A közelgő tu bisvát, a fák újéve alkalmából a Zsidó Nemzeti Alapot (héber nevén a Keren Kájemet LeJiszráel, röviden KKL) mutatjuk be olvasóinknak.

A szervezet éppen 120 éve, 1901-ben Bázelben, az ötödik cionista kongresszuson alakult meg azzal a céllal, hogy az ottomán fennhatóság alatt lévő Palesztinában földet vásároljanak és azt alkalmassá tegyék művelésre a zsidó betelepülők számára. A projekt sikerét mutatja, hogy mára Izrael több mint 13 százaléka a KKL tulajdonában van, több mint 260 millió fát telepített szerte az országban, több mint ezer parkot és közel kétszáz természetvédelmi rezervátumot hozott létre. Érdekesség, hogy a mai modern nagyváros, Tel-Aviv alapításában is szerepet játszottak 1909-ben.

A szervezet neve – kiemelve a föld és a zsidó nép közötti kapcsolat ősi mivoltát – a Misnából származik. A Peá traktátus felsorolja azokat a jó tetteket, melyeknek jutalmát az ember már a földi életében, ebben a világban élvezheti, és a valós jutalom megmarad a túlvilági életre is: „vehákeren kájemet leolám hábá”.

A 120 éves Keren Kájemet jelvénye

A második Szentély i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása után Izrael kopár és terméketlen lett, összhangban azzal az ígérettel, hogy a föld csak Isten akaratára és a zsidók számára hoz termést. A közelgő megváltás egyik előjelét éppen ezért Izrael földjének újbóli termékennyé fordulásában látják bölcseink. Ez találjuk a Talmudban (Szánhedrin 98/a): Rabbi Ábá mondta: „Nincs biztosabb jele a megváltás közeledtének, mint a következő vers (Jechezkél 36:8) beteljesülése: Ti pedig, Izrael hegyei, lombotokat fogjátok adni és gyümölcsötöket fogjátok hordani Izrael, népem számára, mert közel vannak, hogy eljöjjenek. Mert íme, én hozzátok térek, hozzátok fordulok, hogy megműveltessetek és bevettessetek.”

A szervezet egyik alappillére a diaszpórával való kapcsolata: nagyon sok zsidó – még akkor is, ha fizikailag nem él Izraelben – vágyakozott és vágyakozik a mai napig a Szentföld iránt, ezért szívesen vesz részt olyan projektekben, melyek a szentföldi letelepedést szolgálják és támogatják. A KKL kezdettől fogva épített erre a adakozó kedvre, és már az első világháború előtti időszakban létezett és széles körben ismert volt a legendás „kék doboz”, a KKL adománygyűjtő perselye. A jellegzetes fémdoboz, vagy kisebb, papírból készült változata világszerte családok százezreinek az otthonában megtalálható volt a korai időszakban, hirdetve a tulajdonosok spirituális kötődését őseik földjéhez. A pénzt ezen kívül postai bélyegek árusításának segítségével is gyűjtötték.

Régi adománygyűjtő persely

A diaszpóra zsidóságának köszönhetően fák millióit ültették kisebb-nagyobb magánadományokból, és az ország lassan zöldellővé vált, a közelgő megváltás ígéretét hozva el a világ zsidósága számára. Az első megvásárolt telek egy 200 dunámos (0.2 km2) terület volt a tengerparti Hadera városa mellett, itt olajfa ligetet létesítettek. A fatelepítés mellett a KKL programjának a vízgazdálkodás, víztakarékosság is fontos részét képezi, hiszen különlegesen száraz és aszályos, sok helyen sivatagos, vagy félsivatagos, igen kevés termőtalajjal rendelkező földön kell fenntartható rendszereket létrehozniuk. Az évi átlagosan 50 esős nap csapadékmennyiségének megőrzésére víztározókat építettek, és mesterséges tavat hoztak létre az Éjlát városához közel fekvő, különleges világot bemutató Timna-parkban. A vizet a teraszosítás módszerével is igyekeznek a lehető legjobban felfogni és felhasználni. Ezek mellett a korai években a mocsarak lecsapolása is jelentős feladat volt, és folyamatosan foglalkoznak a városfejlesztéssel is.

Ültetésre váró fák

A fákat a KKL saját faiskoláiban nevelik a legmodernebb öntözési technikát felhasználva, számítógépes rendszerek igénybevételével, így gyakorlatilag minden egyes kis hajtás életét követhetik. A hatalmas kertészetekben milliószámra nevelik a facsemetéket, bokrokat, egyéb növényeket és az erdők talajára, illetve parkokba kiültetett takarónövényzet egyedeit. Idén, a smitá előtti évben igazi nagyüzem folyik, hiszen ros hásánákor elkezdődik a hetedik év, amikor tilos megművelni a földet, többek között tilos új fákat ültetni, csak a meglévő növényeket tarthatjuk életben. Ebben az évben tehát kétszeres erővel folyik a munka. Az új igényekhez alkalmazkodva online is lehet fát ültetni, még a kívánt területet is kiválaszthatjuk magunknak.

zsido.com

 

Megszakítás