Egy közelmúltban végzett felmérés alapján a lakosok közel egynegyede gondolja úgy Romániában, hogy jobb lenne országa számára, ha nem élnének ott zsidók.

Az Elie Wiesel National Institute ezer lakos körében végzett felmérésének eredménye szerint a lakosság jelentős része negatívan viszonyul a zsidók irányába Romániában – adta hírül a Forward.

A múlt héten közzé tett adatok szerint a románok 11 százaléka gondolja úgy, hogy a zsidók „problémát jelentenek Románia számára”, és a megkérdezettek közel 22 százaléka mondta azt, hogy a zsidók legfeljebb turistáként fogadhatók el.

Romániában a zsidó közösség létszáma egykor a 750 000 főt is meghaladta, az Antonescu vezette náci rezsim alatt azonban a román zsidóság közel felét meggyilkolták; a mai Ukrajna területén pedig 120 000 áldozat életét követelte a Holokauszt.

A közzétett eredmények alapján a megkérdezettek háromnegyede mondta azt, hogy hallott már a Holokausztról, ami megközelítőleg 12 százalékos növekedést jelent a 2007-es adatokhoz képest. Azonban közülük csupán egyharmadnyian tudtak arról, hogy az ország területén is volt zsidóüldözés. Azok közül, akik hallottak a Holokausztról és tudták, hogy az Romániában is áldozatokat követelt, csak minden ötödik válaszadó gondolta úgy, hogy emiatt a magát nyíltan antiszemitának valló Antonescu kormányát felelősség terheli.

A Holokauszt túlélőinek többsége Izraelbe költözött, jelenleg már csak pár ezer zsidó él Romániában, főként Bukarestben. Antonescu megítélése aggasztó trendet mutat: a megkérdezettek 54 százaléka „patriótaként” tekint rá.

zsido.com

 

Kép forrása: vosizneias.com

Megszakítás