A GBA Strategies alapítója, Jim Gerstein által készített, 1000 megkérdezett véleményén alapuló felmérés szerint az amerikai zsidók továbbra is inkább a Demokratákra szavaznának, még sincsenek meggyőződve arról, hogy jó irányba tart Amerika.

Egészen pontosan a megkérdezettek 61 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy Amerikában „határozottan rossz irányba haladnak a dolgok”. Az amerikai zsidók 43 százaléka úgy vélekedik, az elnök „alábecsüli Izrael érdekeit, és nem támogatja eléggé a zsidó államot”. Obama ennek ellenére még az utóbbi hónapok visszaesése után is népszerűbb a zsidó választók körében, mint a teljes népességben: a zsidók 56 százaléka mögötte áll, ellenérzéseiket pedig inkább a Kongresszusra vetítik ki, amelynek munkájával csak 21 százaléknyian elégedettek.

Az izraeli miniszterelnök megítélése éppen ellentétes. Benjamin Netánjáhu 48 százalékos általános népszerűsége meghaladja Obamaét, Hilary Clintonét, sőt, a Demokrata Pártét is, de az amerikai zsidóknak csak 27 százaléka támogatja.

Ennek fényében már kevéssé meglepő, hogy a megkérdezett zsidók 78 százaléka nyilatkozott támogatóan az Iránnal kötendő megállapodásról, és csak 22 százalék elutasítóan. A feltűnően nagy aránytalanságot árnyalja, hogy a kérdésben nem szerepeltek a kritikusok aggályai, és Izrael sem volt nevesítve benne. Már csak azért is valószínű, hogy érdemes ezzel az adattal óvatosan bánni, mert eleve csak 22 százalék tartotta magát jól informáltnak az ügyben, míg 45 százalék azt mondta, „némi információnak” van csak a birtokában.

Az amerikai zsidók ezzel együtt sem tartják sem Izrael, sem Irán ügyét kiemelten fontosnak. Mindössze 7 százalék említette Izraelt az USA számára legfontosabb két ügy között, 6 százalék pedig Iránt. Ezzel szemben a gazdaságot 45 százalék, az Iszlám Államot 29 százalék említette.

A felmérés szerint az amerikai zsidók 62 százaléka a Demokraták felé húz, 24 százalékuk a Republikánusok felé, míg 10 százalék függetlennek vallotta magát. Az elnökjelöltek harcában Hillary Clinton 68-30 arányban vezet Jeb Bush előtt.

Ami a megkérdezettek vallásosságát illeti, 35 százalék tagja valamelyik hitközségnek, de csak 11 százalék látogat el a zsinagógába egy héten legalább egyszer. 10 százalék ortodoxnak, 20 százalék konzervatívnak, 37 százalék pedig reform irányzathoz tartozónak vallotta magát. A zsidó (köz)életben 41 százalékuk vesz részt, és 43 százalékuk járt már Izraelben.

Munkatársunktól

Megszakítás