A támuzi böjtnapon hunyt el a mádi gáon

Winkler Mordecháj Léb rabbi halálának évfordulójára.

 

Winkler Mordecháj Léb (1844–1932/5692. támuz 17.) egy Nyitra megyei kis faluban született, aki a héder után több jesivát is megjárt, végül Nagyváradra, Landesberg Jicchák Áron (1804–1879) rabbi mellé került, ki apja helyett apja lett, és kitől rabbiképesítését is kapta.

Házassága után kis szatócsboltot nyitott, ám az üzlet nagyon rosszult ment, mert Reb Winkler a vevők helyett egész nap Talmud-tanulással foglalatoskodott. Boltja bóherekkel telt meg, akik azonban tudásért és nem pedig áruért jöttek. Landesberg rabbi látva egykori tanítványa éhezését, Mezőtelegre küldte rabbinak, hogy legalább sábeszkor legyen hús az asztalán… Mádra 1899-ben hívták meg rabbinak, ahol egyhamar nagyhírű jesivát épített fel, itt fejezte be nagy munkáját a Levusé Mordecháj (Tolcsva, 1912) címűt is. A bűdszentmihályi és váci gáonokkal ő alkotta a „nagy triót”.

A mádi jesiva 1932 június elején sürgönyzött Winkler rabbi betegségéről az orthodox Zsidó Ujságba, és még számos helyre, hogy minél többen imádkozhassanak felépüléséért. A sürgöny szövege a következő volt:

„Nagyhírű mesterünk, országunk első gáonja rosszul van, kérjük összes tanítványait, Tórájának összes tisztelőit, hogy könyörögjenek felépüléséért. (Neve: Mordecháj Jehüdo ben Léó.)”

A következő héten a mádi gáon állapota javult, a közösség imája úgy tűnt meghallgattatott, de az Orthodox Központi Iroda is minden tőle telhetőt megtett és dr. Fodor Imre (1891–1956) kórházi főorvost, a főváros egyik legjobb belgyógyászát küldte Mádra, ahol Fodor doktor is biztatónak ítélte meg a rabbi állapotát. Ám az Örökkévaló másképp rendelkezett, és egy hónnappal később befejezettnek látta Winkler főrabbi földi munkáját, – a támuz 17-ei böjtnapon (1932-ben július 21-én) magához szólította. Nekrológjából az alábbiakat idézzük:

„Múlthét csütörtök reggelén Izráel gyülekezeteiben felhangzott a bánatos sz’lichó a tamüzi böjt szomorú tartalmáról: Sivo Ószor Betamüz napján összetörtek a szináji kőtáblák (nistábrü hálüchajsz), rés ütődött a jeruzsálemi falakon (hovkeo hoir), megszűnt a mindennapi szentélyáldozat (bütal hátómid), a zsarnok elégettette a Tórát s bálványképpel tette csúffá a Szentélyt. És pontosan 1864 évvel később, 5692-ben a világ Tóra-zsidóságát ugyanaznap újabb csapás érte: megszűnt egy szív dobogni a Hegyaljának egy kis hitközségében és oly veszteséget okozott, amely felér a támüzi gyásszal, hisz bölcseink szerint: „seküló miszasz cádikim kiszréfász bész Elajkénü – az igazak elhunyta a Szentély rombadöltésével felérő fájdalom.

Tamüz böjtnapján elhunyt R. Mordecháj Jehüdó Winkler z. c. l., a mádi gáon és cádik. Az ő elmúlásával összetört a Tóra kettős táblája, megszűnt a szentély áldozata, amelyet ő bemutatott az ő Tórájával a Mindenség Urának; a sors kérlelhetetlensége felemésztette s elégette a megszemélyesített Tóra nagy képviselőjének erejét. »Jeszajmim hójinü veén óv« – árvák maradtunk, apa nélkül! kiáltással jajdulhat fel Izráel közössége ezen világhírű  Tóranagyság elvesztése fölött! »Árvák maradtunk« keseregheti a magyar orthodoxia, hiszen – a budapesti nagy gáonnak [Reich Jákov Koppel (1838–1929) főrabbi – Cs. V.] három év előtt bekövetkezett elhunyta után – rövid két év lepergése alatt mindhárom oszlopát: a büdszentmihályi [Grünfeld Simon (1861–1930) főrabbi – Cs. V.], váci [Silberstein Jesájá (1857–1930) főrabbi – Cs. V.] és mádi gáonokat elvesztette. De a mádi rebbe elhunyta annál fájdalmasabb, mert ő volt: »misjóré k’neszesz hágdajló – az utolsó a nagy zsinat férfiai közül« így méltán elzokoghatjuk frissen hantolt sírja mellett a próféta szózatát: »nofló áteresz rajsénü« lehullott fejünk koronája! Tóranagyságánál csak szerénysége volt nagyobb. Példátlan, Majse Rabénühöz hasonló szerénységéről legendák keringenek a köztudatban: »Héj chószid, héj ónov!« Jiszróél nyája pásztor nélkül maradt! »Jaj a nemzedéknek, mely elvesztette vezetőjét s jaj a hajónak, mely elvesztette kapitányát«. »Chol bész jiszróél jivkü esz hászréfó aser szóráf Hasém – egész Izráel siratja a tüzet, amelyet az Örökkévaló meggyújtott! ”

 A Levusé Mordecháj ohelje

A mádi gáon végrendeletének minden szavából a szerénység és a szeretet sugárzott, melyben négy kívánságot fogalmazott meg. Először is kérte, hogy haláláról ne táviratozzanak, hogy temetését minél hamarabb meg lehessen tartani és a gyászbeszédekkel ne késleltessék azt. Továbbá, hogy a rabbiknál elhunytánál szokásos hét körmenetet (hákáfá) ne a zsinagógában, csak az előcsarnokban végezzék el. Testét pedig ne a nagynevű elődjei, mint a híres Kol Árje, vagyis Schwartz Ávrahám Jehuda háKohén (1824–1883) mellé temessék, hanem egy egyszerű jámbor zsidó mellé. Végezetül pedig kérte, hogy utódjául egyik kedvenc tanítványát, Ehrenreich Hájim Cvi (Henrik, 1875–1936) rabbit válasszák meg, aki egyébként a Kol Árje unokája volt.

Winkler főrabbi lelke csütörtökön délután 5 órakor tért vissza Teremtőjéhez, temetése pedig másnap, pénteken 10 órakor volt. A rövid idő ellenére is ezrek özönlöttek, hogy elkisérjék a gáont utolsó földi útján. A gáon kívánságának megfelelően sirját elődjeitől messzebb temették, a sírkert tetejének másik oldalára. Macévája fölé egyszerű ohelt emeltek, ahol felesége és utódja is nyugszanak.

 

Emlékéből fakadjon áldás!

 

 

Cseh Viktor

 

Források:

„A mádi gaon nagybeteg”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 22–23. szám, 8. o.

„Hirek – A mádi gaon állapota B”H javult!”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 24. szám, 11. o.

„A világhirű mádi gaon nincs többé”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 28. szám, 1–2. o.

„Meghalt a mádi pap z. c. l.”, Egyenlőség, 1932. 52. évf. 42. szám, 7. o.

  • Küldés emailben