Az eltűnő buharai közösség

Buhara Üzbegisztánban fekszik, az ősi selyemút mentén. Egykor népes, ősi zsidó közösségnek adott otthont. Manapság talán 100-150 zsidó élhet a muszlim többségű városban.

Lyuba Kimatova, a kis közösség egyik tagja szerint ez a szám is túlzás, mert csupán négy-öt olyan család él már Buharában, ahol életben tartják a zsidó hagyományokat. A többiek mind asszimilálódtak a többségi társadalomba, vagy elhagyták az országot. Kimatova felnőtt gyermekei is Izraelbe települtek át. A New York-i Queensben pedig 50 000 fős buharai zsidó diaszpóra él.

“A legtöbben elmennének. Nekem 83 éves apósomról kell gondoskodnom, így egyelőre maradok” – mondta. A helyzetet az sem teszi könnyebbé, hogy a közösség két rituális metszőjéből egy nemrégen elhunyt, a másik pedig már olyan idős és gyenge, hogy nem vállal már több vágást.

A zsidók elvándorlása Buharából már a hetvenes évek elején elkezdődött, amikor a Szovjetunió enyhített a zsidók kivándorlását korlátozó szabályokon. A birodalom széthullása után pedig a kisebbségek nagy része elköltözött Üzbegisztánból, mert féltek a radikális iszlám előretörésétől. Ez nem következett be, sőt, a zsidók kifejezetten baráti viszonyt tartanak fent a többségi muszlimokkal. Korábban azonban voltak viharosabb periódusok. A XVIII. században erőszakos muszlim hittérítők járták a zsidó közösségeket. Az áttértek külön közösséget alkottak, mely a mai napig fennáll, chalasz néven.

“Sohasem tapasztaltam az antiszemitizmus legkisebb jelét sem. Soha” – mondta Kimatova, aki azt is megemlítette, hogy órásmesterként dolgozó férje mindig kipát viselt, és sohasem érte inzultus, ahogy az állami iskolában tanuló lányát sem.

Az üzbég vezetés szeretne újra virágzó zsidó közösségeket látni az országban és örülnének, ha a kivándoroltak egy része visszatérne. Az Üzbegisztánt hosszú időn át uraló diktátor, Islam Kamirov halála után az ország sokkal nyitottabbá vált, és eltörölték az izraeliekkel szembeni vízumkényszert is.

“A zsidók mindig az üzbég társadalom természetes részét képezték, az itteni embereknek szüksége lenne rájuk. Sajnálatos lenne, ha beolvadnának a nagy New York-i olvasztótengelybe” – mondta Sodiq Safoev, az egykori washingtoni üzbég nagykövet.

A buharai zsidó közösség az egyik legősibb a világon. A legendák szerint még az első szentély lerombolása előtt, az asszír száműzetéskor telepedtek le ezen a vidéken az első zsidók, más vélekedés szerint Kürosz perzsa király idején, néhány évszázaddal később. Nagy Sándor idején, 2300 évvel ezelőtt már bizonyítottan élt jelentős zsidó közösség errefelé. A buharai zsidóknak saját nyelvük is van, a bukhori, mely a tádzsik nyelven alapszik, sok héber és üzbég kifejezéssel keverve.

“Történelem nélkül nincs jövő. Pusztán az a tény, hogy még itt vagyunk, és őrizzük a történelmünket, a nyelvünket és a hagyományainkat, nagy győzelemnek számít” – mondta Abram Ishakov, a buharai hitközség vezetője. “A lányom Ausztráliában él, a bátyám Izraelben, a többi rokonom pedig az Egyesült Államokban. Állandóan kérik, hogy hagyjam el Buharát, de a válaszom mindannyiszor ugyanaz. Itt nagyobb szükség van rám, mint odaát. Izraelben és Amerikában rengeteg hozzám hasonló ember van. Nekem itt az otthonom, én ide tartozom. Jól érzem magam itt, úgy élek, mint hal a vízben. Gyakran látogatok Izraelbe. Nekem túl párás ott a levegő. Ha két életem volna, egyet Izraelben töltenék. De csak egy van, méghozzá itt” – tette hozzá.

Ishakov nagyra értékeli, hogy a világ más részeivel ellentétben Buharában egyáltalán nincs feszültség a zsidók és a muszlimok között. Egy utcában élünk a muszlimokkal. Egy helyen dolgozunk, együtt jártunk iskolába. Nincsenek problémáink egymással” – mondta.

A vallási életet Üzbegisztánban is a Chábád mozgalom segíti, küldötteik gyakran látogatnak Buharába. Ishakov nagyra értékeli a munkájukat, de elmondta azt is, hogy az askenázi, jiddisül beszélő és szigorúan vallásos haszidok hagyományai jelentősen eltérnek a helyi zsidókétól. “Nekünk megvannak a magunk hagyományai. Korábban senki sem hordott fekete kalapot errefelé” – mondta. A fővárosban, Taskentben élő üzbég főrabbi, Baruch Abramchayev is lubavicsi haszid. Mióta nincs kóser vágás a városban, ő utazik időnkét Buharába, hogy baromfit és marhát vágjon. A Chábád mozgalom egyik jeles támogatója, Lev Leviev üzletember is buharai származású, és igyekszik mindenben segíteni a még a városban élő zsidókat. A peszáchi maceszt is ő biztosította a számukra, mert már nem sütnek helyben.

A közösség számára egyre nagyobb gond a fogyatkozó létszám. Előfordul, hogy a zsinagógában nem jön össze a közösségi imához szükséges tíz férfi, és a fiatalok számára is nehéz házastársat találni.

Lyuba Kimatova is ezért határozta el, hogy – apósától függetlenül – mindenképpen elhagyják Buharát, amikor legkisebb lányuk eladósorba kerül. “Nincs itt senki a számára. A zsidó iskolában 440 gyerek tanul, de csak 39-en zsidók közülük. A lányom osztályában ő az egyetlen zsidó” – mondta. Előbb, vagy utóbb mindannyian elmegyünk”.

zsido.com

Forrás: New York Times

  • Küldés emailben