Kedves Rabbi!
A gázai események kapcsán felmerült bennem néhány kérdés, amire szeretnék választ kapni. Ebben az Ön segítségét kérném. Amint látható e tekintetben (és még sok másban is) a muszlimok és a zsidók más-más álláspontot képviselnek, és úgy látszik, hogy az egész konfliktust inkább vallási szempontból közelítik meg. Az izraeli főrabbi ezzel kapcsolatos kijelentései után még inkább a vallási ellentét kiéleződését figyelhettük meg. Több, mint 1000 ember halt meg, többségében gyerekek, és civilek, nem csak terroristák. A zsido.com oldalon viszont csak a zsidók ellen elkövetett gyilkosságokról lehet olvasni, és arról, miszerint minden ember élete értékes. Sajnálatos tény, hogy itt a gázai nem zsidó áldozatokról ismét nem esett szó. Arra lennék kíváncsi, hogy Ön osztja-e azon véleményemet, miszerint minden ember élete származásától, lakhelyétől, és vallásától függetlenül ugyanolyan értékes? Ezen kívül az is érdekelne, hogy mit mond a Tóra, illetve a Talmud a kollektív bűnösséggel kapcsolatban? Remélem sikerül eloszlatnia kétségeimet. Munkájához minden jót kívánok Önnek: Csabi

Kedves Csabi!

Természetesen a zsidó vallás tanítása szerint minden ember élete egyformán értékes. A Talmud azt tanítja, hogy „aki egyetlen ember életét menti meg, olyan mintha az egész világot mentette volna meg”. És ez ugyanígy igaz fordítva is.
Kollektív felelőség természetesen nincsen! A Biblia tanítésa szerint „minden ember a maga bűne miatt hal meg”.
Nem tudom, hogy miből gondolja, hogy a jelen izraeli-arab konfliktus vallás jellegű? Én inkább politikai jellegűnek látom, amelynek a szélsőséges iszlám vallási értelmezést is ad a nyugati (keresztény-zsidó) világgal (és nem csak a zsidókkal) elleni harcában. Nem tudom az izraeli főrabbi mely kijelentésére gondolt?
Ami a gázai áldozatokat illeti, valóban szörnyű, hogy ennek a konfliktusnak mennyi civil áldozata van mindkét oldalon. Azt azonban tisztán kell látni, hogy a civil áldozatok nem csak a zsidó oldalon, hanem az arab oldalon is a Hamasznak köszönhetők, hiszen ők mindent megtesznek, hogy civil pajzzsal védekezzenek.
A témában feltehetően elkerülte figyelmét egy párhete közzé tett tanulmányunk, amely pont az Ön kérdéseire ad részletes felvilágosítást: Háború és civil élő pajzs a rabbinikus tanítás szemszögéből.

Üdvözlettel

Köves Slomó

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás