A VI. századi szőlőmagok járványról és klímaváltozásról mesélnek

A kutatók szerint a „fekete halál” első, történelmileg bizonyítható hulláma a Bizánci Birodalomban pusztított a polgári időszámítás szerinti 541-ben. Izraeli régészek egy csapata most új bizonyítékokkal szolgált arra a feltevésre, hogy a Bizánci Birodalom gazdasági hanyatlása összefüggésben lehet ezzel a VI. század közepén pusztító, komoly pestisjárvánnyal és az ugyanarra az időszakra eső, ám a járványtól független éghajlati változásokkal.

A vizsgálatot Daniel Fuks, a Bar-Ilan Egyetem régészeti szakának egy PhD hallgatója vezette egy szélesebb körű kutatás részeként, amely utóbbi Gáj Bár-Oz, a Haifai Egyetem egyik régészprofesszora nevéhez fűződik. A kutatók a Negev sivatagban talált magokat vizsgálták azzal a céllal, hogy megtudják: mikor és miért hagyták el lakói az adott települést. A kutatások az Egyetem archeobotanikával, vagyis régészeti növénytannal, az ásatásokon talált magokkal foglalkozó laboratóriumában folytak. A Bar-Ilan Egyetem Ehud Weiss professzor nevéhez kötődő archeobotanikai laboratóriuma az egyetlen az országban, mely ősi magok és gyümölcsök azonosításával foglalkozik.

A bizánci korszakban Izrael különösen száraz vidékein is folyt mezőgazdasági tevékenység, melyhez az összegyűjtött esővizet használták fel. A Negev hajdani nagyságáról kőépítmények maradványai tanúskodnak, de másfajta felfedezések is bizonyítják ezt. Ezek közé tartoznak a szemétdombok: Bár-Oz régészeti botanikával foglalkozó csapata az ezekben fellelhető növényi maradványokkal, elsősorban magokkal és gabonaszemekkel foglalkozott e kutatásban. „A szemét sok mindent elmond az emberről” – magyarázta a professzor. – „A Negev ősi szemétdombjai rögzítették a helyi lakosok mindennapi életét – növényi és állati maradványok, cseréptöredékek és hasonlók formájában. Projektünk kivitelezése során a szemétdombon ástunk, hogy felfedezhessük a szemét mögött megbúvó emberi tevékenységek nyomait.”

„Az archeobotanika rekonstruálja az ősi gazdasági életet, környezetet és kultúrát, ám az ehhez vezető út nem könnyű. A végtelen mennyiségű mintákban morzsáról morzsára haladunk, magokat keresve, valamint azonosítva és megszámolva mindazt, amit találtunk.” – mondta Ehud Weiss, a régészeti botanika professzora. A mostani kutatáshoz majdnem tízezer szőlőmagot, búza- és árpaszemet gyűjtöttek össze és számoltak meg. Ezek három régészeti ásatás 11 szemétdombjáról származnak. „Laboratóriumunk különleges lehetőséget nyújt a magok és gyümölcsmaradványok azonosítására. Alapja a növényi magok és gyümölcsök izraeli nemzeti referenciagyűjteménye, melyet laboratóriumunkban őrzünk, emellett széles tapasztalatunk, melyet a különféle izraeli régészeti korszakokból és lelőhelyeken talált növényi maradványok összegyűjtése, feldolgozása és analízise által szereztünk.”

A csapat egyik első megfigyelése az volt, hogy milyen nagy arányban fordulnak elő szőlőmagok ezeken az ősi szemétdombokon. Ez jól illeszkedik ahhoz a korábbi feltételezéshez, hogy a Negevben  exportra szánt szőlőtermesztés folyt. Korabeli bizánci szövegek között gyakran találunk olyat, melyek a „gázai bort” éltetik, és más forrásokból is tudjuk, hogy e nedű igen keresett termék volt. Az édes fehérbort Gáza kikötőjéből szállítottak a Földközi-tenger medencéjének különböző pontjaira, sőt, azon túl is. Ezt a bort olyan amforákban tárolták és szállították, melyeket „gázai palackokként” ismernek, és az exportnak köszönhetően a Földközi-tenger vidékén több ásatáson is bukkantak ilyenekre.

A Negevben talált, bizánci időszakból származó szemétdombokon ezek a gázai palackok nagy számban lelhetők fel. Úgy tűnik, a környező területen élő parasztok átálltak az önellátó gazdálkodásról a szőlőtermesztésre és a kereskedelemre, mivel a borra igen nagy igény mutatkozott. A szemétdombokon talált szőlőmagok megszámlálása arra a felfedezésre vezetett, hogy azok aránya az gabonamagvakhoz képest a IV. századtól kezdve jelentősen megnövekedett, majd a VI. század közepén hirtelen visszaesett. Ezzel párhuzamosan azt találták, hogy a gázai palackok gyakoriságának növekedése és csökkenése követi a szőlőmagokét.

A VI. században több olyan katasztrófa is történt, melyek indokolhatták e hirtelen változást. Az egyik a fent említett pestisjárvány, a justinianus-járvány volt. Ez a híres bizánci uralkodóról kapta a nevét, aki elkapta és túlélte a fertőzést. E betegséghullámnak jelentős hatása volt a kereskedelemre, illetve – a kereskedelem visszaesése miatt – a Negev gazdaságára. Amennyiben a járvány a Negevet is elérte, úgy a helyi termelőkapacitás is csökkenhetett, mivel megtizedelhette a mezőgazdasági munkásokat is.

Emellett egy 535 végén-536 elején bekövetkezett vulkánkitörés hamuval borította be az északi féltekét és egy évtizednyi globális lehűlést okozott. Néhány évvel később, 539-ben szintén volt egy ilyen hatalmas kitörés. A kutatók szerint ezek aszályhoz vezettek egész Európában, ugyanakkor a levantei terület déli részén csapadékosabbá vált az időjárás, és gyakoriak lettek a hirtelen áradások. Ezek negatívan hatottak a helyi mezőgazdaság működésére.

Bár-Oz azt is elmondta, hogy a Negev bizánci kori településein a járvány okozta mezőgazdasági és kereskedelmi károk, valamint az éghajlatváltozás által okozott visszaesés olyan mértékű volt, hogy hatásuk egészen a modern korig kitartott. A kutatók végül napjainkra nézve is fontos tanulságot vontak le: az akkori kor embere még nem látta a járvány hosszú távú hatásait és nem tudott felkészülni a gazdasági visszaesésre. E hatásokkal ma már tisztában vagyunk, bár a vírus hosszú távú következményeit természetesen ma még nem tudjuk felmérni.

zsido.com

Forrás: israelnewsstand

  • Küldés emailben