A város vezetése azt állítja, nem tehet semmit, mert a lobogó magánterületen található.

Meglehetősen bizarr jelenségre lettek figyelmesek a New York állambeli Preble lakosai, miután egy férfi náci zászlót tűzött ki a házára – azzal indokolva tettét, hogy a szomszédja állítólag meghekkelte a wifi-jét.

Az eset kapcsán a Spectrum News nevű orgánum is felkereste a férfit, aki névvel vállalta nyilatkozatát. Jody Fish azt mondta, döntésével a város figyelmét szerette volna felkelteni, mivel „senki nem tett semmit” az internethasználattal kapcsolatos sérelmére.

A lobogó eltávolítása érdekében egy hónappal ezelőtt egy online petíció is indult, melyet eddig csaknem 900-an írtak alá. A város vezetése azonban azt állítja, hogy tehetetlen az ügyben, mivel a zászló magánterületen található – írja a Forward.

„Nem tudom elfogadni, hogy a helyi tisztségviselők semmit nem tehetnek” – nyilatkozott Shonei Schmoke, a petíció kezdeményezője. „A nácik nem érdemelnek jogokat, és óriási különbség van a szólásszabadság, valamint a gyűlöletbeszéd között” – tette hozzá.

Fisher a felháborodás ellenére sem hajlandó eltávolítani a zászlót, ám tagadja, hogy antiszemita indítékai lennének. „Nem, nem. Csak a figyelmet szeretném megragadni. Valójában egy áldozat vagyok” – mentegetőzött.

 

zsido.com

Megszakítás