New York állam kormányzójának tiltó rendelete ellen zsidó szervezetek is tiltakoztak.

Andrew Cuomo, New York állam demokrata párti kormányzója október 6-án adott ki rendeletet, amelynek értelmében a koronavírus-járvány miatt az állam egész területén korlátozták az emberek létszámát a nyilvános rendezvényeken és az imaházakban.

A kormányzói rendeletet többen éles kritikával illették. A brooklyni római katolikus egyházkerület és a szintén brooklyni Agudat Israel ortodox zsidó kongregáció pert indított a kormányzó rendelete ellen. A bírósági meghallgatáson a katolikus egyházkerület képviselője azzal érvelt, hogy a korlátozásokkal „tisztességtelen módon kipécézték a templomokat”, az Agudat Israel pedig azt állította, hogy híveik „hátrányosan megkülönböztetettnek” érzik magukat.

New York állam jogi képviselője viszont úgy vélekedett, hogy az állam tavasszal a koronavírus-járvány egyik amerikai gócpontja volt, a kormányzó a járvány terjedésének visszaszorítása érdekében hozta rendeletét, és ez nem a templomok ellen irányult, hiszen több „világi” rendezvényt, köztük például koncerteket teljes egészében betiltottak.

Az amerikai legfelsőbb bíróság ezek után hozott határozatot az ügyben, és átmeneti időre felfüggesztette a rendeletet. Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 5:4 arányban hozta meg döntését. A három liberális bíró és a konzervatív John Roberts főbíró nem értett egyet a döntéssel. A testület leszögezte: a kormányzó rendelete „kifejezetten a templomokat sújtja a különösen kemény bánásmóddal”.

A rendeletet felfüggesztő bírák szerint a korlátozás sértette az amerikai alkotmány első kiegészítésében garantált vallásszabadságot. John Roberts konzervatív főbíró ugyanakkor az elutasító döntése indoklásában azt írta, „nem szükséges, hogy pillanatnyilag ilyen komoly és nehéz kérdésben döntést hozzunk”.

A templomokat érintő hasonló korlátozások érvényben vannak a szintén demokrata párti kormányzók irányította Kaliforniában és Nevadában is. A bírák azonban korábban visszautasították, hogy ezekben a tagállamokban feloldják a korlátozásokat.

MTI/zsido.com

 

Megszakítás