A védőoltások fontosságára hívták fel a figyelmet ortodox zsidó csoportok

 

Egyre nagyobb gondot okoz a kanyarójárvány.

A csaknem 150 háredi nőnek tartott előadást az oltáspárti ortodox zsidó csoportok koalíciója szervezte. Egy hónappal korábban mások az oltások ellen kampányoltak. Ők arról próbálták meggyőzni a résztvevőket, hogy ne oltassák be a gyermekeiket az ezzel kapcsolatos orvosi konszenzus ellenére se – derül ki a jewishweek.timesofisrael.com tudósításából. Az oltásellenes mozgalom hívei szerint a kanyaró elleni vakcina és az autizmus között összefüggés van, erről próbálták meggyőzni a háredi közösséget is, ahol egyébként a statisztikák szerint sok a kanyarós eset. New York városában és Rockland megyében 1992-óta folyamatosan gondot okoz a fel-fel bukkanó kanyarójárvány.

Az oltáspárti eseményt úgy szervezték meg, hogy az érdeklődők nyugodt körülmények között tehessék fel kérdéseiket – mondta el Shoshana Bernstein az akció egy aktivistája. A vakcinákkal kapcsolatos tudnivalókat jiddis nyelvű kiadványban is összefoglalták, amit az egész Rockland megyében terjesztenek a zsidó közösségeken belül. A program lehetőséget biztosít személyes konzultációkra is megfelelő szakemberekkel.

A zsido.com-on korábban megjelent írásában Oberlander Báruch rabbi arra hívta fel a figyelmet, hogy a legtöbb rabbi nemhogy megengedi, de egyenesen vallási kötelezettségnek tartja az oltást. Ennek két oka van: egyrészt az, hogy vigyáznunk kell a saját egészségünkre, másrészt az, hogy mások elől el kell hárítanunk a veszélyt. Mindkét előírás tórai parancsolat – szögezte le a rabbi.

Kép: jta.org

zsido.com

  • Küldés emailben