A Genfben működő UN Watch nonprofit szervezet közzétette az ENSZ „Tíz legrosszabb Izrael-ellenes akciója” címet viselő jelentését.

 

  1. Izrael mint a „nők jogainak eltiprója”

Az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága, melynek az emberi jogok olyan bajnokai a tagjai, mint Irán, Fehéroroszország, Pakisztán vagy Szaúd-Arábia, külön kiemelte Izraelt, mint a nők jogait megsértő országot és úgy látták jónak, ha elítélő nyilatkozatot is megfogalmaznak a zsidó állam ellen. Kizárólag Izraelt marasztalták el ez ügyben a világ összes országa közül. A döntés abszurditása a határozatot támogató Uruguayban okozott felháborodást, és ennek következtében a külügyminiszter elnézést kért és menesztette államtitkárát, majd néhány alkalommal ki is álltak Izrael mellett.

  1. A koronavírus helyett is Izrael szapulásával foglalkozott az ENSZ Egészségügyi Szervezete

A koronavírus jelentette kihívás dacára a WHO éves közgyűlésén négyórás ülést tartottak, melynek célja a zsidó állam elmarasztalása volt. Az ülés során harminc ország képviselője szólalt fel, azzal vádolva Izraelt, hogy megsérti a palesztinok és a Golán-fennsíkon élő drúzok egészségügyi jogait. A felszólalók között olyan példamutató demokráciákat találunk, mint Észak-Korea, Szíria, Irán, Kuba, Libanon, Malajzia vagy Venezuela.

  1. Hazug palesztin kiállításnak adott otthont az ENSZ

A világszervezetben 1977 óta évente megtartják a „Nemzetközi Szolidaritás Napja a Palesztin Néppel” című rendezvényt, melyet a PFSZ terrorszervezet jegyez. Idén, a járványhelyzet miatt virtuálisan terjesztették az antiszemita rágalmakat sem nélkülöző, uszító tárlatot.

  1. A Neturéj Kártá tagjainak fotóját választotta az ENSZ Palesztin Irodája borítóképnek a Facebookon és a Twitteren

A radikálisan anticionista ultraortodox csoport, mely Izrael felszámolását szeretné elérni, palesztin terrorcsoportokkal tart fenn baráti viszonyt és előszeretettel vesz részt iráni holokauszt-tagadó konferenciákon, továbbá az ENSZ palesztin-párti bizottságaiban is rendre megjelenik. Idén a csoport két, hagyományos hászid öltözetet és arab kendőt viselő tagja látható a Palesztin Iroda webes felületein.

  1. A jeruzsálemi Templom-hegyet kizárólag az arab nevén említi az ENSZ

A világszervezet Különleges Politikai és Dekolonizációs Bizottsága elfogadott egy olyan határozatot, mely kizárólag a muszlim hagyományban gyökerező Haram al-Sarif néven említi a zsidóság legszentebb helyét, a Templom-hegy zsidó vonatkozásairól pedig mélyen hallgat.

  1. Az ENSZ cenzorai letiltottak egy dokumentumot, mely a Palesztin Hatóság gyermekjogi visszaéléseit taglalta

A UN Watch szervezet által benyújtott tanulmányt, mely a palesztin oktatási rendszert átszövő antiszemita propagandáról, a zsidók elleni erőszakra való felbujtásról és a terrorizmus dicsőítéséről rántja le a leplet, a megszokott eljárástól eltérően, nem hajlandó publikálni az ENSZ Emberjogi Irodája és indokot sem szolgáltattak az elutasításra. Mindössze annyit közöltek, hogy az „írott jelentéseknek kapcsolódniuk kell az Emberi Jogok Bizottságának munkájához”. A UN Watch a világszervezet elnökéhez fordult jogorvoslatért.

  1. Csak Izraelben sérülnek az emberi jogok az ENSZ szerint

Az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának 43. ülésén külön foglalkoztak Izraellel, más országot nem is tartottak érdemesnek e megtiszteltetésre. Olyan államok emberi jogi helyzetét nem tartották fontosnak firtatni, mint Szíria, Kína vagy Észak-Korea. Az ülés végén öt elítélő határozatot szavaztak meg a zsidó állam ellen.

  1. Michael Lynk, az ENSZ palesztinügyi előadója nem hajlandó a Hamasz és a Palesztin Hatóság jogsértéseivel foglalkozni

A palesztin területeken felmerülő emberjogi problémákkal foglalkozó kanadai jogászprofesszor 15, Izraelt elítélő sajtóközleményt jelentetett meg 2020-ban. Érdekes módon a brutális diktatúrát fenntartó Hamasz vagy PFSZ neve egyszer sem került elő a jelentéseiben. Nem esett szó a Gázában betiltott karácsonyi rendezvényekről és az Izrael mellett felszólaló palesztinok elhurcolásáról sem.

  1. Az ENSZ Közgyűlése 23 elítélő határozatot hozott, ebből 17-et Izrael ellen. A maradék haton a világ összes többi országa osztozhatott

Olyan durva jogsértéseket elkövető államokról feledkeztek meg, mint Kína, Zimbabwe, Törökország, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Egyiptom vagy Venezuela. Természetesen a palesztinokon uralkodó terrorszervezeteket sem említették meg egyszer sem. Meghosszabbították viszont a palesztin menekültek leszármazottaival foglalkozó UNRWA szervezet mandátumát. Ez az Izrael elleni propaganda és a háborús uszítás egyik legfontosabb szerve.

  1. Az ENSZ feketelistát állított össze a vitatott területeken működő, zsidó tulajdonban lévő cégekről

A zsidó állam teljes bojkottjáért küzdő, számos országban betiltott BDS-szervezet fontos győzelemnek könyvelte el a lépést, mely valójában sokkal nagyobb kárt okozhat a palesztin gazdaságnak, mint az izraelinek, hiszen ezek a vállalatok palesztinok százezreinek nyújtanak megélhetést és biztosítják számukra az izraeli munkavállalókat megillető jogokat.

zsido.com

Forrás: jewishpress

 

Megszakítás