A sábát fontosabb mint az Eurovízió

Az esélyes izraeli zenekar visszalépett a versenytől, mert nem akarták megszegni a szombat szabályait.

Idén Tel-Avivban rendezik meg az Eurovízió dalversenyt, miután Netá Bárziláj megnyerte a tavalyi rendezvényt. Izrael egy különleges, fogyatékkal élő emberekből álló zenekartól, a Shalva Bandtől várta, hogy ismét dicsőséget szerezzen, ám az együttes a jelöltségért folytatott küzdelem legutolsó szakasza előtt közölte: kiszállnak, és nem kívánnak az Eurovízión szerepelni. Az indok: indulásuk esetén előfordulhat, hogy meg kellene szegniük a szombati pihenőnap szabályait, erre pedig nem hajlandóak. A sábát többet ér bármilyen versenynél.

Azt is hozzátették, hogy indulásuk esetén megtörténhetne, hogy szombati zenélésre utasítanák őket a szervezők. Mivel erre nem lennének hajlandóak, Izrael képviselet nélkül maradna a versenyen, és ezt sem szeretnék.

Az együttest a Shalva Alapítvány keretében hozták létre, az általuk segített, fogyatékkal élő fiatalok számára. A Shalva Bandnek nyolc tagja van: Sáj a zenekarvezető, a down-szindrómás Tál az ütős hangszerekért felel, a Williams-szindrómában szenvedő Joszef a dobos és énekes, Náftáli, aki szintén ütős hangszereken játszik, autista, Gáj, a billentyűs, illetve a két énekes, Ánáel és Dina pedig vak. A zenekar tagjait nem gátolta meg fogyatékosságuk abban, hogy rendkívül színvonalas zenét játszanak. Ahogy nőtt az ismertségük, úgy hívták meg őket egyre több fellépésre, és számos izraeli híresség is játszott velük együtt. Hírük külföldre is eljutott, jártak már Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Angliában és Oroszországban is. Az izraeli közönség is a szívébe zárta őket, és eddig a Shalva Band volt az Eurovíziós elődöntő-sorozat egyértelmű befutója.

A zenekar tagja elmondták, hogy tisztában voltak azzal, hogy az Eurovízió főpróbáit szombaton tartják, de nem gondoltak arra, hogy reális esélyük van arra, hogy ők képviseljék hazájukat. Amikor azonban világossá vált, hogy nagy eséllyel megnyerik az előválogatót, dönteniük kellett. Bár a banda tagja közül nem mindenki vallásos, egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a sábát elsőbbséget élvez az Eurovízió felett.

zsido.com

Forrás: The Jewish Press

 

  • Küldés emailben