Amikor a megszokottnál egy kicsivel többet eszünk

A három zarándokünnep utolsó napját közvetlenül követő napot iszru chágnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy az ünnep megkötése, mivel a nap közvetlenül hozzá van kötve az ünnepekhez.

A név Dávid király zsoltáraiból ered, ahol ezt olvashatjuk:

Isten az Örökkévaló és világosságot adott nekünk, kössétek hozzá az ünnepi áldozatot kötelekkel az oltár szarvaihoz. (Zsolt. 118:27)

A Talmud (Szuká 45b) ezt a mondatot úgy magyarázza, hogy bárki, aki az ünnepet követő napon hozzáad az ünnephez azzal, hogy eszik és iszik, az olyan, mint aki oltárt épít és áldozatot mutat be rajta az Örökkévalónak. Ezért, mondja a zsidó jog alapvető kódexe, a Sulchán Áruch (Orách Chájim 429:2) ezeken a napokon jó, ha a megszokottnál egy kicsivel többet eszünk és iszunk, ezzel téve ünnepélyesebbé a napot. Emellett a legtöbb közösségben nem mondanak táchánun imát, és általában nem is böjtölnek ezen a napon, ahogy ünnepeken nem szabad böjtölni.

Vannak, akik a szentélybeli áldozatokra vezetik vissza e szokást. Amikor valaki slámim békeáldozatot hozott az ünnepre, megengedett volt a számára, hogy a húsból aznap és másnap is ehessen. Vagyis ha az ünnep első napján hozta az áldozatot, megehette a második napon is, ha pedig az utolsó napon, akkor az utolsó napot követő hétköznap is fogyaszthatott belőle. Ennek különös jelentősége volt a Szentély idejében sávuot, a tóraadás ünnepén, ami Izrael Földjén csupán egynapos, és ez nem biztosított kellően hosszú időt ahhoz, hogy mindenki bemutathassa az áldozatát. Így, akikre nem került sor sávuotkor, a következő napon mutathatta be az áldozatát.

Emellett bölcseink azt is kiemelik, hogy a különleges szokásokkal és hagyományokkal megünnepelt, örömteli ünnepnapok és a megszokott hétköznapok között jó átvezetést jelent az iszru chág, mely az ünnepnapok spirituális energiáját és áldásait vezeti át a hétköznapokba. Az ünnep fénye az azt követő napokat is bevilágítja és szentséget kölcsönöz e napoknak.

 

zsido.com

  • Küldés emailben