Az izraeli hadsereg egyik szóvivője azt mondta, hogy egy meg nem nevezett észak-izraeli város lakói robbanást hallottak, és most katonák fésülik át a terepet. A szóvivő szerint még vizsgálják, hogy mi okozta a detonációt, de libanoni biztonsági források közölték, hogy vasárnap késő éjszaka ismeretlenek egy rakétát lőttek ki Dél-Libanonból Izrael irányába.

A bejrúti média szerint a rakétát az izraeli határtól mintegy tíz kilométerre fekvő Mardzsajún várős közeléből lőtték ki. Egyelőre nem derült ki, hogy ki hajtotta végre a rakétatámadást, és az okozott-e károkat.

A térségben feszült a helyzet a szíriai polgárháború miatt, amely egyre inkább átterjed a szomszédos Libanonra. Vasárnap reggel két rakéta csapódott be a libanoni fővárosban, Bejrútban a Hezbollah síita szervezet ellenőrzése alatt álló déli városrészben, többen megsebesültek.

Megfigyelők szerint a rakétatámadás válasz lehetett Haszan Naszrallahnak, a Hezbollah vezetőjének szombat esti beszédére. Naszrallah ugyanis kijelentette, hogy a libanoni síita szervezet hónapok óta részt vesz a szíriai polgárháborúban a kormányerők oldalán, és végig ki fog tartani Bassár el-Aszad szíriai elnök mellett.

MTI

Megszakítás