Vasárnaptól három napos nemzetközi tudományos konferencián emlékeztek meg a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról Budapesten.

Az amerikai Nazareth College és a budapesti Wesley János Lelkészképző Főiskola  (WJLF) által szervezett rendezvényen az 1941. augusztusi kamenyec-podolszkiji tömegmészárlástól az 1944-es deportálásokig tekintették át és értelmezték a soá magyarországi történetét. Az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij környékén 1941. augusztus 27-én és 28-án mintegy 15-16 ezer Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg a német alakulatok.

Az előadók hangsúlyozták, a kamenyec-podolszkiji mészárlásnak, a soá e feledésbe merült fejezetének meg kell kapnia méltó helyét a megemlékezéseken.  Magyarország 1941-ben még nem állt német megszállás alatt, az intézkedést így nem egy külső hatalom kényszerítette rá Magyarországra, így önvizsgálat és bűnbánat nélkül nem lehet erkölcsi megújulás Magyarországon"

A konferencia nyitó előadását Heller Ágnes tartotta. Auschwitzról szólva emlékeztetett arra, hogy bár előfeltételei között megtalálható volt az antiszemitizmus, a fajelmélet, a totalitárius állam és a modernitás, ám ezek a tényezők nem magyarázzák meg kielégítően az Auschwitzban történteket, még összességükben sem. De nem is lehet rá magyarázatot adni, hiszen mint mondta, "A bűn olyan foka jelent ott meg, ami megmagyarázhatatlan. Úgy nevezhetnénk: a radikális gonosz".

A Kamenyec-Podolszkijtól Auschwitzig című konferenciára a magyarországi egyetemek, levéltárak, könyvtárak és az MTA mellett az Egyesült Államokból, Ausztriából, Franciaországból, Izraelből és Törökországból is érkeztek előadók.

 

Megszakítás