Az amerikai nagykövet Gera Zoltánnal közösen ünnepelte a Hanukát

Immár hagyomány, hogy évről évre megtisztelik jelenlétükkel a Nyugati téri hanuka ünnepet Budapesten tartózkodó nagykövetek is. Ebben az évben Őexc. David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövete vett részt a gyertyagyújtáson. Az eseményen jelen volt Dr. Mészáros Árpád József, az EMMI nemzetközi és Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Gera Zoltán, többszörös magyar válogatott labdarúgó is.

 

Az 5779. évi Hanuka 5. napjának megnyitásaként Nógrádi Bálint, az EMIH gazdasági igazgatója rövid tanítással egybekötött emlékező beszédében kiemelte, hogy a modern korban köztéren felállított hanukiák segítenek közelebb kerülni a zsidó identitáshoz, és az éjszakában gyújtott fény felülkerekedik a sötét időkön. Ebben rejlik a gyertyagyújtás különlegessége, mert segít elérni mindenki szívéhez.

Ezt követően Őexc. David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövete köszöntötte a jelenlévőket. A nagykövet boldog hanukát kívánt Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és a 330 millió amerikai állampolgár nevében. Beszédében visszaemlékezett, hogy tavaly a Fehér Házban ünnepelte Hanuka első napját, amikor az elnök bejelentette, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti az Amerikai Egyesült Államok izraeli nagykövetségét. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy 13 év óta ez az első hanuka, amit az unokája, Danny nélkül ünnepel, majd megköszönte az egybegyűlt közösségnek, hogy helyettesítik az unokáját, és együtt meggyújthatják a gyertyákat.

Dr. Mészáros Árpád József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára vette át a szót. Kiemelte, hogy örömmel látja, hogy az összegyűlt közönség soraiban számos fiatal is jelen van, hiszen a hanuka a múltunk és a jövőnk kapcsolatát jelenti, a közös ünnepléssel nem csak átadjuk a tradíciókat a következő generációnak, hanem együtt éljük meg, ezzel éltetve a hagyományokat.

Gera Zoltán harmadszorra vett részt a Nyugati téri gyertyagyújtáson. A volt válogatott labdarúgó örömét fejezte ki, hogy itt lehet az ünnepen ismét. Fontos, hogy a rohanó világban hanuka alkalmával a zsidó családok megállnak egy pillanatra, és esténként közösen ünnepelnek, játszanak családjukkal, barátaikkal – hangsúlyozta.

Az ötödik napi gyertyagyújtáson, a korábbi évek hagyományát követve, részt vett Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere is. A Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és Hassay Zsófia polgármester asszony közreműködése nélkül a Nyugati téri gyertyagyújtás nem jöhetett volna létre, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) ezúton is köszönetét fejezi ki a kerület támogató hozzáállásáért.

Az esemény ünnepi pillanata a hanukai lángok fellobbantása volt. Az első lángot Őexc. David B. Cornstein nagykövet és Oberlander Báruch rabbi gyújtották meg, a további gyertyák meggyújtásában segédkezett, Adi Farkash – az Izraeli Kulturális Intézet igazgatója, Dr. Mészáros Árpád József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, valamint Gera Zoltán 97-szeres válogatott magyar labdarúgó. A gyertyagyújtás közben áldást mondott Shmulik Raskin rabbi és Shalom Eisenberg rabbi.

A nyolc napig égő szent olaj csodájának emlékére a hanuka idején olajban sütött ételek fogyasztásával is emlékeznek a régmúlt eseményekre, így az ünnep elengedhetetlen tartozéka – a latkesz és a lángos mellett – a hanukai fánk, melyet a Nyugati téren is megkóstolhattak a résztvevők. A színpadon Glitzenstein Meni népszerű zsidó dallamokat szólaltatott meg.

Képgaléria 

Pénteken, a napnyugtakor kezdődő sábesz miatt nincs gyertyagyújtás a Nyugati téren, de a helyszínen ez idő alatt is megtekinthetők Az én Hanukám fotókiállítás nyertes képei. Az érdeklődőket szombat este 18 órára várják ismételten a téren felállított hanukiához, a Hanuka 7. napjának gyertyagyújtására, azt követően pedig 20:30-tól a Városligeti Műjégpályára a Hanukorcsolyára, ahol többek között jelen lesz Dr. Fiák István, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökségi tagja, Knoch Viktor olimpiai bajnok, rövidpályás gyorskorcsolyázó, Berei Mózes József, osztrák ifjúsági bajnok műkorcsolyázó és Holub Katalin, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) PR vezetője.

 

 

  • Küldés emailben