A négy tekercset egy Bnéj Brák-i zsinagógából lopták el a múlt héten, és néhány nappal ezelőtt akadtak rájuk egy Jeruzsálemhez közeli arab faluban, Akrabában.

A rendőrök öt arab gyanúsítottat tartóztattak le az eset kapcsán. A huszonéves gyanúsítottak a lopott holmi rejtekhelyéül szolgáló Akrabába, illetve Sechembe, valamint Jeruzsálembe valósiak. Az akció során a rendőrök fegyvert és lőszereket is elkoboztak. A kiadott közlemény szerint a rendőrség igen fontosnak tartja ezt az akciót, mivel „a tóratekercseknek az anyagi értéken felül igen komoly vallási és szimbolikus értéke is van”.

„Az izraeli rendőrség különös szigorúsággal tekint minden, vallási jelentőséggel bíró tárgy megrongálására, függetlenül attól, hogy az ország mely vallásáról van szó. A rendőrség, más biztonsági szervezetekkel karöltve, mindent megtesz, hogy bíróság el állítsa az elkövetőket”- jelentették ki.

Az érintett zsinagóga, az Orchot Hátorá, Bnéj Brák egyik legrégebbi ilyen épülete, alapítója a város ötödik polgármestere, Simon Sziroka rabbi volt. A tolvajok megrongálták a zsinagóga tóraszekrényét, könyveket dobáltak a földre, és ellopták a fent említett négy tóratekercset. A rablók, mielőtt elmenekültek, még a biztonsági kamerákat is leverték, a felvevőrendszert összetörték, és a hozzá tartozó laptopot és memóriakártyát is ellopták. A négy Tórából kettő a zsinagóga korai időszakából származott, abból a korszakból, amikor a Cházon Is imádkozott ott. A leghíresebb műve után Cházon Is néven is ismert, fehéroroszországi születésű Ávráhám Jesája Karelitz (1878-1953) rabbi azután látogatta rendszeresen ezt az intézményt, hogy a Palesztin Mandátum területén, még az államalapítás előtt letelepedett a városban.

 

zsido.com

 

Forrás: jpress

 

Megszakítás