A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Rubin Eszter harmadik regénye, az Árnyékkert. A szimbólumokban gazdag, mágikus erejű történet a Con Spirito Kamarazenekart is megihlette. A Modern Walpurgis éji álom című Mendelssohn Oktett tételei között részletek hangzanak el a regényből május 14-én, kedden 18 órakor a Csányi5-ben. A könyvbemutatóra mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Az Árnyékkert az 1980-as évek elejétől napjainkig meséli el egy család sorsát, a szocializmusból a vadkapitalizmusba átcsordogáló világban a boldogságért vagy legalábbis a boldogulásért küzdő házaspár történetét. Egy kapcsolatét, amely a talán sosem volt idillből percek alatt pokollá változik, és mégis egyre nyúlik, levetkőzhetetlenül, jóvátehetetlenül.
Rubin Eszter sodró cselekményű regényének főszereplői egy házasság, amit talán sosem kellett volna megkötni, egy ház, amelyet talán sosem kellett volna felépíteni, egy gyerek, akinek talán máshova kellett volna születni, és mindazok a szerelmek, házak, gyerekek, amik és akik sosem válhattak valósággá. Filmszerűen élénk, pergő dialógusokban megírt jelenetek és lírai, álomszerű futamok váltakoznak ebben az egyre komorabbá váló könyvben, amely azt a kérdést járja körül, hogy vajon létezhet-e egyáltalán saját élet. – írja a regényről Gács Anna kritikus, esztéta.
A fordulatos könyv finom iróniával és fogékonyan megrajzolt karakterekkel vezet végig a Stark család harminc évet felölelő krónikáján. Rubin Eszter új kötete a Barhesz című zsidó családregénye egyik ágából sarjadzik, és válik mágikus hajtásokat növesztő önálló történetté.
Részlet a könyvből:
„Levette a polcról a kupát, és letörölte róla a finom porréteget.
Stark Gyuri a régi születésnapokra gondolt, eszébe jutott az első
Anglia-bál.
Lia, a felesége, és az asszony kamaszkori barátnője, Angéla
egy napon születtek júliusban. Elválaszthatatlanok voltak a
gimnázium óta a harmadik lánnyal, Annával. Miután felépült
a házuk, az Anna-napon tartott mulatságok komoly rendezvény-
sorozattá nőttek. Akkoriban a felső szintet még nem fejezték be,
Starkék a három gyerekkel egy évig lent laktak a tágas buliszobá-
ban, de a Zerge-hegy tetején álló félkész ház pinceszintjén már
táncversenyeket rendeztek, szigorú dresszkóddal.
Keskeny földút vezetett a hegyoldal legfelső utcájából az erdő
szélén épülő villáig. A hegygerincen kanyargó úton alig lehetett
észrevenni a két szomszédos családi ház között, a fából készült,
düledező, kopott kertkaput, amelyet akkor sem cseréltek ki, ami-
kor messze mögötte teljes pompájában állt már a hatalmas épület.
Magas volt a kapu, nem lehetett fölötte belátni, a néhanapján arra
baktató kutyasétáltató járókelők azt gondolták, talán egy elhagya-
tott sufniba nyílik. Ám ha kitárult, láthatóvá vált a középen gazzal
benőtt sínpárral magasba futó meredek ösvény, amelyen egy autó
szűkösen fért csak el, de a téli időszakban meg sem próbálkoztak
kocsival feljutni a száz méter hosszú, befagyott gyalogúton. Ami-
kor a kapucsengő pár év után elromlott, nem javították meg. Idő –
ről időre eszükbe jutott, hogy talán meg kellene csináltatni, de
nem volt rá valódi szándék, nem hiányzott a korábban is ritka
csengetés, így idegenek számára végképp lehetetlenné vált a be-
jutás.
Hogy ki tartozott az idegenek közé, azt Stark Gyuri döntötte
Ha nem volt kedvük, sokszor a telefont sem vették fel senki-
nek, rokonság, barátok hiába próbálkoztak, a családfő erős kézzel
őrizte saját boldog világuk misztikus határait.
Nem látszott az utcaszintről a barna palatetős, íves falú ház
sem, ha egy kíváncsi tekintet megpróbált belesni az éppen kinyíló
kétszárnyú rozoga tölgykapun, csupán a két szomszédos telek
által közrefogott keskeny csapást látta, amely mintha egyenesen a
hegytetőn sötétlő erdőbe vezetett volna, és úgy veszett az éjszínű
semmibe, ahogy a fák közti homály bukott le a hegycsúcs túlsó,
láthatatlan oldalán.
Ám a gyalogút végén, a lépcsős telek legfelső síkján ott tornyo-
sult a Stark-ház elülső frontja a terméskőből kirakott lábazattal,
amely fölött íves szemöldökpárkányú natúrfa-ablakok tagolták
a sárgára színezett homlokzatot. Az erdőbe nyúló titkos hátsó
terasz fölé sűrű lombú fák hajoltak, de a ház teljes szélességében
futó hosszú, nyitott elülső teraszról csodás kilátás nyílt, olyan ma-
gasan a város felett, hogy úgy tűnt, mintha az ég elérhetőbb távol-
ságra lenne, mint a távoli ködben úszó apró házak. Cinkosan em-
legették maguk között a júniusi vasárnapot, amikor a Zergehegy
másik oldaláról eltévedt siklóernyős pottyant a kora nyári ég alatt
ebédelő család levesébe. Bizonyosság volt számukra, hogy minden
más út zárva van, megközelíthetetlenek voltak, senki és semmi
nem zavarhatta meg a felhőtlen családi idillt, a megbonthatatlanul
erős köteléket, amely összefűzte őket.”
zsido.com
|
Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.
A zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről. A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját. Az EMIH technikai száma: 1287 |