Az embernek értelmeznie kell a jeleket

Miután az előző szakasz, a Tázriá részletesen beszámol a spirituális eredetű bőrbetegségről, a cáráátról, a héten felolvasott Mecorá szakasz magáról az érintett személyről szól, akit héber szóval mecorának („aki cáráátban szenved”) neveznek.

És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Ez legyen a poklosnak tana tisztulása napján, vitessék el a paphoz. És menjen ki a pap a táboron kívülre és nézze meg a pap, és íme, meggyógyult a poklos sérelem a pokloson… És tegye föl a pap az égőáldozatot, meg az ételáldozatot az oltárra és szerezzen engesztelést érte a pap és tiszta lesz. (M.III. 14:1-20)

A cáráát betegsége azokat érintette, akik a láson hárá, a rossz nyelv, pletykálkodás bűnébe estek. Mivel ez a bűn szétszakíthat közösségeket, tönkretehet családokat és emberi kapcsolatokat, így a gyógyításához – az előírt áldozatokon kívül – hozzátartozik a közösségtől való elkülönítés, így a bűnös – szó szerint és átvitt értelemben is – a saját bőrén tapasztalja meg tettének következményeit, a kitaszítottságot és az egyedüllétet. A Mecorá szakasz azonban egy másfajta cáráátot is bemutat, azt, amelynek jelei a házon mutatkoztak. Ez a csakis egy Izrael Földjén álló ház esetében volt lehetséges.

És szólt az Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz, mondván: Ha bementek Kánaán országába, melyet én nektek adok örökségül és én támasztok poklos sérelmet örökségetek országának házában. Akkor menjen el az, akié a ház és jelentse a papnak, mondván: Mintegy sérelem mutatkozik nálam a házban. (M.III. 14:33-35)

Miben különbözik ez a betegség az ember bőrét érintő cárááttól? Ne árts! – mondja minden etikus civilizáció, és éppen ez az a parancsolat, melyet a cáráátban szenvedő áthágott. Amikor a zsidók megérkeztek Izrael Földjére – a jövő hétre eső niszán hó 10-én keltek át a Jordánon -, és letelepedtek, már nem függtek minden szempontból egymástól, és fennállt a veszélye annak, hogy bezárkóznak a házaikba, és nem foglalkoznak mások szükségleteivel.

Amikor a Tóra a cárááttal sújtott ház tulajdonosáról beszél, azt írja: „ő, akinek a háza magához tartozik”. Azt mondja erről a Talmud (Joma 11b), hogy a magához kifejezés arra vonatkozik, hogy csak magának tart meg mindent, nem ad másoknak abból, amije van. A Tóra egyfelől kiemeli a személyes tulajdon védelmének fontosságát, másfelől nem tartja megfelelő álláspontnak, ha az ember senki mással nem foglalkozva, csak saját magába zárkózva él, egyedül élvezve azokat a javakat, melyeket az Örökkévaló neki személyesen, és általa egész Izrael népének juttatott.

A Rámbám (Májmonidesz) Misné Torá című művében úgy magyarázza ezt, hogy a ruhákra és az otthonokra kiterjedő cáráát nem természetes jelenség, és elsősorban oktatási célt szolgál, vagyis felhívja a figyelmet az önzés és a rossz nyelv negatív mivoltára:

„Amikor valaki pletykálkodik, háza falának színe megváltozik… Ha folytatja gonosz viselkedését, az általa viselt ruhák színe megváltozik. Ha még mindig folytatja gonoszságát… bőre is megváltozik, és cáráát sújtja őt. Emiatt elszigetelik, és egyedül kell maradnia, hogy ne vehessen részt a gonoszok beszédében…”

Igen érdekes, és az előzővel gyökeresen szembemenő megközelítést olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy a tórai szöveg már-már örömtelinek írja le azt az eseményt, hogy Izrael Földjére érve a zsidók otthonait cáráát sújtja. Az egyik leghíresebb talmudi bölcs, Rabbi Simon bár Jocháj így magyarázta ezt: Amikor a kánaáni népek meghallották, hogy közelednek a zsidók, mezőjükön és házaikban rejtették el a vagyonukat. A Szent, áldott legyen, azt mondta: „Azt ígértem az ősapáiknak, hogy minden jóval teli országba viszem be a gyermekeiket.” [Most pedig eldugták előlük az értékeket, és nem találnak rájuk.] Mit tett tehát erre az Örökkévaló? Poklossággal sújtotta [az Izraelben letelepedett zsidók] házait, és ők lerombolták azokat, így találtak rá a[z elrejtett] kincsre.

Ugyanaz az esemény tehát vezethet büntetéshez, vagy jutalomhoz, szolgálhat figyelmeztető jelként, vagy útmutatásként és a jóléthez vezető útként. Fontos lecke ez számunkra: az embernek képesnek kell lennie arra, hogy értelmezze e jeleket, és tudja, hogy számára az adott jel milyen tartalmat hordoz – útmutatás, vagy figyelmeztetés, büntetés, vagy éppen jutalom. Azt is észben kell azonban tartanunk, hogy bármi, ami történik velünk: veszteség, siker, kihívás – az Örökkévaló Istentől ered, és üzenetet hordoz a számunkra. Akárhogyan is értelmezzük, az Örökkévalóban való hitünk nyilvánul meg benne. Éljünk az Örökkévaló útmutatásainak megfelelően, tegyünk jót másokkal, és ez az, ami elhozza majd számunkra a végső megváltást, reményeink szerint minél hamarabb, még napjainkban!

zsido.com

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

  • Küldés emailben