regisztráció

Könyvtár / Audió





Köves Slomó
Nyolc alaptéma a Kabbala szemszögéből

Köves Slomó előadássorozata az élet, a teremtés, a lélek és Isten témáit mutatja be közérthető módon, a Kabbala szemszögéből.

2009-06-03


Cimkék:
Kabbala

 
Snéor Zálmán
Tánjá, a Közepesek könyve

A Tánjá vagy „A közepesek könyve” a Chábád chaszidizmus klaszszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a chaszidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a Chábád mozgalom megalapítója. A mű öt részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A megtérés dekrétuma) és Igeret Hákodes (A szent dekrétum), Kuntresz Ácháron (Utolsó rész).

Az itt közölt szövegrész Naftali kraus fordítását követi. A mellékelt hangelőadások Köves Slomótól nem csak a szöveg részletes értelmezésére, hanem a kabbala és a chaszid filozófia fontosabb fogalmainak tisztázására is hangsúlyt tesznek.



2009-05-17


Cimkék:
Szabadegytem; Tánjá; lélek; cádik; rásá

 
Oberlander Báruch rabbi
Aktualitások

Az itt hallható előadások emberközeli stílusban ismertetik meg a hallgatósággal a mindenkit foglalkoztató aktuális kérdéseket. Ilyen többek közt a gazdasági válság vagy a magyarországi választások.

2009-05-15


 
Köves Slomó
Kabbala és lélektan

Köves Slomó rabbi egy nyolcrészes előadás sorozat keretében mutatja be a kabbala főbb alapelveit az emberi lélek működéséről, az isteni és állati-ösztön lélekről, a jó és a rossz viszonyáról és az emberi élet céljáról

2009-05-12


Cimkék:
Kabbala; lélek; Köves Slomó (írásai)

 
Oberlander Báruch, Köves Slomó
A zsidó történelem állomásai

A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének előadói a zsidó történelem külöböző állomásait mutatják be. A magyar és az általános zsidó történelem megismerésével magunkról és a zsidóság jelenéről is sokat megtudhatunk.
Az itt hallható előadások nem egy sorozatban, hanem különbféle alkalmakkor hagzottak el.



2009-04-24


Cimkék:
történelem

 
Köves Slomó, Oberlander Báruch
A zsidó élet állomásai, fogalmai és előírásai

A Szabadegyetemen elhangzott előadássorozatok között évek óta a talán legkedveltebb a Kérdezd a Rabbit tabuk nélkül, avagy a Zsidó élet mindennapjai. Az itt hallható előadások emberközeli stílusban ismertetik meg a hallgatósággal milyen is zsidóként élni. Hogyan és miért kell az előírásokat megtartani? Hogyan vélekedünk az élet kérdéseirőé?

2009-04-07


Cimkék:
Szabadegytem

 
Oberlander Báruch rabbi
Táánit (bőjt) traktátus - מסכת תענית

A Talmud klub - Táánit traktátusát csütörtökönként 19.00 órától hallgathatják meg az érdeklődők az  EMIH Károly krt. 20. alatti székházában.
A hallgatók a Talmud eredeti oldalainak szövegét tanulmányozzák mondatról-mondatra lefordítva, magyarázatokkal ellátva. A sorozat előadásai egyenként is érthetőek, csatlakozni bármikor lehet és érdemes.

A közösségi böjtnapok törvényei: az esőért elrendelt különleges imák, és azok a közösségi böjtök, melyeknek nem volt meghatározott naptári idejük, hanem nagy szárazság idején rendelték el. Ugyanitt kerülnek megtárgyalásra az év meghatározott napjain elrendelt böjtnapok, illetve a Megilát Táánit-ban megemlített böjtök és különleges alkalmak.
Ennek a traktátusnak a terjedelme: a Misnában 4 fejezet; a Toszeftában 3 fejezet; a Baibloniai Talmudban 31 lap; a Jeruzsálemi Talmudban 26 lap.

2009-03-01


Cimkék:
Táánit; Oberlander Báruch (írásai)

 
Oberlander Báruch rabbi
Az emberi jogok és a háláchá

Oberlander Báruch rabbi előadás sorozata olyan kérdéseket feszeget, mint az élethez való jog, a szólássszabadság, az önrendelkezés és más emberi jogi kérdések. Az izgalmas elemzések az Elte, Római jogi tanszékének, Héber jog kurzusán hangzanak el.

2009-02-26


Cimkék:
emberi jogok

 
Oberlander Báruch, Köves Slomó
Orvosi etika a zsidó jogban

Oberlander Báruch és Köves Slomó előadásai az orvosi etika kérdéseit elemzik. a Szabadegyetem egy sorozatának keretében

2009-02-23


Cimkék:
Oberlander Báruch (írásai); Köves Slomó (írásai); orvoslás; Szabadegytem

 
Oberlander Báruch
Perrendtartás a zsidó jogban



2009-02-20


Cimkék:
jog

 
Köves Slomó
Bibliai történetek elemzése

Köves Slomó előadássorozata bevezet bennünket a Tóra ismert és kevésbé ismert történeteinek misztikus és gyakorlati elemzésébe. A bibliai történeteket olvasva, mindannyiunkban felmerülnek kérdések. Köves Slomó előadásaiból megtudhatjuk, hogy ezek a kérdések és dilemmák a korai bibliakommentároktól fogva minden Tóra-értelmezőt foglalkoztattak. Sokan kitűnő válaszokat is adtak.


2009-01-22


 
Oberlander Báruch rabbi
A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése

Vasárnap reggelenként, egy pár finom kakaós palacsintával ízesitve, a reggeli ima után, Oberlander Báruch rabbi az ima gyakorlati jelentését és misztikus mélységeit mutatja be. Az előadássorzat egyes órái itt hallgathatók meg.


2008-10-30


Cimkék:
ima; Oberlander Báruch (írásai)

 
Oberlander Báruch rabbi
Zstsz 2008. ősz Nagyünnepi felkészülés

Ebben a virtuális audió tárban a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 2008 őszi Nagyünnepi felkészülést ismertető előadások. Az előadásokat Oberlander Báruch rabbi tartja.

2008-10-13


Cimkék:
Szabadegytem; Oberlander Baruch

 
ZSTSZ 2008 nyári szemeszter
A Zsidó vallás 13 hittétele

Ebben a virtuális audió tárban a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 2008 nyári szemesztere hallgatható meg napi felbontásban. Az előadásokat Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbik tartják

2008-07-10


Cimkék:
Szabadegytem

 
Köves Slomó rabbi
A Teremtéstől a Messiásig

Köves Slomó előadássorozata, a címnek megfelelően a zsidó világképet szemlélteti a teremtés kezdetétől a világ végéig. Mi az a pont vagy fogalom, amely köré mind a lét keletkezése mind pedig végső célja felfűzhető? A chaszid filozófia fogalomkörét ismertetve beleláthatunk abba is miért annyira elemi része a Messiás a Judaizmus alapelveinek. Az előadások hanganyaga egy chászid feldolgozás szövegén alapszanak, mely Joel kahn szerzeménye. A sorozat a Szabadegyetem 2007 őszi tanfolyamán hangzott el.

2008-06-03


Cimkék:
Messiás; Szabadegytem

 
Köves Slomó
Zohár - Szemelvények elemzése

Köves Slomó hat részes előadássorozata betekintést ad a Kabbala egyik legfontosabb alapművébe a Zohár, a Ragyogás könyvébe. A Tóra szakaszaihoz írt misztikus magyarázat a hagyomány szerint a szent talmudi bölcs, Simon bár Jocháj rabbi szerkesztésében született.

2008-05-29


Cimkék:
Zohár

 
Köves Slomó rabbi
Bevezetés a Kabbala tudományába

Egy nyolc részes kurzus keretében betekintést nyerhetünk a kabbala és a zsidó misztika filozófiájának alapgondolataiba. A szemináriumsorozat jól kidolgozott, egymásra épülo előadásokból áll, melynek végére a hallgatók elsajátítják a Kabbala alapgondolatait. Az előadássorozatot Köves Slomó rabbi tartja, aki több mint tíz éve foglalkozik mélyrehatóan a kabbala és a chászid filozófia tudományával.
Az egyes előadásokhoz forráslap és öntesztelő kérdőív is letölthető.
Az előadásokra kéthetente kedden este 19 órakor került sor, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség központjában (V., Károly körút 20.).



2008-05-25


Cimkék:
Kabbala; Köves Slomó (írásai)

 

Hírlevél jelentkezés



Rasszista-e, aki zsidó férjet akar? Kérdés: Elmagyaráztam egy nemzsidó munkatársamnak, hogy csak zsidó férfiakkal randevúzom, mert nemzsidóval nem házasodnék. Azzal vádolt, hogy rasszista vagyok. Megfogtak, és nem tudtam mit válaszolni. Te mit válaszolnál egy ilyen vádra? Válasz...

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkents a megfelelő nyílra!

Polgári naptár




Zsidó naptár


Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hozzászólások

Legyen a holokauszttagadás büntethető!!! -Elektronikus aláírásgyűjtés (333)

Gyüxy: 2009-07-04

Ezek a valóságos problémák! Nem amiről itt hablaty...

Gyüxy: 2009-07-04

http://jobbik.hu/rovatok/hataron_tul/szlovakia_uja...

Gyüxy: 2009-07-04

http://jobbik.hu/rovatok/ajanlo/jelentkezes_es_bei...


Jobbik (11)

szeki: 2009-07-04

Velem is történt egy hasonló eset tavaly.Nagyapámm...

Leanna: 2009-07-04

Ezzel mit lehet kezdeni? Megyek az utcán. Előttem ...


Rasszista-e aki zsidó férjet akar? (234)

Szerzetes: 2009-07-04

Kedves Bernát! Most nem a történelemben szeretn...

Chaya: 2009-07-04

Értsétek meg, nem attól rasszista pár megnyilvánul...

Bernát: 2009-07-04

Kedves Szerzetes! Ha visszanézel a történelembe...


Egy levelezés részlete: Szexualitás, parancsolatok, történelem... (3)

lilaccat: 2009-07-04

Kedves Slomo, én is egyetértek, viszont azt szeret...


Nemcsak a feje, de szíve lelke volt a Rebbe a zsidó közösségnek (3)

Rebeka: 2009-07-04

Én is ott voltam és nagyon örültem a látványnak, h...

Kertész Magdolna: 2009-07-04

Teljes mértékben egyetértek Polgár Ernő hozzászólá...

Polgár Ernő: 2009-07-03

Jó volt ott lenni! (S arra (is) gonolni, hogy Ob...