Az etióp zsidók útja szülőhazájukból a modern Izraelig

Az etióp zsidók eredete ködbe vész. Néhány hónap leforgása alatt elszigetelt falvaikból a 20. századi, modern Izraelben találták magukat, ahol szembesültek vele, hogy a zsidó világ nagyon nagyon más, mint amilyennek ők generációk hosszú-hosszú során át elképzelték. Ismerjük meg, honnan jönnek és milyen nehézségekkel néznek szembe a falasák! 

 

Kik azok az etióp zsidók?

Az etióp zsidók identitásának egyik alapköve a származásuk míto­szá­hoz való ragaszkodásuk. Ők az el­veszett Dán törzs leszármazottjai­nak vallják magukat. Az Asszír Bi­rodalom hódítása idején, az i. e. VIII. században, az izraeli tizenkét törzsből a tíz északi törzs szám­űzetett, majd szétszóródott a vi­lágban, végül elvesztek a történe­lem homályában, így a közéjük tar­tozó Dán törzs is. Tudományos szempontból ez a származási narratíva nem bizonyított, csupán háláchikus megközelítése a témának: nem képez egységes tu­dományos állásfoglalást. Több hipotézis is szól származásukról, de az egyik legjobban összefoglalt meg­közelítés James Quirintől származik, aki három elmélettípust állí­tott fel:

Az elveszett-törzs-elméletek, miszerint az etióp zsidók egyenesági leszármazottjai az izraelitáknak. A betértnép-elméletek, ami azt feltételezi, hogy a történelem folyamán betértek a zsidó vallásba és végül, a lázadó elmélet, miszerint az állam és az ortodox kereszténység ellen fellázadók, illetve azt elhagyók lehettek valamikor a IV. században.

 

Külső hatások

Az etióp kultúrában erősen jelenlevő miszticizmus mindenkor egy meghatározó tényezőként hatott a zsidókhoz való viszonyulásukban. Az Etiópiában élő zsidóság mindig kisebbségként élt, számuk a társadalom akár egy százalékát sem érte el. A többségi társadalom a helyi nyelven, Falashának nevezte el őket, ami „idegent”, „törvényen kívülit”, „számkivetettet” jelent. A lakosság misztikával kevert félelmeik a zsidóság fizikai bántalmazásában manifesztálódott. Társadalmi marginalizálódásuk egyre súlyosbodott, és a XVII. századra már a királyi udvar munkálatait, a palota díszítését sem végezhették, ami egészen addig többségük megélhetését biztosította. A férfiak innentől fogva kovácsolással, a nők pedig agyagedény-készítéssel foglalkoztak. Ezeket a mesterségeket idővel művészi szintre emelték, és szinte kizárólag zsidók végezték. Az etióp amhári kultúrában viszont a tűzzel való foglalatoskodás és a földi anyagból való tárgykészítés nemcsak a társadalom legalsó szintjét jelenti, hanem sátáni erővel is bír. A betegségek, járványok megjelenését gyakorta a zsidóság szimpla jelenlétének tulajdonították. Úgy vélték, hogy ez a sátáni erő, a „buda”, a „gonosz szem” tőlük ered. De őket okolták a rossz időjárásért, kedvezőtlen gazdasági helyzetért stb. Különböző praktikák alakultak ki a hosszú évszázadok alatt, amelyek elűzik a buda rontó hatását. Akár pusztán az átok megelőzéseképp vagy bosszúállásként a vélt átokra, legitim cselekedet volt zsidó élet kiirtása.

 Etióp gyerekek a Givát Olgá nevű izraeli településen, 1985-ben

 

Két csoport, két út

Az etióp zsidók két nagyobb csoportra oszthatóak vallási múltjukat tekintve. Az egyik a Béta Izrael, a másik Falash Mura közösség. Az előbbiek a zsidó vallást már sok évszázada gyakorolják, míg a Falash Murák a XX. században betért zsidók, egykori keresztények voltak.

Etiópiában, a társadalom legszegényebb rétegéhez tartozva, lakóházuk és zsinagógáik is földből készült kunyhók voltak. Kora gyerekkortól kezdve vetéseken dolgoztak, iskolába csak a kiváltságosak járhattak. Akinek háziállata volt, már a jobb módúak közé tartozott. Az asszonyok a nida ideje alatt elkülönített, közös kunyhókban laktak. Vallásos életüket a világ zsidóságától is elzártan élték meg. Társadalmi kirekesztettségben, nehéz anyagi helyzetben éltek, de szoros közösségi együttélés és összetartás jellemezte szociális viselkedésüket.

Etióp zsidók, 1982, Gondar

A mentőakció

A XIX. században, egy francia zsidó filantróp szervezet elküldte Etiópiába Joseph Halevyt, egy francia orientalistát, hogy tanulmányozza az ott lakó zsidó közösséget. Halevy visszatértekor iskolák felépítését sürgette, de különösebb eredménye végül nem lett. Majd a várakozással teli évtizedek után, 1955-ben, a Zsidó Ügynökség etióp zsidó fiatalokból álló tanulócsoportokat vitt Izraelbe, ahol normatív judaizmust és hébert tanultak. Visszatérve átadták szerzett tudásukat és felvilágosították a közösségük tagjait azokról a tanokról, amikről izoláltságuk következményeként lemaradtak. 1974-től – az etiópiai rezsim miatt – a zsidók életveszélybe kerültek, megtiltották szabad mozgásukat, a zsinagógákat bezáratták.

Egy etióp aktivista kezdeményezésére végül Izrael titokban megkezdte mentésüket. A Fivérek-művelet során, mely 1979-1983 közt zajlott, Moszad-ügynökök mentettek ki Béta Izrael tagokat, Szudánon keresztül. Később az 1984-1985-ös időszakban, már nemcsak a rezsim, hanem az éhínség is veszélyeztette őket, ezért újraszervezték a mentőakciót és másképp, de szintén titokban hajtották végre. Ez volt a Mózes-művelet, mely végül a legtraumatikusabb menekülése volt az etióp zsidó közösségnek, és kb. 8000 főt érintett. Gyalogszerrel jutottak el a szudáni menekülttáborba, majd csak hosszú hónapok múlva juthattak el Izraelbe. Az ott töltött idő alatt mentális, pszichés és gyakorta fizikai atrocitást elszenvedve várták az izraeli ügynökök érkezését. A tábori életük és a Szudánig vezető útjuk traumája sok probléma forrásává vált az izraeli életükben is.

 

Út az ismeretlenbe

A Szudánba vezető út akár egy hónapba is telhetett, amit gyalogszerrel, erőltetett menetben tettek meg, a lebukástól való félelemben gyakran éjszaka, sötétben. A rossz látási viszonyok miatt az ismeretlen terepen mindennaposak voltak a sérülések, akár súlyosak, halálosak. Higiéniás okokból különféle betegségek is könnyen terjedtek, és a szakszerű orvosi ellátás híján sokan ebbe haltak bele. A térség vadállatai is bármikor támadhattak, a tőlük való félelem is állandó szorongással töltötte el a menekülőket. A szervezetlenségből fakadóan családok szakadtak széjjel. Az erőltetett menetet az egészséges felnőttek nagyobb eséllyel átvészelhették, de a túlélők bűntudata megmaradt bennük.

A már szudáni területen eltöltött időszak is komoly veszélyekkel teli volt. A nemi erőszak, indokolatlan verések, válogatott kínzások gyakori jelenségek voltak, és az elkövetők nem tettek különbséget gyermek és felnőtt közt. Így a zsidó gyermekek biztonsági okokból gyakran iskolába sem jártak. Emberkereskedők a fiatal, nem házas lányok közül időnként kiválasztottak néhányat, akiket eladtak szexrabszolgának, főként Szaúd-Arábiába. Ha pedig a szudáni hatóság elfogott egy emig­rálni próbáló zsidót, megverték, megkínozták, majd aláírattak vele egy papírt, miszerint, ha legközelebb emigrálni próbál, minden bírósági eljárás nélkül jogukban áll megölni őt.

Szudán elnöke az Egyesült Államok közbenjárására, meg sok pénzért cserébe ráállt, hogy Kartúmból Európába és onnan Izraelbe repülhessenek etiópiai zsidók. Amikor az arab világ előtt titkolni próbált művelet 1985 januárjában kiderült, és miután a világsajtó beszámolt róla, Szudán letagadta, majd azonnal leállíttatta. Két hónappal később, amerikai segítséggel, végül mégis kimenekítettek kb. 650 etióp zsidót, ez volt a Sába-művelet.

 

Akik már egyenes úton haladtak…

A ’90-es években, a Salamon-művelettel, Etiópiából már közvetlenül Izraelbe repülhettek az etiópok, a két ország között kedvezőbbé vált diplomáciai kapcsolat miatt, viszont társadalmi feszültséget okozott az a tény, hogy már döntő többségben Falash Murák érkeztek. A későbbi években tovább folytatódott a bevándorlás különféle műveletek alatt, pár száz főtől több ezerig, és ez a folyamat a mai napig tart. Gondhárban ma már csak pár ezer zsidó várja az izraeli kormány engedélyét, hogy hazatérhessen.

 

Élet Izraelben – az integráció nehézségei

A Mózes-művelet idején átélt traumák közvetlen és transzgenerációs hatásait ma is kutatják. Bebizonyították, hogy azok a gyermekek, akiknek szülei ezzel a művelettel érkeztek, nagyobb valószínűséggel lesznek drog- és alkoholfüggők, mint a ’90-es években érkezett társaik. Ugyanez a helyzet azokkal a fiatalokkal, akiknek szüleik kevésbé vagy nem tudtak a társadalomba beilleszkedni. Az etióp közösségben mért öngyilkossági ráta is magasabb, sőt a Mózes-műveletet követő években ez a szám hatszorosa volt a nem etióp származásúakhoz viszonyítva.

A fejlődő országokból érkezett bevándorlók integrációjának egyik gátja, hogy nem rendelkeznek a munkaerőpiacot jellemző kiépített kapcsolati hálózattal. Többségük szegény, alacsony végzettséggel és politikai befolyással nem rendelkező közösséghez tartozik. Egy fejlődő országból érkezett bevándorló hozza magával az irreleváns tudását, ebben az esetben pl. agyag­edény-készítés, melyeket nem tud a helyi munkaerőpiacon kamatoztatni. Továbbá stabil, etnikai közösségi intézmény, kulturális központ, illetve a nyelvismeret és a helyi társadalmi normák ismeretének hiánya miatt inkább ismerkednek azonos helyzetben levő bevándorlókkal, ami szintén szociális izoláltságukhoz vezet.

Az etiópok esetében a párválasztásuk is az izoláltságot mutatja, kb. 90 százalékuk etióp származásúval köt házasságot. És bár tény, hogy amíg az etióp nők szociális integrációja hatékonyabb, mint a férfiaké, addig a családon belüli, nők elleni erőszak rendkívül magas. A kettő jelenség közt egyesek összefüggést látnak. Amíg Etiópiában a nők családi státusza hagyományosan alacsony volt, most egyenjogúságot élveznek, családfenntartóvá is válhatnak, ami a házastársak közt vitaforrássá alakulhat.

A munkanélküliség eleinte közösségükben volt a legmagasabb, de ez mára olyannyira megváltozott, hogy foglalkoztatottságuk a legmagasabb az izraeli társadalomban. Akkori kutatások rámutattak arra, hogy társadalmi kiszorultságuk és munkanélküliségük pszichológiai hatásai nemcsak a felnőtteket, hanem gyermekeiket is érintette. Ez csökkentette a gyermekek tanulmányainak sikerességét, ezáltal esélyüket a továbbtanulásra és sikeres integrációjukat a majdani felnőtt társadalomba.

A munkaerőpiacon való jelenlétük aránya hiába javult látványosan, a lényeges különbség a munkahelyük és feladatköreik minőségében van. Többségük ugyanis alacsony végzettséghez kötött vagy végzettséget nem igénylő munkakörökben talál csak állás. Ezt tükrözi, hogy habár a családon belüli keresők száma átlagban magasabb a nem etiópokhoz viszonyítva, az átlag havi bevételük mégis fele akkora. Továbbá az etióp származású diplomások közt vezetői vagy diplomához kötött pozícióban elhelyezkedők aránya szintén jóval alacsonyabb, mint a nem etióp diplomások közt. Dr. Itzik Dassah, a Tebeka nevű jogi szervezet alapítója és egyik ügyvédje, 2013-ban azt nyilatkozta, hogy az állami szektorban szinte kizárólag végzettség nélküli etiópokat vesznek fel, ami két dolgot jelent: a diplomás etiópok elhelyezkedésének lehetősége és egyenjogúságuk sérül, ill. csak alacsony beosztásban alkalmazzák őket. Hiába vezettek be másfél évvel korábban egy törvényt, ami alapján az állami és a magánszektorban is kötelező bizonyos létszámmal etióp származású munkavállalókat alkalmazni, a mért statisztikai adatok alapján, úgy tűnik, ez nem így zajlik. A teljesség kedvéért – a közigazgatás képviseletének nyilatkozata alapján – az etióp származású diplomás munkavállalók száma a megkövetelt létszám felett van, és csupán néhány kisebb kormányhivatali egységnél nem teljesült ez, mivel ott nem találtak megfelelő jelöltet.

Az etióp származású tanárok száma is alacsony, pedig modellképként is szolgálhatna a fiatalok számára. Bár 2010 és 2015 között majdnem meghatszorozódott a számuk a közoktatásban, még így is alacsony arányszámról beszélhetünk. További hátrányt jelent a sötét bőrű játékbabák hiánya bölcsődékben, óvodákban, valamint sötét bőrű szereplők könyvekben, melyek a kisgyermekeknek nyújthatnak egészséges önazonosulást.

 Etióp zsidó vallási vezetők 2007-ben az elhunytakért állított emlékmű
avatásán Jeruzsálemben

A 21. század kihívásai

A ’90-es évekhez viszonyítva a 2000-es évekre az iskolai tanulmányokat félbehagyó etióp tanulók száma megnőtt, amit egyes kutatók a szegénységben és szegregációban felnövő etióp fiatalok kilátástalanság-érzésével magyaráztak. 2015-re javulás következett be, sőt a többséghez viszonyítva az etióp származású tanulók körében lett alacsonyabb arányú ez a jelenség. Ez a generációváltásnak tudható be; többségük már Izrael szülöttje, ők már sajátjuknak érezik a társadalmi elvárásokat, a helyi kultúrát és héber anyanyelvűek.

 Az etióp gyermekek tanulmányi eredményei a mai napig alacsonyabbak, de a kormány által indított kutatások során fény derült arra, hogy az ok az oktatási rendszerben is gyökerezik. A probléma magva az oktatási intézményekben korábban kialakult szerencsétlen szokásrendszer, majd az ezt követő iskolai szegregáció. A szegregáció előtt minden előzetes vizsgálatot nélkülözve helyezték el oktatási intézményekbe a frissen érkezett etióp gyermekeket, tudásszint és képességfelmérés nélkül, így figyelmen kívül hagyva a gyermekek egyéni szükségleteit. Ezáltal kialakult egy tarthatatlan rendszer, ahol az izraeli gyerekekkel egy osztályba kerültek olyan etióp gyerekek, akik nemcsak a héberül nem értettek, de más tantárgyakban, az adott gyermek életkorának megfelelő tudásszinttel sem rendelkeztek. További gondot okozott, hogy az Oktatásügyi Minisztérium 1991-ig kizárólag az állami-vallásos iskolákban helyezte el az újbevándorló etióp gyermekeket, ebbe a szülőknek beleszólásuk sem lehetett. Ezt a rendszerhibát felismerve és bár feltehetően jó szándékkal, de egy másik hibás rendszert hoztak létre: a szegregációt. Egy osztályba vagy akár egy teljes intézménybe kizárólag etióp származásúakat tömörítettek össze, remélve, hogy ezzel megoldják a kialakult problémát. Ez főként a már említett vallásos-állami iskolákra és a vallásos bentlakásos intézményekre volt jellemző, hogy az Izraeli Főrabbinátus által kirótt, kötelező jellegű betérési folyamatnak eleget tehessenek. Egy 2010-es tanulmányt követően, az akkori oktatásügyi miniszter, Gideon Sa’ar válaszlépéseket tett, leállíttatta az etióp tanulók iskolai elhelyezésének diszkriminatív szokásrendszerét. Az intézkedések következtében javuló tendencia következett be, de sajnos ma is létező jelenség a nem etióp szülők sztereotip gondolkodása, és nem íratják etióp többségű intézménybe gyermekeiket.

További szegregációt okoz a lokális elszigeteltségük. Sokan, anyagi okokból és kapcsolati háló hiányában, az ideiglenes befogadó központokban rekedtek, és nem tudnak kitörni a kormány által kialakított keretből, továbbra is segélyekből élve. Akik nem központokban, azok is jószerével alacsony infrastruktúrájú lakóövezetekben, mélyszegénység­ben élnek. A kormány ennek orvoslására 1985-ben bevezette a Lakásépítő Programot: az ingatlant – egyfajta adományként – 85 százalékban az állam fizette volna ki, és csak a maradék 15 százalékot kellett volna az illető etióp bevándorlónak visszafizetnie. Csakhogy a program nem hozta a várt eredményt, hiszen még ilyen feltételekkel is csak a legalacsonyabb árú ingatlanokat tudták megvenni – hitellel.

 

Összefogás a segítségért

Sok egyéb próbálkozás után, 2014-ben az izraeli kormány kezdeményezésére kidolgozták a „Derech Háhádássa” nevű integrációs programtervezet. Ezt az izraeli kormány, 12 miniszteri hivatal, valamint több szakértő alakította ki, ezúttal az etióp közösségi vezetőkkel szorosan együttműködve. Hat alappontba foglalták össze az érintett fő területeket: út a megfelelő integráció eléréséért, az etióp közösség sokszínűsége, a nukleáris családi kötelékek megerősítése, felzárkózás, éltanulók és vezetői pozíciók, ill. az izraeli társadalom. Minden érintett hivatal és szervezet egyenként tartott beszámolót a szakterületükön végzett kutatásaik eredményeiről, diszkriminatív jellegű problémákról és programtervezetükről. Néhány példa a változtatásokról: az Oktatásügyi Minisztérium, ill. a hozzájuk kapcsolódó egyéb szervezetek ezentúl az újonnan kialakított, nem megkülönböztető politikával járnak el az etiópok ügyeiben. Tolmácsok biztosítása az egészségügyi intézményekben. A Szociális és Gyámügyi Minisztérium is ígéretet tett, hogy nagyobb hangsúlyt fog fektetni a szülők szerepére, őket aktívan bevonják az ügymenetekbe és nem fognak mélyebb vizsgálat nélkül kiemelni etióp gyermekeket a családjukból. A rendőrség pedig, amennyiben kiskorú letartóztatására kerül sor, a szülőkkel minden esetben felveszi a kapcsolatot, ill. egy erre kialakított protokoll szerint bevonják őket az adott ügy eseményeibe.

A legújabb adatok fényében az etióp közösség beilleszkedési problémái csökkenni látszanak, de még sok munka vár mind a közösség oldaláról, mind a hivatali oldalról, hogy ne beszélhessünk társadalmi megkülönböztetésről.

 

Burger Berzi Eszter írása

A cikk az Egység 130. számában jelent meg.

  • Küldés emailben