szedertal(1)Mik a Széder tál kellékei? Mit szimbólizálnak a kellékek? Az alábbiakban Köves Slomó rabbi megadja a válaszokat eme fontos kérdésekre.

Zroá

Vegyünk egy csirkenyakat, a lehető legcsupaszabbra kaparjuk le a húsát, majd égessük szenesre. A zroá emlékeztett bennünket a peszáchi áldozatra, amit valamikor a Jeruzsálemi Szentélyben hozott minden család, és amely szerves része volt a Széder vacsorának.

Máror

3maror
Mossunk meg egy fejes salátát, bontsuk levelekre, majd a leveleket egyesével nézzük tüzetesen át, nehogy kis bogár legyen rajta. A tormát reszeljük le és egészen a Széder estig tegyük jól lezárt dobozba, ne hogy az „ereje” kimenjen. A Széder tál elrendezésekor a tormát tegyük egy levél salátába és azt hajtsuk össze. A tormával a rabszolgaság keserűségére emlékezünk.

Bécá

Főzzünk keményre egy tojást (lehetőleg fehér héjút, amivel nincsen kósersági probléma). A tojást héjában tegyük a Széder tálra. Ezzel a másik ünnepi áldozatra a chágigára emlékezünk.

Chároszet

haroset
Keverjünk össze reszelt almát, nagyszemre darált diót, reszelt körtét és egy pár csepp vörös bort (ezt is közvetlenül a Széder tál elkészítésekor szokták hozzátenni). Ebbe a „malter” keverékbe fogjuk mártogatni a Széder tál egyes szimbolikus ételeit, megédesítve azokat.

 

Kárpász

Helyezzünk egy főtt (hámozott) krumpli darabot, vagy egy megpucolt hagymát a Széder tálra. Ezt majd a Hágádá elmesélésének elején fogjuk sósvízbe mártva megenni, a gyerekek érdeklődését felkeltve.

Cházeret

Mossunk meg egy fejes salátát, bontsuk le levelekre, majd a leveleket egyesével nézzük tüzetesen át, nehogy kis bogár legyen rajta. A tormát reszeljük le és egészen a Széder estig tegyük jól lezárt dobozba, ne hogy az „ereje” kimenjen. A széder tál elrendezésekor a tormát tegyük egy levél salátába, és azt hajtsuk össze. Ezt az adagot majd „Hilél szendvicséhez” fogjuk használni.

Három macesz

maco
A széder tál alatt három teljes (lehetőleg kézzel sütött smure) macesz legyen. Az asztalra tegyünk még maceszt, hogy mindenki számára legyen elegendő.

Sós víz

Készítsünk elő egy kis tálkába sós vizet.

Négy pohár bor

Legyen az asztalon annyi bor, hogy minden felnőtt legalább négy pohárral meg tudjon inni.

Megszakítás