A bibliai Jehosua (Józsué) által, mintegy 3300 évvel ezelőtt emelt kőoltár falát rongálták meg a Palesztin Hatóság munkásai, amikor utat építettek a Sechem (Náblusz) felett emelkedő Évál-hegyen.

Az oltár építéséről így ír a Biblia (Jehosua 8:30-31): „Akkor [Áj városának elfoglalása után] épített Jehosua oltárt az Örökkévalónak, Izrael Istenének, Évál hegyén. Miként megparancsolta Mózes, az Örökkévaló szolgája Izrael fiainak, amint írva van Mózes tanának könyvében: oltárt, ép kövekből, melyekre nem emeltek vasat – és hoztak rajta égőáldozatokat az Örökkévalónak és vágtak békeáldozatokat.”

Az arabok Aszira a-Samalia falut kötötték össze a nagyvárossal, s eközben köveket távolítottak el a fontos régészeti, történelmi és vallási értéket hordozó, ősi építményből. Az építkezés miatt már két hónappal ezelőtt felszólalt Michál Sir képviselő (Likud) a Kneszetben, de akkor azt a választ kapta Micháel Biton védelmi minisztertől, hogy az építkezést a Somronért felelős Polgári Közigazgatási Hivatal engedélyezte, és az nem jelent veszélyt a régészeti leletekre.

A Palesztin Hatóság nehézgépekkel végrehajtott rombolását a „Somrim ál necách” (az örökkévalóság őrzői) nevű civil szervezet dokumentálta. Az oltárt körülvevő, ősi kőkerítés egyes darabjait kavicsdarálóval aprították fel, hogy abból készítsék el az új út alapját. Az izraeli közigazgatás hivatalnokai azért nem voltak a helyszínen, mert az az úgynevezett „B” kategóriába esik, tehát a biztonságot Izrael felügyeli, de a közigazgatási feladatokat a Palesztin Hatóság látja el.

A károkozás feltehetően nem figyelmetlenség következménye, mert a palesztinok régóta nagy igyekezettel próbálják eltüntetni a zsidó múlt minden emlékét a környékről. A hivatalos palesztin nézőpont szerint a helyszínen feltárt régészeti leletet zsidó oltárként azonosítani a „palesztin történelem” meghamisítása és ennek ellensúlyozása érdekében mindent meg kell tenni. A közzétett videófelvételen létszik, hogy a köveket szándékosan zúzták szét.

Joszi Dágán, a Somroni Területi Önkormányzat elnöke azonnal riasztotta az izraeli hatóságokat, hogy azonnal állítsák el az útépítést. „Ez nem más, mint a zsidó néphez és Izrael Államhoz kötődő történelmi helyszínek régóta tartó megalázásának folytatása, az ősi Somronban létrehozott nemzeti parktól kezdve, Tel Aroma egykori erődjén át egészen Jehosua bin Nun oltáráig. Sokkoló végignézni, ahogy a Palesztin Önkormányzat arcátlanul pusztítja az egész emberiség számára fontos régészeti helyszíneket” – mondta Dágán. – „Az sem kevésbé sokkoló, ahogyan az említett helyszínek védelmével megbízott hatóságok tehetetlenül szemlélik az eseményeket, legyen szó politikusokról, vagy a területen dolgozó hivatalnokokról. A bűntettel felérő hanyagság következményeivel szembesültünk ismét” – tette hozzá.

Becálel Szmotrics, a Vallásos Cionizmus párt elnöke a következőt nyilatkozta az ügy kapcsán: „Hatalmas hibát vétettek, melynek visszafordíthatatlanok a következményei. Pártunk követelni fogja a hibát hibára halmozó Polgári Közigazgatási Hivatal bezárását. Júdea és Somron területének irányítását közvetlenül a kormány minisztériumainak kell alárendelni, azaz de facto ki kell terjeszteni a szuverenitást”.

Joszi Dágán szavait tettek is követték: egy harmincfős brigád segítségével helyreállították az arab munkások okozta kár egy részét. Az oltárt nyugati irányból védő fal 35 méteres darabját a helyszínen található kövek felhasználásával visszaépítették. A 20 méteres északi falat azonban az okozott kár mértéke miatt nem tudták rekonstruálni, ez a feladat sokkal több időt és munkát igényel, továbbá régészek bevonására is szükség lesz.

„Jehosua bin Nun oltára nemcsak a zsidó nép számára fontos régészeti lelet, hanem az egyetemes kultúra számára is kiemelt jelentőséggel bír. Ez a hely, melyet a Haifai Egyetem kutatója, Ádám Zertál professzor tárt fel, az egész világból vonzza a tudósokat. A Palesztin Hatóság sajnálatos módon több történelmi helyszínen okozott károkat a közelmúltban, és számos régészeti leletet tettek tönkre vagy raboltak el Júdea és Somron területén. Ezzel az egyetemes kultúrát is pusztítják” – jelentette ki Dágán. – „A történtek miatt több ezer ember érdeklődött, Izraelből és külföldről egyaránt. Kutatók, akadémikusok, történészek és politikusok. Mi továbbra is azon leszünk, hogy fenntartsuk a zsidó nép jogát arra, hogy az egész országot benépesítse, hogy szabadon éljen és közlekedjen Somronban és megóvja történelmi emlékeit. Felszólítom az izraeli kormányt, hogy teljesítse kötelességét, tartassa be a nemzetközi szerződéseket, melyek előírják az archeológiai helyszínek védelmét. Gyakorlati lépéseket várunk el, nemcsak szép szavakat” – fűzte hozzá.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás