A lubavicsi világ központja: hogy zajlott a munka a 770-ben?

A Rebbéről szóló történetekben gyakran szerepelnek a titkárai, Hodakov rabbi, Groner rabbi és mások, akik a fotókon is jól látható módon kísérték őt mindenhova. Mi szüksége van egy rebbének titkárra, mivel foglalkozik egy haszid csoport vezetőjének titkársága és milyen kvalitások kellenek a pozíció betöltéséhez? A híres 770-ben egykor folyt munka kulisszatitkairól Oberlander Báruch rabbit kérdeztük. 

 

– Miért van szüksége egy rebbének titkárra?

– Egy rebbének rengeteg tennivalója van, aminek kézben tartásához segítőkre van szüksége. Három nagy feladatköre volt a Rebbe titkárságának: a kapcsolattartás, a kiadványok és programok kezelése, valamint a Rebbe levelezésének kézben tartása. Ezeken belül aztán számtalan feladatot láttak el. Három „főtitkár” volt és több másik, akik a kisebb ügyeket tartották kézben.

 

– Hogy indult el a Rebbe titkársága?

– A Rebbe első titkára a Rigában nevelkedett Chaim Mordechai Aizik Hodakov rabbi (1902–1993) volt, akit egész fiatal korában kineveztek a lettországi Oktatási Minisztériumban a zsidó oktatás felelősévé. Chábád családból származott, és 1928-ban került kapcsolatba az előző (Friedige) rebbével, Joszéf Jichák Schneerson rabbival (1880–1950), amikor Oroszországból elmenekülve Rigába költözött. Amikor a Friedige rebbe Amerikába indult 1940-ben, arra kérte a Hodakov házaspárt, hogy tartsanak vele. Így lett Hodakov rabbi a Friedige rebbe titkára és a neveléssel kapcsolatos ügyeinek a fő felelőse. Ennek kapcsán került munkakapcsolatba a későbbi Rebbével, aki Amerikába érkezése után 1941-ben szintén az oktatási ügyekkel kezdett foglalkozni – így lett később Hodakov rabbi a Friedige rebbe halála után a Rebbe titkára is.

 

– Mi volt Hodakov rabbi feladata?

– Hodakov rabbi volt a legfőbb titkár. Ő tartotta a kapcsolatot az intézményekkel és a sliáchokkal. Ez volt az egyik feladata, ő válaszolt a fontosabb telefonhívásokra. Volt egy belső telefon Hodakov rabbi és a Rebbe között, így, amikor fontos hívás érkezett vagy fontos ügyben telefonált, a titkár csengetett a Rebbének, aki felvette a nála lévő telefonkagylót és így hallotta a beszélgetést. Volt, amikor a háttérből mondta Hodakov rabbinak, hogy mit mondjon és előfordult, hogy a hívó hallotta is a Rebbe hangját.

 

– A Rebbe maga nem válaszolt hívásokra?

– Nem, soha. Vagy személyesen beszélt valakivel vagy írásban vagy Hodakov rabbin keresztül. A Rebbe nagyon bízott a titkárában, aki mindig tudta, hogy mikor kell jelezni, hogy vegye fel a telefont.

 

– Mi volt Hodakov rabbi másik feladata?

– A másik feladata a személyes találkozók, a jechidutok szervezése volt. Hodakov rabbi mindig ott állt az ajtóban a naptárával a jechidutokkor, és annak alapján mehettek be az emberek a Rebbéhez.

 

– Mit jelent a jechidut?

– Ez egy nagyon fontos intézmény a Chábád haszidoknál. A kifejezés egy négyszemközti találkozót takar, és a jáchid szóból ered, azt jelenti: egyedül lenni. Ehhez először a látogató írt egy levelet a vallási életéről, kérdéseiről spirituális és/vagy mindennapi témákban, családjáról vagy azokról a dolgokról, amikre áldást kér. A Rebbe ezt hihetetlenül gyorsan átolvasta és sorban megválaszolta a kérdéseket. Közben ceruzával megjelölt bizonyos dolgokat vagy rövid megjegyzéseket írt hozzájuk. Voltak olyanok, akik nagyon egyszerű, pár soros levéllel mentek, így aztán volt olyan jechidut, ami néhány perc volt csupán. Voltak olyanok, akik hosszabban maradtak, akár egy-két órát is. Például Menáchem Begin (1913–1992), Izrael miniszterelnöke is járt a Rebbénél 1977-ben vagy Zálmán Sházár (1889–1974), Izrael államelnöke, aki Chábád családból származott – ők több órán át beszéltek a Rebbével négyszemközt mindenféléről. A jechidut általában az esti órákban kezdődik, mivel napközben a rebbe tanul, dolgozik stb. A Rebbe az első időszakban, 1951 után, egy-két órán át tartott jechidutot, aztán ez egyre hosszabb lett, ahogy egyre többen lettek a hozzá fordulók. A vége felé már sokszor egészen reggelig tartott.

 

– Ezeket maga Hodakov rabbi szervezte?

– Igen. Először jelentkezni kellett nála annak, aki a Rebbéhez akart bejutni, ő pedig eleve úgy adta az időpontot, hogy már fel is mérte, kinek lesz egy perc, kinek lesz több idő. Ez persze csak egy előzetes közelítés volt, a gyakorlatban a Rebbe nem nézte, hogy mennyi a „kiszabott” idő, mindenkinek annyi időt adott, amennyire szüksége volt, így sokszor elhúzódott egy-egy találkozó.

 

– A telefonokra nem válaszolt személyesen a Rebbe ezek szerint, de mi volt a helyzet a postájával?

– Minden levelet, ahogy erről írt is egyszer, ami hozzá érkezett, személyesen bontott fel és bizalmasan kezelt. A levelezését egy másik titkár intézte, aki szintén 1940-ben érkezett Amerikába és dolgozott már az előző rebbének is. Ő dr. Nissan Mindel (1912–1999), aki nagyon jól tudott angolul. Emlékeim szerint minden héten kétszer érkezett a Rebbe irodájába egy notesszel, a Rebbe pedig diktált neki. Neki nem volt irodája az épületben, nem is Crown Heights-ban lakott. Mindel beszámolója szerint a Rebbe nagyon gyorsan dolgozott, miközben diktált egy levelet, már nyitotta és olvasta a következőt, és amikor befejezte az első levelet, már rögtön elkezdte diktálni a másodikat és nyitotta ki a harmadikat és így folyamatosan diktált, hol jiddisül, hol héberül, hol angolul. A többi napokon egyéb munkái mellett dr. Mindel a lediktált anyagokat dolgozta fel, majd készen vitte vissza azokat. A Rebbe átnézte, javította őket, és néha a levél végéhez kézzel még hozzáírt. Az angol nyelvűekhez héberül írt utóiratot, amit dr. Mindel lefordított, újragépelt és visszavitte a Rebbének. Vagy volt olyan, hogy az indigóval készült másolatra írt a Rebbe utóiratot, amit az eredeti levélre még odagépelt dr. Mindel, és úgy vitte vissza aláírásra.

 

– A Rebbe híres volt arról, hogy sok nyelven beszélt. A levelezése viszont ezek szerint csak angolul, héberül és jiddisül zajlott?

– Ezeken a nyelveken kívül írhattak a Rebbének leveleket franciául, németül és olaszul is. Azonban ezeken a nyelveken a Rebbe titkárságán nem tudtak, ezért csak három nyelven válaszolt, ahogy ezt többször jelezte is a leveleiben. Az orosz nyelvű leveleket kézzel írta. Ha a levél a Szovjetunióba ment, akkor az aláírás annyi volt: Zéjde (nagypapa jiddisül – a szerk.) Ezeket sima papírra írta, nem fejléces levélpapírra.

 

– Milyen más feladatai voltak dr. Mindelnek?

– Készített oktatási anyagokat is, amelyeket füzetek és könyvek formájában adott ki. Magyarul is megjelent tőle egy kötet 1999-ben, Zsidó mesék, legendák, történetek címmel. A Chábád mozgalom jiddis és angol nyelvű, gyerekeknek szóló havi folyóirataiban (Smuszen mit kinder un jugent és Talks and Tales) jelentette meg az írásait és ezekből szerkesztette a könyveket.

 

– Ők ketten voltak tehát a Rebbe legközvetlenebb munkatársai?

– Igen, de volt rajtuk kívül egy harmadik titkár is, Yehuda Leib Groner rabbi (1931–2020), aki most hunyt el koronavírus-fertőzés miatt. Ő a mindennapi dolgokban volt a Rebbe segítségére. Amerikában született, a szülei Jeruzsálemből érkeztek az USA-ba. Anyai ágon az Álter rebbe leszármazottja volt, maga is nagy Talmud-tudós. Kezdetben a Rebbe haszidizmusról kiadott alapműveinél a nyomdai munkálatokban segített, lektorált stb. Ezekhez eleinte a Rebbe írta a lábjegyzeteket és Groner rabbi végezte a befejező munkálatokat. Később, amikor már kevesebb ideje volt a Rebbének, már a lábjegyzetek és a források nagy részét is ő írta bele a könyvekbe. A munkájának a másik része az áldás- és tanácskérő telefonok fogadása volt: leírta a telefonáló nevét és bevitte a Rebbéhez, aki áldást vagy tanácsot adott nekik, Groner rabbi pedig visszahívta az embereket és tolmácsolta a szavait. Például, ha sürgős műtét előtt felhívták a Rebbét, hogy mit tanácsol, akkor Groner rabbi gyorsan megbeszélte vele és visszahívott mindenkit. Így sajnos egyre kevesebbet tudott foglalkozni a könyvkiadással, azt egy idő után más vette át tőle.

– Milyen munka zajlott még a titkárságon?

– A többi itt dolgozó végezte a „sima” titkársági munkákat. Például volt egy olyan titkár, akinek a gratulálólevelek gépelése volt a fő feladata. A Rebbe minden egyes embernek, aki értesítette őt (elsősorban haszidok, de mások is) gyermek születéséről, hajvágási ünnepségről, bár micvóról, bát micváról, esküvőről, mind-mind küldött Mázl tov levelet. Rengeteg volt. Ha lett volna számítógép, egy perc alatt készen lett volna sok-sok ilyen levél, de abban az időben mindet újra kellett gépelni. A Rebbe minden egyes ilyen levelet átnézett, ha kimaradt egy titulus a megszólításból vagy ilyesmi, azt mindig kijavította. Volt, hogy a levél végén még más dolgokra is válaszolt, ezeket utána aláírta és utána lehetett postázni. Belföldre sima levélként, külföldre légipostával. Biztos emlékeznek még ezekre a régi, légipostai levélpapírokra. Sholom Mendel Simpson rabbinak (1929–2019) hívták a titkárt, akinek ez volt a feladata. Aztán volt egy másik titkár, Yehuda Krinsky rabbi (szül. 1935), akinek a feladatai közé tartozott a Rebbe szállítása.

– Úgy tudtam, a Rebbe nem hagyta el New Yorkot szinte sosem…

– Valóban, de legalább havonta kétszer ellátogatott az apósa sírjához imádkozni, ilyenkor vitte magával a kvitliket, a kívánságcédulákat, amiket küldtek neki, és ott imádkozott. A Rebbénél a klasszikus válasz azoknak, akiknek írásban válaszolt áldás kérésre, általában az volt, hogy „imádkozni fogok önért az apósom sírjánál” (ןויצה לע ריכזא, ázkir ál hácijon). Mindig, amikor ment az apósa sírjához, vitte magával a leveleket, és ott imádkozott azokért, akik ezt kérték. Hosszú időt, akár öt-hat órát is imádkozott. Ez függött az évszaktól is: nyáron, amikor későn kezdődött az esti ima, hosszabban tudott ott időzni. Ezekre az utakra mindig Krinsky rabbi szállította, aki ilyenkor vitt magával a temetőbe egy írógépet és írta a hivatalos leveleket, amíg várta a Rebbét. Ő volt az „ügyvezető igazgató”, a politikusokkal, írókkal, tudósokkal és más közéleti személyekkel tartotta a kapcsolatot, felügyelte a könyvelést, a jogi dolgokat. Tulajdonképpen sok szempontból Hodakov rabbi helyettese volt és a hivatalos ügyekben ő járt el. Például amikor elkezdődtek a köztéri hanukai ünnepségek, az USA-ban voltak olyan szervezetek, akik tiltakoztak a nyilvános gyertyagyújtások ellen. Többször állami bíróság elé került az ügy, ezekben a perekben Krinsky rabbi tartotta a kapcsolatot mind az érintett sliáchokkal, mind a hivatalos szervekkel.

 

– Milyen elvárások voltak a titkárokkal és a titkárság dolgozóival szemben?

– A legfontosabb a titoktartás volt, soha semmi nem szivárgott ki arról, hogy mit látott egy ott dolgozó a Rebbénél. Nem voltak pontos kritériumok, de csak olyanok dolgoztak ott, akikben a Rebbe megbízott.

 

– Ha jól tudom, az apósa is ezek egyike volt.

– Igen, 1959-től egy évig az apósom, Moshe Lazar rabbi (szül. 1934) is bejárt a titkárságra dolgozni. Ezt úgy hívjuk a héber alapján, mázkirut. Groner rabbi mellett dolgozott, az ő irodájában. Az apósom már a bár micvójától kezdve neveléssel szeretett volna foglalkozni, már fiatal korában szervező volt a nyári táborokban, segített a nem annyira vallásos gyerekeknek. Így ő lett a nyári táborok „felelőse”.

Mindig a tábor indulása előtt ment be jechidutra a Rebbéhez, hogy útmutatást kérjen. Az apósom úgy érezte, hogy a Rebbe nagyra értékelte a munkáját. Később sliách szeretett volna lenni, ezért írt a Rebbének, hogy nagyon örül, hogy tud neki segíteni, de úgy érzi, sliáchként több embert tudna tanítani. Azt a választ kapta, hogy készítsen erről egy tervezetet. Így került 1960-ban Milánóba, ahol megalapította a ma is működő nagy Chábád iskolát. Neki a vérében van az oktatás. A helyét Groner rabbi mellett ezután Benjamin Klein rabbi (1935–2015) vette át. Érdekes módon Klein rabbi fia apósom egyik lányát vette el feleségül. Klein rabbi izraeli volt, így többek között ő lett felelős az izraeli politikusokkal, rabbikkal való kapcsolattartásért.

 

– Milyen volt a Rebbével együtt dolgozni?

Mindegyik titkár azt mesélte, hogy a Rebbe mindig, mindent megköszönt, volt, hogy többször is. Azt hiszem, az elhivatottságát és a munkamorálját jól példázza egy történet, ami a szívinfarktusa után történt. Az orvosa azt tanácsolta, ne foglalkozzon a levelekkel, pihenjen. A Rebbe azt válaszolta, hogy ezt nem tudja teljesíteni, mert elvonási tünetei lesznek, ahogy a dohányosnak, ha megvonják tőle a cigarettát. Azt mondta: „Nem tudok magán­emberként viselkedni. Csak azért, mert én beteg vagyok, nem várhat sok száz vagy ezer ember, nem állhat meg az élet.” Így a betegsége alatt is válaszolt a levelekre és osztotta az áldásait.

 

– A Rebbe 1994. június 12-én, két évvel azután, hogy súlyos agyvérzést szenvedett, elhunyt. Mi történt a titkárságával a halála után?

– Hodakov rabbi, aki nagyon idős volt, a Rebbe agyvérzése után visszavonult. Egy évvel a Rebbe halála előtt, 1993. április 23-án hunyt el. Groner és Klein rabbiknak hivatalos munkájuk a továbbiakban nem volt, de maradtak titkárok, sokan fordultak hozzájuk (főleg Groner rabbihoz, aki nagy Talmud-tudós volt) kérdésekkel, hogy egyes esetekben mi volt a szokás a Rebbe részéről. Voltak, akik úgy érezték, hogy továbbra is szeretnék eljuttatni a Rebbének szánt leveleket a titkárságra, hogy kivigyék a Rebbe sírjához. Ahogy említettem, Groner rabbi a korona-járványban hunyt el, idén április 7-én. Klein rabbi 2015. június 5-én adta vissza lelkét a Teremtőnek. Simpson rabbi egy zsinagóga rabbija is volt, így ő folytatta ott a munkáját. Tavaly, 90 esztendős korában, éppen a születésnapján távozott el. Amikor könyvbe rendezték a Rebbe levelezését héberül és jiddisül (eddig 32 kötet jelent meg), akkor ő volt az, aki kiválogatta azokat a leveleket, amelyeknek tartalmát felhasználhatónak ítélte. Így a Rebbe legközvetlenebb munkatársai közül ma már csak Krinsky rabbi van közöttünk, az Örökkévaló adjon neki hosszú, egészséges életet! Ő a mai napig tartja a kapcsolatot a sliáchokkal és ő felel többek között az évenként megrendezett nemzetközi küldött-konferenciáért

 

Steiner Zsófia interjúja