A titkos túlélő

A magyar származású Veronica Phillips történetéről készült filmet január 28-án lehet megtekinteni az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vetítésen jelen lesz Johnathan Andrews, a film rendezője.

A film a 92 éves, Johannesburgban élő Veronica Phillips történetét meséli el, akit zsidó származása miatt 1944. december 1-jén deportáltak Budapestről. A ravensbrücki női koncentrációs táborba hurcolták, ahol a gázkamrában is végezhette volna. Veronica azonban azon “szerencsések” közé került, akiket kiválasztottak munkára és átvittek Penigbe, Buchenwald egyik altáborába, ahol embertelen körülmények között kellett sínylődnie.

A Penigben töltött időszak után csoportját halálmenetre indították. A menet során a nácik sokakat meggyilkoltak, másokkal a kimerültség és az éhhalál végzett. Végül Johanngeorgenstadtban felszabadították őket a szövetséges csapatok.

Ezt követően Veronica szörnyű fizikai állapotban visszatért Budapestre, hogy megtalálja édesanyját és fivérét. A világháborút követően mikrobiológiát és genetikát tanult a Brunel Egyetemen, majd Dél-Afrikába költözött, ahol 20 évig a Witwatersrand Egyetem okatója volt.

A tizenévesként a koncentrációstáborban elszenvedett megpróbáltatások következtében Veronicának nem lehetett gyereke, élete során nyolc vetélésen esett át, egyetlen gyermeke, akit világra hozott, a születést követően mindössze két napig élt.

Mindazt, amit a filmben Veronica a holokausztból való megmeneküléséről elmond, történészek és szakértők egészítik ki, megvilágítván a korszak összefüggéseit, amelyben mindez megtörténhetett.

További részletek: https://www.facebook.com/events/970989046628500/

zsido.com

 

  • Küldés emailben