Páám slisit glidá – harmadszorra fagyi, mondják az izraeliek, ha aznap már kétszer futottak össze ugyanazzal a személlyel. Az utóbbi napokban a fagylalt igencsak sokszor került terítékre, vagyis az újságok címoldalára, köszönhetően a Ben & Jerry’s cég bejelentésének, mely szerint: „úgy véljük, nem egyeztethető össze az értékeinkkel az a tény, hogy a Ben & Jerry’s fagylaltokat a megszállt palesztin területeken áruljuk”.
Az első felháborodás után a reakcióknak két egymással szöges ellentétben álló csapásiránya figyelhető meg. Amerikában számos bolt polcairól lekerültek a cég termékei, Ausztráliában még a kóserségi listákról is levették őket és felmerült, hogy teljesen megvonják a cégtől a kóser felügyeletet. Ezzel szemben Izraelben, látszólag teljesen érthetetlen módon, óriási mértékben megnőtt a kereslet kék-zöld dobozos finomság iránt. A zsidó államban ugyanis egy, a licencet meghatározott időre megvásárolt cég gyártja Ben & Jerry’s név alatt a közkedvelt édességet. Ennek a vállalkozásnak a vezetője elmondta, hogy a cég vezetése évek óta követeli tőle, hogy a Ben & Jerry’s által „megszállt palesztin területeknek” nevezett Jehudában és Somronban ne árulja a termékeket. Pár nappal ezelőtt azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem teszi meg ezt a lépést, úgy nem hosszabbítják meg vele a 2022 végén lejáró szerződést, ő azonban így is ellenállt a követelésnek, kockára téve a saját megélhetését. Az izraeliek ennek elismeréseként vásárolják az egyelőre még mindig általa forgalmazott fagylaltot.
Vannak viszont olyanok, akik nem értették meg az üzenetet. Ajman Ode, kommunista arab képviselő délelőtt még egy nagy doboz fagylalttal pózolt kárörvendően, „eddig tartott a diéta” felirattal, nem is sejtvén, hogy éppen a zsidó gyártó malmára hatja ezzel a vizet. Délután azonban alhasi fájdalmakkal szállították kórházba…
A Tórában minden benne van, mint tudjuk, de mi a zsidók kapcsolata a jeges édességgel? A fagylalt a XVIII. században indult világhódító útjára Európából. A XX. század elején már hatalmas népszerűségnek örvendett Amerikában is, és az ezrével érkező zsidó bevándorlók számára gyakran ez volt az első igazán amerikai íz, amivel találkoztak. Érdekesség, hogy a világhírre szert tett amerikai fagylaltcégek közül többet is zsidó bevándorlók alapítottak.
Az 1917-ben már az újvilágban született Irv Robbins apja fagylaltozójában leste el az alapokat és a bár micvájára kapott pénzt felhasználva indította útjára saját fagylaltcégét. A férfi, aki az amerikai tengerészetnél szolgált a második világháború során, szabadidejében katonatársainak gyártotta a jeges édességet. A fiatalon elindított vállalkozás a világháború utánra szárba szökkent. A Snowbird Ice Cream akkoriban páratlanul széles választékot, 21 féle fagylaltot kínált. A fagylaltok szeretete a családban maradt, Robbins sógora szintén kávézót nyitott és együtt hozták létre a Baskin-Robbins márkát, mely az 1990-es évekig közkedvelt volt. A cég 1994-ben olvadt be a szintén zsidó William Rosenberg által 1950-ben alapított Dunkin’ Donutsba.
A következő versenyző, a Reuben és Rose Mattus által életre hívott Häagen-Dazs 1961-ben lépett színre. A gyerekként Lengyelországból az Egyesült Államokba emigrált Reuben fagylaltozókban dolgozott, mielőtt kidolgozta saját, gazdag, ízes, csak természetes összetevőket tartalmazó édességét. Már csak nevet kellett neki találni és készen volt az új cég. „Dánia volt az egyetlen ország, mely zsidókat mentett a második világháború alatt” – nyilatkozta. Elismerésük jeléül dán jellegű nevet adtak az új terméknek, ez lett a Häagen-Dazs. Emellett az is fontos volt a számukra, hogy termékük kóser legyen: „Úgy gondoltam, hogy ha már jó fagylaltot készítettem, azt szeretném, ha az én népem is ezt venné, ezért lett kóser.”
A most a hírekbe került Ben & Jerry’s majdnem két évtizeddel később, 1978-ban lépett piacra. Névadó alapítói Ben Cohen és Jerry Greenfield amellett, hogy finom fagylaltot alkottak, szociálisan érzékeny, környezettudatos céget akartak működtetni. Első kávéházukat újrafelhasznált anyagokból készítették és a termékeikben hormonmentes tejet használtak. Az ő ötletük volt, hogy a teljes siker érdekében ötletes, jópofa neveket adtak a termékeiknek. 2017-ben, peszách előtt még egy chároszet ízű fagyival is előrukkoltak.
Kevesen tudják, hogy a tejmentes fagyit egy vallásos amerikai zsidónak, David Mintznek köszönhetjük. Mintz az 1970-es években felismerte, hogy a húsos szombati ebéd után édességre vágyakozó vallásos zsidók hatalmas felvevőpiacot jelentenek a párve (se nem húsos, se nem tejes) jégkrémek számára. Az eredetileg a szőrmeiparban dolgozó Mintz gyerekként apja pékségében ismerkedett meg az élelmiszeripar alapjaival. Felesége, Rachel ösztönzésére éveken át szorgalmasan kísérletezett, míg megalkotta tofu alapú, ízében és textúrájában a tejes fagylaltokra nagyon hasonlító édességét. Végül 1981-ben alapította meg cégét és kezdte gyártani a Tofutti elnevezésű, tejmentes fagylaltot. A Tofutti Brands a jégkrémek mellett tejmentes „sajtot”, „sajtkrémet”, „tejfölt” is gyárt. Az alapító Mintz, aki nemrégiben hunyt el, közeli kapcsolatban állt a Lubavicsi Rebbével. A Rebbe több ízben adott neki útmutatást és üzleti tanácsokat, ő pedig bőkezűen támogatta világszerte a Chábád intézményeit. Fiatalon a lubavicsi Tomchei Tmimim jesivában tanult. Miután belépett az üzleti életbe, soha nem hozott döntéseket a Rebbe megkérdezése és áldása nélkül. Különlegesen sűrű levelezésük több száz – üzleti és magánjellegű kérdéseket is taglaló – levelet tartalmaz, és a Rebbe halála után Mintz gyakran megfordult a rebbe sírjánál, az ohelnél is.
A hetvenes évek végén Mintz éttermet üzemeltetett és cateringet is vállalt. Amikor azonban a nem vallásos fogyasztók meghallották, hogy kósersági okok miatt nem kaphatnak jégkrémet a rendelésükhöz, értesítették a férfit, hogy máshol veszik majd meg a fagyijukat. Ekkor fogalmazódott meg a férfiban a párve fagylalt megalkotásának vágya. „Akárhányszor találkoztam a Rebbével, megemlítettem neki, hogy min dolgozom, és ő mindig azt mondta nekem: »Neked van hited. Ha hiszel Istenben, csodákra vagy képes.« Úgyhogy folytattam a próbálkozásaimat.” A Rebbe megígérte neki, hogy Isten segítségével nagyon sikeres lesz a párve fagylalt. „A termékeid olyan népszerűek és keresettek lesznek, hogy az egész világán árulják majd azokat” – mondta a Rebbe és így is lett. Mintz pedig a sikeres üzlet nyereségéből bőkezűen támogatott zsidó gyerektáborokat, mikvék építését, könyvnyomtatást és megannyi projektet. Így lett a fagyiból micva.
És hogy mi mindenre volt még képes a párve fagyi? Mordechai Gutnick ausztráliai rabbi elbeszélése szerint karrierje elején a Rebbe sokat biztatta, hogy vállaljon rabbi hivatást. Friss házasként, a Rebbe által kitűzött feladatára készülve egyszer néhány a zsidóságban nem jártas fiatal lányt láttak vendégül szombaton. Az ebéd közben sok mindenről szó esett, többek közt részletesen beszéltek a kóserságról. Amikor a háziasszony a húsos ebéd után az asztalra tette a fagylaltot, a lányok nem értették, ez hogyan lehetséges. A vendéglátók elmagyarázták nekik, hogy létezik párve, nem tejes fagylalt. Később az egyik lány levélben köszönte meg a rabbi és felesége vendégszeretetét és egyben a fagyi receptje iránt is érdeklődött. A rabbi elküldte e levelet a Rebbének, aki külön felhívta a rabbi figyelmét arra, hogy feltétlenül ossza meg a lánnyal a receptet. Chánoch lánáár ál pi dárko – a fiatalokat a szükségleteik szerint kell tanítani. Ha éppen úgy adódik, akkor a fagyi segítségével.
zsido.com
Forrás: chabad.org, COL, aish