Az elmúlt tíz évben több kezdeményezés is indult annak érdekében, hogy a magyar zsidók definiálják magukat, mint nemzetiség, végül egy ilyen kezdeményezés sem járt sikerrel. A 19. század elején még az, hogy valaki zsidó, egyszerre jelentett vallási, etnikai és kulturális hovatartozást is.
A különböző nemzetek saját identitásának kialakulása odáig vezetett, hogy az Európában élő zsidóságnak is választ kellett találnia arra, hogy hogyan definiálja önmagát. A magyarországi zsidó közösségeknek el kellett dönteniük, hogy beolvadnak a magyar nemzetbe és csak vallásilag lesznek zsidók, vagy elszeparálódnak és zsidó népként élnek tovább Magyarországon. A zsidóság a 19. század közepére a magyar nemzetbe való beolvadás mellett döntött.
A felvilágosodás korában nem a magyarság képezte a többséget a történelmi Magyarország területén, ezért a politikának az volt az érdeke, hogy minél többen vallják magukat magyarnak, cserébe a magukat magyarnak valló nemzetiségek egyenlő jogokat kaptak.
1867 és 1920 között a magyar zsidóság sikeresen integrálódott a magyar nemzetbe, számuk elérte a 800 ezer főt a történelmi Magyarországban.
1920-ban a Trianoni-békekötés után az ország elvesztette területe két harmadát, és ez újra felvetette a magyar identitás kérdését. A válasz erre sokak számára az volt, hogy a magyar nemzetiség kizárja a zsidó vallást, és magyar csak keresztény lehet. Ehhez hozzáadódott a magyar középnemesek lecsúszása és a zsidó tőkésréteg felemelkedése, ami egymás ellen fordította a két népet.
Ezután következett a Holokauszt, ami nem csak azt jelentette, hogy a magyar állam kitaszította magából, mindenét elvette a zsidóknak, hanem megkérdőjelezte ezeknek az embereknek az identitását is, amit az elmúlt évtizedekben keserves munkával építettek fel. A magyar zsidók annyira hittek a magyar társadalomban és saját magyarságukban, identitásukban, hogy az utolsó pillanatokig nem hitték el, hogy ők is deportálásra kerülhetnek, mint Európa többi országában élő zsidó társaik.
A második világháború után, a Rákosi-korszakban a zsidók egy része csalódottan, fájdalmat és gyűlöletet érezve elhagyta az országot, a másik része pedig, tagadva zsidóságukat, Magyarországon maradt és identitás nélkül újrakezdte életét. A háború után Magyarországra visszatért zsidó emberek közül sokan azzal szembesültek, hogy a deportálásukban a szomszédjaik is részt vehettek, mindenüket elhordták és a lakásaikban idegen emberek éltek.
Majd jött a Kádár-korszak, a teljes hallgatás időszaka, amikor nem is volt szabad beszélniük a zsidóknak veszteségeikről. Végül a rendszerváltás, amikor előjött sok minden, ami ötven évig szóba sem kerülhetett.
Ezek a sebek mind a mai napig élnek a zsidóságban.
Hamarosan a Holokauszt hetvenedik évfordulójáról emlékezünk meg, de ennyi idő elteltével is viszonylag gyakran szóba kerül ez a kérdés, de nem olyan módon, mint Németországban, ahol az emberek fel tudták dolgozni a Soá szörnyűségeit, hanem mintegy kollektív bűnöst és áldozatot keresve, ami egyáltalán nem könnyíti meg ennek feldolgozását, hanem megnehezíti az emlékezés azon formáját, amely megindítana egy természetes gyógyulási folyamatot.
Habár Németország pozitív példa a Holokauszt feldolgozásának tekintetében, fontos kiemelni, hogy a zsidó közösség oda nem tért vissza, Magyarország az egyetlen olyan európai ország, ahol számottevő, nem betelepült, holokauszt túlélő zsidó közösség él.
Budapesten a háború előtt körülbelül egymillió ember élt, közülük 250 ezer zsidó, melyből mintegy százezren kikeresztelkedtek. Ma az egész országban él százezer zsidó, és ezen felül körülbelül 300-400 ezren kötődnek valamilyen formában a zsidósághoz, de a népszámláláskor csak 13 ezren vallották magukat zsidónak. Ezek az emberek különböző képpen élik még az identitásukat, vannak, akik klezmer koncertekre járva, vagy zsidó közösséghez kötődve, és vannak, akik a vallás gyakorlásában.
A százezer magyar zsidó embert legfőképp két dolog köti össze, az egyik a Holokauszt emléke, míg a másik az antiszemitizmustól való félelem, pedig az identitásnak nem szabadna negatív élményre korlátozódnia, hanem egy azonos kultúrán alapuló közösséget kellene alkotnia.
A kommunizmus évei alatt a zsidó hitközségeket egyetlen közösségbe, a Magyar Izraeliták Országos Közösségébe kényszerítették. A rendszerváltás óta Magyarországon három bejegyzett zsidó egyház van, Budapesten pedig négy zsidó iskola és három óvoda működik, ezen felül különböző kulturális központok, kóser éttermek és élelmiszerboltok vannak.