A Rámbán és a Háázinu hetiszakasz

Hetiszakaszunk a Tóra utolsó előtti szakasza, egyben az egyik legrövidebb hetiszakasz is, a Háázinu. Mózes, közvetlenül a halála előtt, dalt énekel az Örökkévalónak, melyhez tanúkul hívja az eget és a földet is. A zsidó jogban ugyanis számos helyen előfordul, hogy két tanúra van szükség jogi kérdések eldöntéséhez.

Ezzel a metaforikus felhívással kezdődik maga a szakasz is:

Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát. (M.V. 32:1)

Magyarázóink szerint ez a mondat mutatja meg, milyen magas spirituális szinten volt a közvetlenül a halála előtt álló vezető. Az egekhez ugyanis így szól: figyeljetek – háázinu. Ez csak olyasvalaki esetében alkalmazható kifejezés, aki biztosan kellőképpen közel van hozzánk és nem kételkedünk abban, hogy hall minket. A földhöz viszont így beszél: és hallja meg – vátismá, amit akkor mondunk, ha távol vagyunk attól, akihez szólunk. Mivel tudjuk, hogy a Tórában egyetlen fölösleges szó sincsen, biztosak lehetünk abban, hogy a választott kifejezések üzenetet hordoznak a számunkra. Az alkalmazott szavak itt arról tanúskodnak, hogy az ég jóval közelebb volt Mózeshez, mint a föld.

A XIX. században Bagdadban élt Ben Is Cháj (Joszef Chájim rabbi, 1832-1909) híres tóratudós és a kabala nagy ismerője volt. Ő úgy magyarázta ezt a mondatot, hogy Mózes nem ugyanúgy szólt az éghez és a földhöz. Az eget közvetlenül szólította meg, a földnek viszont azt mondta, hogy hallgassa, amit mond. Amikor valaki erkölcsi szónoklatot tart, az, akihez intézi a szavait, sokszor nem szeretné hallgatni. Legjobb, ha nem közvetlenül az illetőhöz szólunk, nehogy elutasítsa szavainkat, mert a közvetlen szidás túlságosan bántónak hathat, és az ember rögtön védekezni kezd meghallgatás helyett. Ha azonban olyasvalakihez intézzük a szavainkat, aki az adott kérdésben ártatlan, a másik, éppen csak mintegy véletlenül hallgató, vétkes fél könnyebben elfogadja mondanivalónkat, mivel nem veszi azt személyes támadásnak. Ebben a metaforában az ég a cádikokat, az igaz embereket képviseli, míg a föld a spirituálistól távolabb álló, inkább földi, testi dolgokkal foglalkozó embereket. Mózes szigorú szavakkal szól az éghez, ám célja valójában az, hogy a föld hallja a szavait, és vegye finom útmutatásnak.

A szakasszal kapcsolatban gyakran megemlítenek egy tanulságos történetet, mely a hetiszakaszon kívül a nagyünnepi időszak legfőbb tematikájához, a bűnbánathoz és a megtéréshez is kapcsolódik: a nemrégiben előkerült imádsága alapján éppen a napokban emlegetett Mose ben Náchmán rabbiról, a Rámbánról szól a történet. A Rámbán az egyik legnagyszerűbb középkori zsidó tudós volt, a katalóniai Gironában élt és alkotott. Volt egy tanítványa, bizonyos Ávner, aki egy idő után letért a vallásosság útjáról, sőt, a zsidóságot is elhagyta, és fontos hivatalnok lett belőle. Egy alkalommal, jom kipurkor, a zsidóság legszentebb napján Ávner küldötteket küldött a Rámbán zsinagógájába azzal az üzenettel, hogy a rabbi haladéktalanul jelenjen meg a színe előtt. Nem volt mit tenni, a Rámbán a küldöttekkel együtt elment a magas rangú hivatalnok palotájába, ahol egykori tanítványa mestere szeme láttára, jom kipur szent napján levágott egy disznót, megsütötte és alaposan beebédelt a húsából.

A Rámbán elkeseredésében így kiáltott fel: „Hogyan juthattál ilyen mélyre? Hogy hagyhattad el őseid szent hagyományait?” – Legnagyobb meglepetésére Ávner így válaszolt: „Mesterem, te okoztad ezt! Tanításaid teljességgel kiábrándítottak, és végül emiatt hagytam el a zsidóságot.” A Rámbán kérdő tekintetét látva így folytatta: „Egyszer a Háázinu szakaszról tanítottál. Azt mondtad, hogy ebben a rövid tórai hetiszakaszban, mely mindössze 52 mondatból áll, a Tóra leírja a zsidó nép egész történetét, a kezdetektől a Messiás eljöveteléig. Sőt, azt is állítottad, hogy a szavaiban megtalálható minden egyes, valaha élt zsidó neve és sorsa. Ez nyilvánvaló hazugság! Hát hogyan lehetne besűríteni négyezer évnyi történelmet és milliónyi nevet mindössze 614 szóba?”

A Rámbán így felelt: „Amit mondtam, teljességel megállja a helyét”. Ávner erre dühödten így felelt:  „Akkor hát hol vagyok én, hol van a nevem és a sorsom ebben a szakaszban?” A Rámbán Istenhez imádkozott segítségért, majd szólt: „A neved, Ávner, a 26. mondatban található. Figyeld csak meg, hogy e szavaknak: »Mondtam: Elpusztítom őket, kiirtom emléküket a halandók közül« [héberül] minden harmadik betűjét véve a r. Ávner szót kapjuk. Isten ebben a részben megszidja a zsidó népet, amiért elfordult a Tóra útjától, és olyan gonoszokká váltak, hogy Isten el akarta pusztítani őket.”

Ávner elsápadt és sírva fakadt, mert felfogta tettei súlyát és következményeit. „Mit tehetnék, hogyan javíthatnám ki szörnyű bűneimet?” – kérdezte. A Rámbán szánakozón és együttérzőn tekintett rá, és azt mondta: „Maga a tórai mondat adja meg a válaszodat erre a kérdésre is. Azt mondja, hogy Isten kiirtja a vétkezők emlékét az emberiség köréből. Menj, és soha többé ne halljanak felőled!” Így is lett: Ávnér hajóra szállt, és soha senki nem látta őt többet.

Észrevehetjük azonban, hogy az idézetben Ávnér neve előtt egy „rés” betű, vagyis „R” hang is szerepel. Ez a rabbi, tanító szó rövidítése. Mivel érdemelte ki ez a bűnös ember ezt a megszólítást? Élete legvégén felismerte bűneit és teljes szívéből megtért, követendő példát állítva az utókornak.

 

Gmár chátimá tová – jó bepecsételést kívánunk!

 

zsido.com

  • Küldés emailben