A Tóra törvényei között az állatokkal szembeni kímélet is szerepel

A tórai parancsolatok megtiltják, hogy fájdalmat okozzunk az állatoknak (cáár bááléj chájim), és az ember nem ülhet addig asztalhoz, amíg meg nem etette az állatait. A kóserság törvényei azt is megkövetelik, hogy az állatot a lehető legkíméletesebb módon vágják le, hogy ne okozzanak neki szenvedést.

Hetiszakaszunkban, a Mispátimban szerepel összesen 53 parancsolat szerepel, köztük a következő, kissé furcsa mondat:

Szent emberek legyetek nekem; a mezőn széttépettnek húsát ne egyétek, a kutyának vessétek azt. (M.II. 22:30)

Miért éppen a kutyának? Héberül úgy hívják: kelev, amit úgy is mondhatunk: ke-lev, vagyis „olyan, mint a szív, a szívhez közeli”. Ez utal arra, hogy a kutyák hűségesek a gazdájukhoz. A XI. századi Franciaországban élt Rási, Slomó ben Jicchák rabbi azt mondja, hogy a „szentek legyetek” nem parancsolat, hanem ígéret: ha ezt a parancsolatot betartjuk, és a széttépett állat húsát a kutyáknak adjuk, szentek leszünk. A széttépett állat húsát ugyanúgy odaadhatnánk egy nem-zsidónak, akire nem vonatkoznak a kóserság parancsolatai, miért mégis a kutyák részéül rendeli a Tóra? És vajon mi az, ami olyan különleges ebben a parancsolatban, hogy a megtartása által szentek leszünk (ez a kitétel egyébként meglehetősen sokszor elhangzik a parancsolatokkal kapcsolatban).

A Tóra utálatos cselekedetnek tartja, ha valaki a mezőn széttépett állat húsát eszi. A zsidóktól elvárja, hogy az Örökkévaló népe, szent nép legyünk, és ehhez az is hozzátartozik, hogy semmi olyasmit nem fogyasztunk, amiről a Tóra úgy véli, hogy „utálatosság”. A kóserság parancsolatai csak a megfelelő módon levágott kóser állatból származó, kivéreztetett hús fogyasztását engedélyezik.

A Tóra szövegét az egyéb hagyomány elemeivel kiegészítő midrás a kutyák korábbi tórai megjelenésére utal ezzel kapcsolatban. Néhány fejezettel korábban, az egyiptomi tíz csapás során, az utolsó csapás, az elsőszülöttek halálának bejelentésekor ezt olvassuk a Smot (Mózes második) könyvében:

Izrael minden fiaira pedig a kutya sem ölti ki nyelvét, sem emberre, sem baromra, hogy megtudjátok, hogy különbséget tesz az Örökkévaló Egyiptom és Izrael között. (M.II. 11:7)

Rási szerint ez a két mondat megmutatja nekünk, hogy a rosszak végül elnyerik méltó büntetésüket, ahogyan a jók elnyerik a nekik kijáró jutalmat: „Ez a mondat arra tanít minket, hogy a Szent, áldott legyen, semmiféle teremtménytől nem vonja meg a jutalmat”. A kutyák ugyanis csöndben maradtak a kivonuláskor, nem ugattak a zsidókra, nem zavarták őket és nem is hívták fel rájuk az egyiptomiak figyelmét. Ezért aztán az Örökkévaló megjutalmazta őket, és a Tórában is szerepel, mi a jutalmuk: a mezőn széttépett állat húsa jár nekik hűségükért. Rási hozzáteszi, hogy az az Örökkévaló ilyen gondosan megjutalmazza az állatokat, ha azok az Ő akaratának megfelelően tesznek, mennyivel inkább így jár el az emberrel, ha Isten parancsolatainak megfelelően él.

A Tóra következő mondata így szól:

Ne hordj hamis hírt! (M.II 23:1)

A zsidó hagyomány a pletykálkodást, héberül „láson hárá”-t – ez a kifejezés szó szerint azt jelenti: „rossz nyelv” – a kutyaugatáshoz hasonlítja. A Tórában semmi sincs véletlenül, még akkor sem, ha néha látszólag teljesen véletlenszerűen követik egymást a különféle események, vagy parancsolatok. Bölcseink úgy magyarázzák, hogy az, aki hamis hírt ad tovább (és ebbe beletartozik az a fajta pletykálkodás is, amely egyébként valós tényeket terjeszt), bemocskolja a beszéd Istentől kapott adományát, ezért az idegesítő, folyton ugató kutyák közé tartozik.

A néhai Mordecháj Élijáhu rabbi azt tanította, hogy nagyon sokat tanulhatunk a kutyák viselkedéséből. Ez pedig nem más, mint az, hogy képesnek kell lennünk uralkodni a vágyaink, a késztetéseink, az ösztöneink felett. Isten azt mondta a kutyáknak: „ugathattok, ha akartok, de a zsidók érdekében jobb lenne, ha csöndben maradnátok”. Így a kutyák, természetüknek ellentmondva, saját ösztöneiket legyőzve, hallgattak. A jutalmat tehát nemcsak azért kapták, mert némák maradtak, hanem azért is, mert képesek voltak túllépni a saját természetük adta kereteken, és legyőzni a jécer hárát, a mindenkiben ott munkáló rossz ösztönt.

A magyarázók hozzáteszik, hogy ahogyan a kutyák is szabad akaratukból cselekedtek, amikor hallgattak, mert Isten kérését akarták teljesíteni, úgy mi is szabad akaratunkból dönthetünk arról, hogy eszünk-e tisztátalan húsból, vagy a kutyáknak adjuk azt, és szentek leszünk? Isten kér, nem követel. Arra kér, hogy legyünk szentek, és e cél elérése érdekében ne együnk az elhullott állatból. Isten azt szeretné, ha tanulnánk a kutyáktól, ha megtanulnánk, hogy túl lehet lépni az ember természetes vágyain és ösztönein, és szabad akaratunknál fogva eldönthetjük, hogy Isten parancsolatainak megfelelően szeretnénk-e élni. Ha a kutyák képesek voltak uralkodni az ösztöneiken, és az Isten kívánságainak megfelelő utat választani, mennyivel inkább oda kell figyelnünk nekünk, embereknek, hogy a helyes utat válasszuk, akármilyen kérdéséről van is szó.

zsido.com

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Mispátim hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez, további magyarázatok, valamint a kőtáblák kinézetének megismeréséhez kattintson ide.

  • Küldés emailben