Az IKEA izraeli civil szervezetekkel teszi akadálymentessé az otthonokat

Az Izraelben élő mozgássérültek jogaiért küzdő Access Israel és a számukra eszközöket és technológiát fejlesztő, Milbat nevű nonprofit cég annak érdekében fogott össze az Ikeával, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek használhatóvá teszik a lakberendezési tárgyakat a fogyatékkal élők számára is.

A ThisAbles elnevezésű kezdeményezés (a név az angol disabled – mozgássérült, illetve a this ables – azaz ez képessé tesz kifejezések hangzásbeli hasonlóságát használja ki) keretében alaposan átvizsgálták az IKEA kínálatát. Először megjelölték azokat a bútorokat, amelyeket a mozgássérültek segítség nélkül tudnak használni, azután 13 olyan eszközt fejlesztettek ki, amelyekkel az IKEA termékei használhatóvá válnak a fogyatékkal élők számára. Az ágyakhoz, polcokhoz, zuhanyfüggönyökhöz stb. csatlakoztatva a kis szerkezetek megkönnyítik azok használatát.

A projektben jelenleg csak az izraeli IKEA vesz részt. Az érdeklődők interneten is megrendelhetik az eszközöket a Milbattól, emellett elérhető náluk a szerkezetek háromdimenziós nyomtatásához szükséges tervrajz is, sőt, olyan trükköket is megtudhatnak tőlük az érdeklődök, melyek segítségével az IKEA bútorokhoz készített eszközöket más típusú bútorokhoz csatlakoztathatják.

„A fogyatékkal élők nagyszámú csoportja számos, általunk és viszonteladóink által kínált terméket, bútort és háztartási felszerelést nem tud élvezni, illetve használni.” – mondta Suki Koblenz, az IKEA izraeli igazgatója. „Az IKEA felesküdött arra, hogy a lehető legtöbb ember mindennapjait tegye jobbá, és kötelességünknek érezzük, hogy e kezdeményezés által lehetőséget teremtsünk a fogyatékkal élő emberek számára, hogy termékeink, bútoraink és háztartási felszereléseink széles skáláját élvezhessék.”

A termékek között van olyan, amely a könnyebb fogás érdekében szélesebbé teszi a kilincseket, de szerepelnek a kínálatban például szekrényekre szerelhető ütközők kerekes székkel közlekedők számára. A kanapélábakat meghosszabbító eszköz könnyebbé teszi az ülésből való felállást, a túlméretezett kapcsoló egyszerűsíti a lámpaoltást, a zuhanyfüggönyhöz erősíthető kapaszkodó pedig a fürdésnél nyújt segítséget.

Ezek az egyszerű elemek, melyeket az IKEA két, a fogyatékkal élők jogaiért küzdő izraeli szervezettel karöltve hozott létre, úgy teszik a fogyatékkal élők számára használhatóvá a bútorokat, hogy közben nem változtatják meg azokat.

Az ötlet a McCann nevű, hirdetéseket készítő ügynökség egyik izraeli alkalmazottjától származik, aki részese volt annak a kreatív csapatnak, amely az IKEA projektjeit tervezi. Eldár Juszupov mozgássérült, és az volt a vágya, hogy speciális boltokban való vásárolás helyett, ő is tudjon hétköznapi bútort venni az otthonába, amit kényelmesen tud használni.

„Meg vagyok győződve arról, hogy kezdeményezésünk javítja majd a fogyatékkal élő izraeliek és a világ más országaiban lakók életminőségét”- mondta az Access Israel nevű nonprofit cég alapítója és elnöke.

Az IKEA korábban viták kereszttüzében állt, melynek egyik oka a cégalapító náci múltja volt. A vállalat jelenleg négy egységet üzemeltet a zsidó államban (Netánján, Haifa mellett, Rison Lecionban és Beer Seván), de már épül az ötödik Bét Semesben, és egy hatodik, kisebb üzlete a tel-avivi tengerparton nyílik meg nemsokára. Az izraeli üzletek érdekessége, hogy a világszerte jól ismert svéd fogásokat szigorúan kóser változatban árusítják.

zsido.com

Forrás: JPost

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

  • Küldés emailben