Izrael hosszú hónapok óta politikai válságban van. Egymás után két választás során sem sikerült kormányt alakítani, mert sem a jobboldali-vallásos, sem a baloldali-szekuláris erők nem tudtak többséget szerezni a 120 fős Kneszetben.

Elvileg három megoldás akadályozhatja meg, hogy a zsidó állam polgárai ismét az urnák elé járuljanak: vagy nemzeti egységkormány alakul, legalább a két legnagyobb párt (Likud és Kék-Fehér) összefogásával, vagy kisebbségi kormányt hoznak létre, amelyet az ellenzék egyes erői támogatnak kívülről, illetve Avigdor Lieberman, a jobboldali-szekuláris Jiszráel Béjténu párt elnöke mégis a jobboldali blokk támogatása mellett dönt, biztosítva a kormányalakításhoz szükséges 61 fős létszámot.

A Lubavicsi Rebbe még 1990-ben beszélt arról a Jerusalem Post újságírójával, hogy mit látna helyesnek egy ilyen helyzetben. Jehuda Lévi azt tudakolta a Rebbétől, hogy mit ajánlana az izraeli politikusoknak, akik minél hamarabb működő kormányt szeretnének létrehozni. Vajon egy minél több pártot magába foglaló egységkormány, vagy egy kisebb, kevesebb pártot felsorakoztató kormány az előnyösebb Izrael számára? A Rebbe úgy vélte, hogy egy kisebb létszámú kormány megalakítása a helyes, mert az biztosíthatja az erős kormányzást.

A beszélgetés után az újságíró átnyújtott a Rebbének egy Kauffmann-hágádát, mire a Rebbe azzal áldotta meg, hogy ne csak Jeruzsálemből, hanem Jeruzsálemből, a szent városból hozzon jó híreket. A Rebbe kifejezte azon kívánságát is, hogy a hamarosan eljövő messiással együtt utazzon Jeruzsálembe és erről a Jerusalem Post adjon tudósítást.

1990-ben, Lévi látogatásakor, Izraelben szintén politikai válság volt, miután a két évvel korábban megtartott parlamenti választások után patthelyzet alakult ki a jobb- és a baloldal között. Hosszadalmas egyeztetések után végül egy 97 fős, a Likudot, a Munkapártot és a vallásos pártokat tömörítő nemzeti egységkormány jött létre, melyben mindkét oldal 5-5 minisztert nevezhetett ki, a miniszterelnöki székben pedig Simon Peresz váltotta volna Jicchák Sámirt két év után. A kormány azonban 1990 márciusában kénytelen volt feloszlani, miután Simon Peresz, a Munkapárt akkori elnöke bizalmatlansági indítvány nyújtott be, melyet a Kneszet meg is szavazott. Ezt követően Peresz sikertelenül próbált meg egy szűk, baloldali kormányt alakítani, majd végül Jicchák Sámir vezetésével alakult meg egy mindössze 62 fős jobboldali-vallásos kormány, mely további két évig vezette Izraelt.

zsido.com

Forrás. Jpost

Megszakítás