Átvészelte az új mikve a hurrikánt a Dominikai Köztársaságban

Bár aggódva várták az Irma hurrikán érkezését, mégis mintegy hetvenen gyűltek össze a Dominikai Köztársaság chábád központjában a múlt hét elején, hogy Shimon Pelman rabbi vezetésével megünnepeljék az új mikve (rituális fürdő) elkészültét.

A karibi térség szigetének fürdője két év alatt készült el. A rabbi egy évtizede lakik a fővárosban, Santo Domingóban feleségével, Michállal. Öt gyermekük van.

A sófárfújással teljes mikveavatás után a vendégek jelentős része elhagyta a szigetet, nehogy ott érje őket a nem sokkal későbbre várt hurrikán. Pelman rabbi családjával azonban nem indult útnak: „Itt kell maradnunk, hogy segíthessünk másokon”- mondta a rabbi, és elmesélt egy történetet: egyszer a Rebbe, az áldott emlékű Menáchem Mendel Schneerson rabbi levelet küldött egy marokkói rabbinak, aki korábban arról panaszkodott neki, hogy milyen veszélyes volt a zsidóknak a hatnapos háború alatt a marokkói utcákon tartózkodniuk. Azt írta neki a Rebbe: „Te vagy a város mezuzája. Maradnod kell.”

Pelman rabbi és családja a szigeten maradt hát, és meghívták magukhoz az ott rekedt izraelieket. Szállodai szobákat is béreltek, arra az esetre, ha a lakásukban nem lenne elég hely a vendégek számára. Előre felkészültek az esetleges áradásra, és szombatra is készítettek ételt.

Új mezuzá feltétele

A hurrikán jelentős károkat okozott a chábád központ épületében, így az újonnan átadott mikvében is. A rabbi mégsem kétéves munkájának árba veszésén aggódik: „A problémát a szegények jelentik… igen rossz minőségű házakban élnek. Nagyon szomorú ezt látni, ahogyan az eső elmossa a házaikat, és ők tető nélkül maradnak.” A rabbi élt már át hét évvel ezelőtt mindent elöntő trópusi vihart, de ekkora pusztítást legutoljára a 2010-es haiti földrengés alkalmával látott. Akkor több teherautónyi segélyt küldtek a károsultaknak, és egy iskolát is „örökbe fogadtak”, és diákjait ellátták a szükséges felszereléssel. Ha szükséges, készek erőiket újra mozgósítani, ez alkalommal a Dominikai Köztársaság lakosainak javára: „Mi vagyunk az ország egyetlen zsidó intézménye. Az a feladatunk, hogy jótetteinkkel világosságot hozzunk a világra.”

Forrás: chabad.org

  • Küldés emailben