hónap 26-án (szeptember 6.) az EMIH közel 400 esztendő után újraélesztette a budavári zsinagógát, ortodox rabbit avatott és vadonatúj Tóratekercs írását fejezte be a helyszínen.

Valljuk be, nem gyakran történik ilyesmi Budapesten, pláne nem egy napon. Másnap, elul hó 27-én (szeptember 7.) pénteken azonban olyan hír látott napvilágot, mely bombaként robbant a zsidó közéletben, ugyanis Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy a majd’ négy éve befejezetlenül álló Sorsok Háza projekt folytatásába bevonják az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, és egy nagyobb, közel kétmilliárd forintnyi összeget különítenek el a múzeum és emlékhely kialakítására. Ráadásul nem csak bevonják a Chábád mozgalomhoz köthető hitközséget, de annak elkészülte után az egész szőröstül-bőröstül az EMIH tulajdonába kerül!

Hogy korábban miért feneklett meg a projekt, azt mindenki tudja: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozott egyrészről a koncepció kidolgozatlanság ellen, másrészről a központot felügyelete alá vonó Schmidt Mária vezetése ellen. Persze ez mind abban az évben volt, amikor amúgy is zengett a közélet a Veritas intézetes Szakály Sándorának ostobaságaitól meg a Szabadság téri emlékmű körül kialakult balhétól (jegyzem meg, szinte minden nap az emlékmű előtt megyek el, és a vele szemben civil összefogásból kitett, a soá borzalmaira és az emlékmű által sugalltak ellenében a magyar nemzet felelősségére felhívó protest-emlékhely nagyobb turista érdeklődést vált ki, mint Gábriel arkangyal szárnyai, mondhatni fordítva sült el a dolog).

Az azóta eltelt cirka négy évben a Sorsok Háza ügyében, legalábbis a nyilvánosság előtt, nem történt semmi. Pontosabban két dolog biztosan nem: nem született megegyezés a kormányon belül, hogy ki is felügyelje majd a múzeumot, illetve az anno protestáló Mazsihisz sem tett le (akár kéretlenül) alternatív koncepciót, amit elfogadhatónak talált volna.

Ebbe az állóvízbe pottyant bele a bejelentés, hogy tudniillik, ha a Mazsihisz nem konstruktív, akkor a kormány keres egy másik hitközséget, amelyikkel lehet együtt dolgozni, és nem utasít el mindent csípőből, amit az Orbán-kormány csinál vagy csinálna.

A hírre a Mazsihisz vezetése köpni-nyelni nem tudott. Délutánra kipréseltek magukból egy nyilatkozatot, amely a következőkben summázható: örülnek, hogy ismét elindul a projekt, az EMIH szerintük nem képviseli a hazai zsidóságot, az EMIH nem hiteles (erről mindjárt még szólok pár szót), és mivel a Mazsihisz nincs bevonva, kizárt, hogy a holokauszt emléke méltó módon és hitelesen legyen feldolgozva.

Na itt szakadt el nálam a cérna először, mert ennek a közleménynek minden szavából szinte gyermeki sértettség tűnik ki, és számomra az alábbi kérdéseket veti fel: ugyan ki mondja, hogy csak a Mazsihisz képes hitelesen bemutatni a soá borzalmait, csak a Mazsihisz képes a méltó emlékezésre? Ugyan ki mondja, hogy a Mazsihisz képviseli a hazai zsidóságot?

Ezután jött Köves rabbi nyilatkozata az ATV-n és a Hír TV-n, ahol egyértelműen jelezte, hogy a koncepció max. 60 százalékosan végleges, éppen azt dolgozzák ki közösen. Érthetetlen számomra tehát a zsigeri elutasítás, hiszen azt sem tudja még senki, mi és hogyan lesz bemutatva. Szintén érthetetlen számomra, hogy még a legnagyobb „kövesslomózás” és „chábád-világuralmi törekvésekre” való riogatás mellett is hogy gondolhatja épeszű ember, hogy Köves rabbi és az általa vezetett szervezet (akinek szinte minden tagja szintén holokauszttúlélő leszármazottja, köztük jómagam is) olyasvalamire fogja adni „kósersági pecsétjét” ami nem méltó vagy felelősség-relativizáló volna. Ez nyilván bődületes ostobaság.

Aztán, remélhetőleg, mindenki elment Ros hásánát ünnepelni és nyilván sok töprengés után ismét beindultak a Síp utcai píár rozsdás fogaskerekei, és megszületett az újabb sajtóközlemény. Ezúttal, ahogy angolul mondják „gloves off”, azaz nincs könyörület, most aztán megmondjuk, mi is a véleményünk az EMIH-ről, és megindult a nyílt háború. Persze csak egy irányból, mert az EMIH képviselői látványosan nem álltak bele a harcba, sőt.

A Mazsihisz „hadüzenete” tulajdonképpen „lehazaárulózta” az EMIH-et (ahogy ez mostanában amúgy is mindenfelé szokás), és megvádolta a zsidóság elárulásával, kapzsisággal, harácsolással és még ki tudja, mi mindennel, már-már „kurucinfós” stílusban, így a bűnbánó napok idusán. Szép.

Ez a nyilatkozat is azt sejtette, hogy dehogyis van baj Schmidt Máriával, dehogyis van baj a koncepcióval. Azzal van a baj, hogy miért ők, és miért nem mi.

Eddigre meguntam, hogy a különböző közösségi médiumokban frusztrációjukat kiélők fröcsögő, általában személyeskedő, ön- és közutálattól bűzlő kommentjeit kommentáljam (bocs a szóismétlésért) és pusztába kiáltott szóként kérdezném a Mazsihisz vezetését:

Ugyan miért gondolják azt, hogy ők és csak ők a hazai zsidóság legitim képviselői, pláne, hogy a nemrégiben közzétett Kovács András szociológus által jegyzett kutatásból kiderül, hogy a hazai zsidóság nagy részét senki sem képviseli (részben persze azért, mert nemigen akarják, hogy képviseljék őket)?

Ugyan miért gondolják a Síp utcában, hogy Köves rabbi, aki amúgy történelemből doktorált, olyasmihez adná a nevét, ami nem méltó sem az áldozatok emlékéhez, sem a soá tragédiájának magnitúdójához?

Ugyan mi alapján választják ki azokat a támogatásokat arrafelé, melyeket elfogadhat valaki a kormánytól és amelyeket nem?

Miért nem tettek le alternatív koncepciót a Sorsok Háza projektre az elmúlt négy évben?

Milyen jogon nevezi árulónak az EMIH-et, azért mert a duzzogó elutasítás helyett megpróbál konstruktív lenni egy, az egész társadalom számára fontos ügyben?

Ugyan miért gondolja, hogy az EMIH nem fog hiteles szakértőket bevonni egy ilyen horderejű ügybe?

Ugyan milyen jogon vádolja az EMIH-et azzal, hogy számára csak a közpénzek és az ingatlanok megszerzése a fontos, mikor a Mazsihisz több közpénz és több ingatlan felett diszponál, mint az EMIH?

Vajon a transzparencia jegyében mikor fogja ismertetni a Rumbach utcai központ koncepcióját (már ha van ilyen), amiért vagy három milliárd forintra ácsingózik az általa folyamatosan becsmérelt kormánytól?

A pontot az i-re nálam mégis a hitelesség számonkérése tette fel. Ha van szó a magyar szótárban, melyet a legnagyobb jóindulattal sem tudnék a Mazsihisz vezetésére alkalmazni, az pont a hitelesség, kis túlzással semmilyen téren. Mégis ezt kérik számon az EMIH-en? Hücpe.

Félreértés ne essék, nagy felelősséget vett a vállára Köves rabbi, nemcsak a téma érzékenysége, de a Sorsok Háza központot övező hazai és nemzetközi figyelem miatt is. Szinte kizártnak tartom, hogy ne keressen és találjon együttműködő partnert a Jád Vásem vagy a washingtoni holokauszt-emlékközponttal és akkor talán megnyugszanak majd a kedélyek, ha nem is a szélsőségesek, de a józan ésszel bírók körében.

Ami pedig az EMIH és általában a Chábád mozgalom mindenkori hatalommal való együttműködésének a vádját illeti, eszembe jut egy elgondolkodtató tény: a purimkor nyilvánosan is felolvasott Eszter könyvének utolsó mondata tartalmaz egy érdekességet: „… Mordecháj második volt Ahasvéros király után, nagy a zsidók között, kedvelte őt atyafianak legtöbbje…” (Eszter 10:3.). A Talmud felteszi a kérdést, hogy a purimi csoda után, miután Mordecháj, Eszter segítségével, megmentette a zsidó népet, hogyhogy a zsidóknak csak a legtöbbje kedvelte őt? Hiszen hős volt! Rabbijaink azt válaszolják, hogy bizony a zsidók közül sokaknak nem tetszett, hogy Mordecháj a veszély elhárultával is hivatalos, politikai pozíciót töltött be. Szerintük egy ilyen kaliberű próféta, mint Mordecháj, inkább menjen vissza a tanházba. Ugyanakkor, hívják fel a figyelmünket Bölcseink, pont azért, mert Mordecháj nem rövid távon gondolkodott, hanem a zsidó nép hosszú távú érdekeit tartotta szem előtt, akár népszerűségének rovására, úgy látta jónak, hogy a hatalom közelében marad, és onnan gondoskodik népe javáról. Elgondolkodtató.

 

 

Megyeri András Jonatán írása

 

 

 

  • Küldés emailben