A Siratófal és az ima

A Siratófalról szóló sorozatunk most következő részében a Siratófalnál való imádkozást vizsgáljuk meg.

A Heródes által épített támfalak közül ez volt a legközelebb a Szentek Szentjéhez, mely a Szentély épületének legszentebb része volt. Ellentétben a Szináj-heggyel, mely a tóraadás után elveszítette szentségét, a Templom-hegy továbbra, egészen napjainkig, kétezer évvel a Szentély pusztulása után is megőrizte azt. Vannak, akik azt mondják, hogy emiatt egyáltalán nem szabad oda felmenni, mások csak bizonyos területeket tartanak tiltottnak, de a felmenetelt nem látják tilalmasnak, bár bizonyos feltételekhez kötik. A jelenlegi törvények azonban nem teszik lehetővé zsidók számára a Templom-hegyen való imádkozást, bármit is gondol valaki a hegyre való felmenetelről, ezért az, aki a világ legszentebb helyén akar imádkozni, a Siratófalhoz megy, illetve a Kotel-alagútban létesített kis zsinagógába, mely a legközelebb van a Szentek Szentjének egykori helyéhez. Bölcseink azt mondják, hogy az Isteni Jelenlét sosem hagyja el a Falat és a Nyugati Falat sosem rombolják le. Így vált a Fal a zsidó nép szimbólumává: akárhogyan is próbálnak elpusztítani minket, az Örökkévaló velünk van, és a zsidó nép örökké létezik. Egy másik magyarázat szerint a Szentély építésekor az egyes részeken más-más társadalmi csoport dolgozott. A Nyugati Falat a szegények rakták, és ők saját kezükkel dolgoztak rajta, hiszen nem volt pénzük arra, hogy mesterembereket béreljenek fel a munkára. Amikor az ellenség lerombolta a Szentélyt, angyalok szálltak le a Nyugati Falra, kiterjesztették a szárnyukat, és azt mondták: „Ez a fal a szegények alkotása, soha nem rombolják le”.

Mindezek tudatában is felmerülhet természetesen a kérdés, hogy miben különbözik a Siratófalnál való imádkozás a világ bármely más pontján való imádkozástól. E kérdésre számos zsidó gondolkodó reflektált az évszázadok folyamán. Az Álter Rebbe, a ljádi Snéur Zálmán rabbi, a Chábád hászidizmus első rebbéje (1745–1812) például a következő példázatot hozta. Az Örökkévaló természetesen mindenhol megtalálható, de fénye egyes helyeken erősebben világít, mint máshol. Olyan ez, mint az ember és a teste. Az ember a saját testében mindenhol jelen van, mégis inkább tudatában van az elméjének, mint mondjuk a kislábujjának. Ugyanígy tekinthetünk az Isten által létrehozott univerzumra: vannak olyan helyek, időszakok, vagy állapotok, melyekben sokkal inkább tudatában vagyunk az Ő létezésének, és ezek azok a helyszínek, időszakok, vagy állapotok, ahonnan, vagy melyekből imáink a lehető legerőteljesebben szállnak Istenhez.

Bári képes arra, hogy időszakot, vagy helyszínt jelöljön ki az imádkozás számára, és attól az adott idő és hely különlegessé, megszenteltté, vagyis – a zsidó gondolkodás szerint – elkülönítetté válik az illető számára. Még inkább így van ez, ha maga a Mindenható Isten választja ki az adott helyet, ahogyan történt a Templom-hegy esetében, mely a világ teremtésének kiindulópontja, és melyet arra választott ki az Örökkévaló, hogy lakhelyet építsünk rajta a számára. Bölcseink azt mondják, hogy minden egyes ima, bárhol és bármikor is hangozzék el a világon, először a Templom-hegyhez száll, és csak onnan megy fel az Örökkévaló trónusa elé. Ebből is látható a Siratófal és a Falnál való imádkozás különlegessége.

A Falnál való imádkozásnak sokan egészen kiemelkedő szentséget és hatékonyságot tulajdonítanak. Közismert gyakorlat például a negyven napos ima, melynek keretében az ember negyven napon át minden egyes nap elmegy a Siratófalhoz, ott imádkozik és lehetőleg cedákát is ad. Ezt sokan különlegesen hatékony szegulának tartják, olyan szokásnak, mellyel, az Örökkévalóhoz közelebb kerülve, pozitív hatást érhet el az ember a dolgok menetében. Többnyire gyermekáldásért, házastárs megtalálásáért, vagy megélhetésért imádkoznak azok, akik e szegulához fordulnak, és a beszámolók tanúsága szerint gyakran igen eredményes a kitartó imádkozás. Azok számára, akik nem tudnak eljutni a Falhoz, különféle szervezetek biztosítják e szolgáltatást. Miért éppen negyven napon át imádkoznak? A negyvenes szám különleges jelentőséggel bír: az özönvíz negyven napon át hullott a földre, Mózes negyven napig tartózkodott a hegyen, és egyéb eseményekről is értesülünk, melyek éppen ennyi ideig tartottak, illetve a háláchában (zsidó jog) is több helyen szerepet kap. A negyvenes szám fontos üzenetet képvisel, ami pedig nem más, mint az, hogy az ehhez köthető események mindig átalakulást, változást hoznak. A negyven a változás állapotát képviseli, egy olyan periódusét, melynek végén ott vár ránk a megújulás, az új kezdet. A változás nemcsak fizikai, de spirituális síkon is érvényesül a mai napig: elul hónap újholdja és az év legszentebb napja, jom kipur között is negyven nap telik el, az ember pedig negyvenéves korára éri el a biná, a bölcsesség és mélyebb megértés szintjét, mondja a Talmud (Ávot 5:26).

Napi háromszori imánkban évezredek óta Jeruzsálem felé fordulunk testünkkel és szívünkkel egyaránt. Izraelen belül Jeruzsálem, azon belül pedig a Templom-hegy az imádkozás iránya. A Siratófal annyira szent, hogy nem illik hátat fordítani neki, hanem hátrálva hagyjuk el a közvetlen körzetét. A Siratófal ugyanis nem csupán egy letűnt történelmi kor emléke, hanem saját zsidó gyökereink egyike, az örökké élő zsidó nép soha le nem rombolható, szentségét soha el nem vesztő szimbóluma. Adja az Örökkévaló, hogy hamarosan mindannyian a felépített Jeruzsálemben imádkozhassunk!

 

zsido.com

  • Küldés emailben