A szociális kihívásokra egyedül a társadalmi felelősségvállalás jelenthet megoldást

Milyen utak vezetnek a szociális terület újragondolásához Európában? – Erre a kérdésre keresi a válaszokat egy most megjelent kiadvány

 

Egy modern polgári demokráciában a demokrácia fokának egyik legfőbb mutatója a civil önszerveződések ereje. Ennek a mértéke mutatja meg, hogy a polgárok milyen autonómiával rendelkeznek, mennyire öntudatosak, mennyire érdeklődnek a közügyek iránt, s ami a legfontosabb: jelzi, milyen mértékben hajlandóak maguk is tenni az embertásaik helyzetének javítása érdekében.

 

A civizmus, a polgári erények gyakorlásának hagyománya a klasszikus kultúrák óta szervesen jelen van a nyugati gondolkodás történetében, igazi diadalútját azonban a felvilágosodás hajnalával kezdhette meg. A civil társadalom és a demokrácia kapcsolatának természetét először a nagy francia politikai gondolkodó, Alexis de Tocqueville fogalmazta meg tudományos pontossággal. Szerinte az egyéni szabadságjogok ereje a helyi önkormányzat hatékonysága és egyáltalán, a modern politikai berendezkedés mellett nem utolsó sorban a polgárok aktív „szövetségesi életén” múlik. E szövetség, a civil önszerveződések laza láncolata biztosíthatja az állam és a társadalom közötti egyensúlyt.

Nem túlzás azt mondani tehát, hogy nincs demokrácia, nincs nemzeti összefogás társadalmi párbeszéd, működő érdekképviseleti rendszer és erős civil társadalom nélkül. Már a klasszikus szerződéselméletek szerzői – Hobbes, Locke és Rousseau – is az önkéntesség és a spontán szerveződés elvén felépített civil társadalom programjával kívánták felváltani a „természeti állam” csillapíthatatlan érdekellentétektől sújtott, kezdetleges állapotát. Máig érvényes felfogásuk értelmében az állam a polgárok közös akarata alapján, az egyének életének, biztonságának és szabadságának megvédelmezése céljával jön létre. A magunk mögött hagyott huszadik század keserű tapasztalatainak fényében látni kell, hogy egyedül a fejlett, ereje teljében lévő civil társadalom képes egységet teremteni a magán- és a közhaszon, az egyéni és a társadalmi törekvések között.

Ennek megfelelően Magyarország és a régió is csak akkor kínálhat lakóinak hosszú távon biztonságot és jólétet, ha a polgárai számíthatnak érdekeik és törekvéseik szervezett képviseletére, ha a közélet együttműködésre és szolidaritásra épül.

Az állami, civil és egyházi szereplők együttműködésének talán leginkább meghatározó terrénuma a szociális segítségnyújtás sokféle tevékenységet magában foglaló, és mindenképpen nagy elkötelezettséget igénylő feladatrendszere. A szociális szférában dolgozók közösen osztott felismerése, hogy a rendszerválást követő időszakban a szociális gondoskodás, a segítségnyújtás nem maradhat többé teljes mértékben az állam feladata, abból – bár a szocializmus időszaka a politikai rendszer uralkodó ideológiájának, a szolidaritásra épülő kollektivizmusnak az erőltetett hangsúlyozása ellenére sem erősítette a társadalmi kohéziót, mi több, fájdalmasan sokakban egyenesen gyengítette is a hajlandóságot az egyéni felelősség vállalására – a polgároknak is újra ki kell venniük a részüket. Jóllehet a munkanélküli ellátás biztosítása, és a szociális ellátás intézményrendszerének kialakítása és fenntartása legalábbis részben állami feladat, az önkéntesség és a szociális szerepvállalás kiteljesítése már a polgárok kezdeményezőkészségén múlik.

Ezért különösen örömteli, hogy egy újabb kiadvány vállalta magára annak a feladatát, hogy a szociális segítségnyújtás útvesztőiben eligazítást, egyúttal követendő példákat nyújtson a szociális szférában tevékenykedők és minden, az önkéntesség, a segítségnyújtás különböző formái iránt érdeklődő civil számára. A Laki Ildikó és Kovács Györgyi által szerkesztett Társadalmi feladatvállalás és szociális kérdések a 21. században című, a Heszed Segítő Kéz Alapítvány gondozásában megjelent kötet (amelynek tanulmányaiból többet is a szerkesztők jegyeznek) éppen ezeket a célokat tűzte maga elé, amikor a magyarországi állapotok feltérképezése mellett a visegrádi régió több országában (Lengyelország, Ukrajna, Románia és Szlovákia) is meg kívánta vizsgálni a térségre hasonlóképpen nehezedő szociális kihívásokra, így a hajléktalanellátás és a gyermekvédelmi szakellátás nehézségeire adott, illetve a vállalati önkéntesség erősítését célzó egyéni válaszokat. Természetesen a szerkesztők különös figyelmet fordítottak a hazai helyzetre és az általános alapelvek tárgyalására is: a kötetben átfogó tanulmányok foglalkoznak a magyarországi szociális intézményrendszer felépítésével, a szociális kérdések és a szociálpolitika kapcsolódási pontjaival, valamint az önkéntesség és az adományozás gyakorlatával, de olvashatunk elemzést a szociális terület társadalmi felelősségvállalásának kérdéseiről, vagy éppen a szociális területen megismerhető jó gyakorlatokkal kapcsolatosan is. A kötet mindezeken túl ajánlásokat is kidolgoz a társadalmi együttélés, a család társadalmi szerepének megerősítése érdekében.

Tekintettel arra, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség megpróbál minél több olyan, a társadalom legszélesebb rétegeit elérő kulturális, szociális, illetve szakrális természetű kezdeményezést útnak indítani, amelyek nélkül nehezen képzelhető el a közösségi élet egykor kedvező intézményi és spirituális feltételeinek helyreállítása, a hitközség úgy döntött, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések című felhívására támogatási kérelmet nyújt be. Mindezzel összefüggésben az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség felkérte a most megszületett munka szerkesztőit, hogy végezzenek el egy, a régió szociális problémáit és az ezekre adott válaszokat feltérképező kutatómunkát, amelynek keretében nem csupán a különböző hitközségek és szakterületek képviselői között nyílik lehetőség termékeny párbeszédre, hanem amely alapján a szociális gondoskodás új útjainak kijelölésére is kísérletet lehet tenni.

Miután a kezdeményezést támogatásra talált, a projekt a létrejött támogatói okirat alapján 2018. január 1-én vehette kezdetét. A tanulmánykötet összeállítói kimondott célukként fogalmazták meg az egyházakhoz szorosan kötődő megvalósítások vizsgálatát (különös tekintettel a szeretetszolgálatok működésére). A projekt időszaka alatt a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzetig összesen 12 műhelymunkára és 6 tanulmányútra került sor. A tanulmányutakon több mint 80 hazai szakember, a műhelymunkákon pedig átlagosan 17 fő vett részt, összesen 9 településen.

A most megjelent, hiánypótló kiadvány kimerítően tárgyalja mindazon korszerű stratégiákat, amelyek a szociális ellátást hatékonyabbá, és a valamilyen szempontból rászorulók helyzetével foglalkozó döntéshozókat a probléma összetettsége iránt érzékenyebbé teheti. Az összeállítást haszonnal tanulmányozhatják a szociális szakma képviselői, de a tanulmányokat olvasva minden jóérzésű civil könnyebben találhatja meg saját szerepét abban, hogyan lehetne a rászoruló embertásainknak még több esélyt adni a teljesebb, minőségibb életre.

 

A tanulmánykötet az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség jóvoltából ingyenesen letölthető a zsido.com weboldalon erre a linkre kattintva.

 

 

  • Küldés emailben