A Lech Lechá hetiszakasz az első ősapa, Ávráhám életének számos részletét tartalmazza. Elsősorban a nyitó történetet szoktuk kiemelni: Ávráhám parancsot kap az Örökkévalótól, hogy hagyja el szülőföldjét, Ur Kászdimot, és menjen el egy helyre, melyet az Örökkévaló mutat neki. A szakaszban azonban számos egyéb történet is szerepel, ezek közül most egy ritkábban idézett eseménysorozatot mutatunk be olvasóinknak, a szidim-völgyi csatáról szóló beszámolót. Amint látni fogjuk, az első ősapának különleges szerepe volt az események alakulásában.
A Szidim-völgy a Holt-tenger régióját jelenti, e terület öt városának királya csatázott a leendő Asszíria területének négy királyával, tudjuk meg a Tórából (1Mózes 14. fejezet). Kedorláomer, Elám királya, aki a Kánaán földjétől északra és keletre eső, hatalmas területek ura volt, további földterületekre vágyott. Hadseregét számos háborúba vezette, lemészárolva mindenkit, aki csak az útjába került, és hűbéresévé téve azokat a kisebb uralkodókat, akik hajlandóak voltak leróni előtte éves, aranyban és ezüstben mérhető tiszteletüket. Tizenkét évnyi uralkodás után azonban öt gonosz és kegyetlen uralkodó összefogott, megtagadták az adófizetést, és szövetkeztek Kedorláomer ellen. Ez az állapot 13 évig tartott, és Kedorláomer elhatározta, hogy a három megmaradt hűséges királlyal karöltve megbünteti a lázadókat.
Így vonult fel Kedorláomer mellett Ámráfel, Sinár királya, Arioch, Elászár királya és Tidál, Gojim királya a délebbre, a Holt-tenger környékén élő és uralkodó öt kiskirály: Bera, Szdom (Szodoma) királya, Birsa, Ámora (Gomora) királya, Sináv, Ádmá királya, Semever, Cvoim királya, valamint Bela, más néven Coár királya ellen. Ők öten Szidim völgyében találkoztak, abban a biztos tudatban, hogy öten képesek lesznek legyőzni négy király seregét. Abban is reménykedtek, hogy a szomszédos, szintén Kedorláomer uralma alá vont királyságok urai is csatlakoznak majd hozzájuk. Amikor a két csapat találkozott, kitört a háború: a hatalmas, észak felől érkező seregek teljes városokat töröltek el a föld színéről, az öt király védekező hadseregét megtizedelték és szétszórták, és erős települések szenvedtek hatalmas károkat. A menekülők a környéket pöttyöző gyantagödrökbe zuhantak, akinek sikerült ezeket kikerülnie, a Júdeai-sivatag hegyei közé húzódott vissza. Szdom és Ámorá királya is beleesett egy ilyen gödörbe, ám a midrás (Berésit rábá) úgy meséli, hogy az előbbinek sikerült kimásznia, és végül túlélte az ütközetet. Kedorláomer és szövetségesei győztesen, drága holmikkal, rengeteg élelmiszerrel és elhurcoltak tömegeivel megrakodva tértek haza.
Az elhurcoltak között volt Lót, Ávráhám unokaöccse, akire a négy ostromló király külön fente a fogát. Lót korábban Ávráhámmal együtt legeltette a nyáját, de később, ahogy gyarapodtak a javaik, különváltak, hogy elejét vegyék a legelőterületen való veszekedéseknek. Lót Szdomban telepedett le, és hamarosan vezető szerepet töltött be a városban. A négy királynak fontos volt az elfogása, különösképpen azért, mert az általuk gyűlölt Ávráhám rokona volt. Ávráhámot egy férfi, akinek sikerült elmenekülnie, értesítette Lót elfogásáról. A midrás szerint ez nem volt más, mint Og, az óriás, aki túlélte az özönvizet, és aki a Refáimnál folyó csatának is túlélője volt. A középkori bölcs, Rási szerint Ognak korántsem voltak pozitív indítékai. Azt mondta magában, hogy Ávráhám minden bizonnyal unokaöccse segítségére siet, a harcban majd megölik, és akkor elveheti Ávráhám gyönyörű feleségét, Szárát.
Ávráhám a hír hallatán valóban maga köré gyűjtötte leghűségesebb embereit – szám szerint 318-at -, hogy együtt mentsék meg Lótot. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy az emberek féltek, Ávráhám pedig megszidta őket, amiért nem bíznak eléggé az Örökkévalóban. Pénzt és drágaköveket adott nekik, és bátorította őket a részvételre. Egyúttal azonban azt is felajánlotta, hogy aki fél, távozhat, és sokan ott is hagyták őt. Ávráhám és hűséges szolgája, Eliézer azonban nem félt. A mellettük maradottakkal csatába ment a félelmetes királyok ellen, hogy kiszabadítsa az unokaöccsét. Ávráhám rendíthetetlenül bízott az Örökkévalóban, és megingathatatlan hite biztosította, hogy azt is tudta: akciója sikerrel jár majd. A tíznapos utat Damaszkuszig csodálatos módon egyetlen nap leforgása alatt megtették, és az éj leple alatt csaptak le ellenségeikre. A midrás szerint Ávráhám port és homokot szórt az ellenség irányába, a szemcsék pedig, szintén csodálatos módon, dárdákká váltak, a közte levő fűszálak fűszálak pedig nyilakká. A csoda visszafelé is működött: az Ávráhám és emberi felé kilőtt nyilak homokká váltak a levegőben. Amikor a királyok és csapataik rájöttek, hogy semmit sem tehetnek Ávráhám és az oldalán állók ellen, fejvesztve menekültek, amerre láttak. Ávráhám kiszabadította unokaöccsét, és minden más elhurcolt embert és elrabolt tulajdont, és győztesen tért vissza az akcióból. A négy hatalmas király közül hármat megöltek, csak Ámráfel élte túl a harcot. Szdom királya, aki mind ez idő alatt a gyantagödörben rejtőzködött, előmászott rejtekéből, feleségeit és alattvalóit követelte vissza Ávráhámtól, de nagylelkűen beleegyezett abba, hogy Ávráhám megtartsa minden tulajdonát. Ám ő azt felelte: „Még egy darab fonalat se fogadnék el tőled, ami egy szandál szíjából származik, nehogy azt mondhasd: »Én tettem gazdaggá Ávráhámot«”.
A zsidó hit alapja, hogy a világ Isten kezében van. Ő irányítja a történéseket, és minden az Ő akarata szerin történik. Ávráhám a teljesen reménytelennek tűnő csatának indult neki, és végül elnyerte sziklaszilárd hite, valamint az Örökkévalóba vetett teljes bizodalma jutalmát. Azt mondja a Talmud, hogy aki egy micva érdekében jár el valahol, azt nem fenyegetik a veszélyek. Amennyiben Ávráhám példáját követjük, és elhatározzuk, hogy a jótétemények, az egyenesség és az igazságosság útját járjuk, bizonyosak lehetünk abban, hogy semmi nem tud ártani nekünk.
A Lech Lecháról szóló videó megtekintéséhez kattintson ide.
zsido.com