A példátlanul sok antiszemita incidens miatt a kormány több mint 5 millió dollárt fog költeni a zsidó közösségi intézmények biztonságának megerősítésére.

Justin Trudeau miniszterelnök ezt az antiszemitizmussal foglalkozó virtuális nemzeti konferencián jelentette be – írja a jewishnews.timesofisrael.com. A támogatás a kormány biztonsági infrastruktúra fejlesztési programjának része, amelynek célja a veszélyeztetett kisebbségek biztonságának megerősítése.

A konferencia egyik fő üzenete az volt, hogy a jó szándék nem lesz elég ahhoz, hogy megszabadítsák a világot az egyik legrégebbi csapástól. A B’nai Brith Canada adatai szerint 2020-ban több mint 2600 antiszemita incidens történt Kanadában, ami az ötödik egymást követő rekordév. Az incidensek mintegy 44 százaléka a járványhoz kapcsolódott.

„A zsidó közösség elleni, gyűlölet motiválta bűncselekmények számának növekedése az elmúlt hónapokban nemcsak riasztó, hanem teljesen elfogadhatatlan” – mondta Trudeau.

Az eseményen a résztvevők között számos kormánytisztviselő mellett voltak zsidó érdekvédelmi szervezetek, a fekete közösség képviselői, pedagógusok, rendvédelmi szervek tagjai és diákok is. Egy politikus elmondta, hogy antiszemita gyűlölethullám zúdult rá, amiért kiáll Izrael mellett.

zsido.com

Kép: jewishnews.timesofisrael.com

 

 

 

Megszakítás