Dov Ber rabbi, a mezricsi mágid, vagyis tanító, a hászidizmus alapítója, Rabbi Jiszráel ben Eliézer, vagyis a Báál Sém Tov tanítványa volt. Ő volt az Álter Rebbe, a Chábád hászidizmus első rebbéjének mestere. Erre a napra, kiszlév 19-re (ebben az évben december 17.) esik a jorcájtja, vagyis a halálozási évfordulója. Ez alkalomból mutatjuk őt be olvasóinknak.
Gyerekkoráról olyannyira keveset tudunk, hogy még születési éve is vitatott, 1700 és 1710 között láthatta meg a napvilágot. Apja, Ávráhám és anyja, Chává egészen Dávid királyig vezette vissza a családfát. Azt mondják, hogy Dov Ber rabbi öt éves volt, amikor egy tűzben porig égett a házuk. Anyja sírva állt az elszenesedett darabok fölött. „Nem a házat siratom, hanem a családfánkról szóló iratokat”- mondta. Azt válaszolta erre a gyermek: „Akkor kezdj nekem egy új lapot.” Így is lett, a mezricsi mágid a Báál Sem Tov utódja lett a hászid mozgalom vezetésében.
Dov Ber rabbi minden idejét a tanulásnak szentelte, és hatalmas tudásra tett szert mind a Tórát, mind a Talmudot illetően, emellett, korának számos tudósához hasonlóan, elmerült a kabala tudományában is. Ez utóbbiból szűrte le a magára nézve kötelezőnek tartott, aszkéta életmódot. Rendszeresen tartott szigorú böjtnapokat, és saját választásából élt végtelen szegénységben, mivel hiába hívták nagy közösségekbe, hogy ott töltse be a rabbiállást, soha egyik ajánlatot sem fogadta el. Egyszer a Báál Sém Tov egy követője Mezricsbe indult, és a mester megkérte, hogy adja át kedves tanítványának, Dov Ber rabbinak a szívélyes üdvözletét. A hászid meg is érkezett Mezricsbe, ahol sok keresés után megtalálta a mágid kicsi, elhanyagolt, összetákolt otthonát. A rabbi egy farönkön ült, a tanítványai szintén, és a szobácskában ezeken a faragatlan fadarabokon kívül csupán egyetlen faasztal állt. A mágid éppen tanított, így a látogató azt mondta, hogy később visszatér. Így is tett. Amikor visszatért, azt találta, hogy az asztalt ággyá alakították, a mágid pedig továbbra is egy farönkön ül, immár egyedül, és tanul.
„Rabbi” – szólt megdöbbenten. – „Távolról sem vagyok gazdag, de otthonomban szék, asztal és ágy is van.” Így felelt a mezricsi: „Ha az ember otthon van, valóban így helyes. Én azonban úton vagyok, és az úton levőknek nincs szükségük mindezekre.” Valóban úgy gondolta, hogy földi életünk csupán egy út az eljövendő világ felé, és semminek, ami nem a végső célja felé mutatott, nem tulajdonított jelentőséget.
A mágid nem volt egészséges, bal lábára sántított, és általában is gyenge volt a szervezete. Az állandó önmegtagadás csak még jobban kikezdte az egészségét. A Báál Sém Tovval való ismeretségét is beteges természetének köszönhette, mivel eredetileg azért ment a nagy hászid mesterhez, hogy gyógyulást szerezzen tőle a bajaira. Erre a találkozásra 1753-ban került sor, nyolc évvel a Báál Sém Tov halála előtt. A megelőző év során hosszasan leveleztek, ám Dov Ber rabbinak kételyei voltak, nem hitt a hászid tanokban. Végül mégis elhatározta, hogy megnézi, valóban olyan nagyszerű ember és nagy tudású tanító-e a Báál Sém Tov, amilyennek mondják. A Mezricsből Mezibusba vezető út fáradságos volt, és a mágid nem tudott közben tanulni. Ezért már-már megbánta, hogy útnak indult, de azzal vigasztalta magát, hogy érkezésekor majd bizonyosan a Tóra szavait hallja a mestertől. Amint a kocsija megérkezett Mezibusba, azonnal a Báál Sém Tovhoz ment, aki udvariasan fogadta őt, és egy kevéssé érdekes történetet mondott el neki. Ugyanez történt a következő napon is.
Dov Ber rabbi szeretett minden egyes percet kihasználni, és már megbánta, hogy egészen Mezibusig utazott ahelyett, hogy otthon tanult volna. Elhatározta, hogy még aznap éjjel hazatér, csak addig vár, amíg a hold elég magasan áll ahhoz, hogy elegendő világosságot adjon az utazáshoz. Mielőtt azonban útra kelhetett volna, küldönc érkezett a Báál Sém Tovtól, aki látni akarta Dov Ber rabbit. A Báál Sém tov aziránt érdeklődött, hogy Dov Ber rabbi jól ismeri-e a Tórát és a kabalát, majd megkérte, hogy értelmezze a kabala egy mondatát. Amikor azonban ennek eleget tett, a Báál Sém Tov elégedetlen volt a magyarázatával. Dov Ber rabbi azonban kijelentette, hogy ő ezt a mondatot így értelmezi, ha a mesternek más magyarázata van, szívesen meghallgatja, és meglátják majd, hogy kinek van igaza.
Így is történt, a Báál Sém Tov beszélni kezdett, és a ház mintha világossággal telt volna meg, és isteni tűz vette körül őket. A mágid úgy látta, mintha a kabala szövegében megnevezett angyalok is megjelentek volna körülöttük. Végül a Báál Sém Tov kijelentette: „A magyarázatod helyes volt, de a tanulásodban nincs lélek.” Így Dov Ber rabbi Mezibusban maradt, a Báál Sém Tovnál, hogy tanuljon tőle. Később egy második alkalommal is meglátogatta a mezricsi mágid a Báál Sém Tovot, rengeteget tanultak együtt, a kabala műveit csakúgy, mint a madarak és a fák nyelvét. A Báál Sém Tov többször is visszatartotta a hazatérni vágyó mágidot, mivel, mint mondta, amikor együtt tanultak, az agya olyan volt, mint egy el nem apadó kút, melyből minél több vizet húznak fel, annál több vizet ad. Végül egy fél éven át tanultak együtt.
Bár többször nem találkoztak, de hírvivőkön és levelezés útján folyamatos kapcsolatban maradtak. Amikor a Báál Sém Tovot messzire szólították a feladatai, időnként megbízta a mezricsi mágidot, hogy ő szolgáljon a hászidok vezetőjeként. Bár a hászidizmus alapvetően elutasítja az önsanyargatást, úgy tűnik, a mágid sosem mondott le erről a már korábban meglévő gyakorlatáról. Az első találkozásuk utáni időszakban választották Mezrics és Koric mágidjának, vagyis tanítójának. A Báál Sém Tov 1760-ban hunyt el. Fia, Cvi rabbi követte a vezetőségben, és egy évig maradt ebben a pozícióban. Az apja első halálozási évfordulóját követő napon egybehívta a hászidokat, és ezt mondta: „Apám ma eljött hozzám álmomban, és azt mondta, hogy az Égi Bíróságon úgy határoztak, hogy át kell adnom a vezetőséget Dov Ber rabbinak.” A jelenlevők mind felálltak, és mindaddig állva maradtak, amíg Dov Ber rabbi elmondta első magyarázatát.
Így a hászidizmus központja Mezibusból Mezricsbe tevődött át. A mágid 12 éven át vezette a mozgalmat, mely ezalatt mély gyökereket eresztett, és széles körben elterjedt. A mezricsi mágid teljes rendszerré fejlesztette a Báál Sém Tov által megfogalmazott gondolatokat. A hászidizmus ismert és követett irányzattá vált Lengyelország és Litvánia-szerte. A mágid rendszerezetten összefoglalt gondolkodása hozzásegítette a követőit, hogy érzelmeik és értelmük között egyensúlyt teremtve szolgálják az Örökkévalót. A mágid is azt hirdette, akárcsak mestere, hogy zsidó társainkat szeretnünk kell – ez az áhávát Jiszráel gondolatköre –, mert ez az Isten szeretete felé vezető út. „Az áhávát Jiszráel azt jelenti, hogy még a legnagyobb bűnöst is ugyanúgy kell szeretnünk, mint a legjámborabb zsidót.” A mindent átható szeretetet a mezricsi mágid tette a hászidizmus egyik alapvető faktorává. Az egyik legközelebbi tanítványa, a berdicsevi Lévi Jicchák rabbi például odáig ment e tan betartásában, hogy mindenkit „szívem”-nek szólított.
1772 őszén Dov Ber rabbi ágynak esett. Kiszlév hónap 18-án, hétfőn magához hívta a chevra kadisa (temetkezési egylet) tagjait, és azt mondta nekik: „Gyermekeim, mindig maradjatok együtt, és akkor mindent le tudtok győzni. Mindig előrefelé fogtok haladni, sosem hátra.” Másnap, kiszlév 19-én visszaadta tiszta lelkét a Teremtőjének. Nemcsak új vonalat kezdett, ahogy gyerekkorában megjövendölte, hanem szilárd alapokat teremtett, melyre a következő generációk bátran építkezhettek.
Emléke legyen áldott!
zsido.com
Forrás: chabad.org