A kóser szivattyú története – Mikvék a fővárosban zsidó nők számára 10. rész

Legutóbb az Egység magazin 127. számában foglalkoztunk a budapesti rituális fürdők történetével. Most a forrásvíz felszínre juttatásának problémájával folytatjuk a Kazinczy utcai új női mikve felépítésének történetét. Oberlander Báruch rabbi írása

Korábban1 már írtunk arról, hogy a modern kor újféle probléma elé állította a mikvék ősrégi intézményét. Korábban a mikvék többsége mélyen a föld alatt volt található és merüléshez hosszú lépcsősorokon kellett lemenni egészen a víz szintjéig. A modern korban azonban feltámadt az igény egy kényelmesebb megoldásra, ami lehetővé teszi, hogy a rituális fürdők könnyen megközelíthetőek legyenek a földfelszínen.

Ez az igény tette elterjedté azokat a fürdőket, amelyekhez a természetes vizet tiszta esővíz biztosítja. Ezekben a mikvékben csapvízzel töltött merülőmedence van, ami összeköttetésben áll az alatta vagy mellette elhelyezkedő, tiszta esővízzel töltött mikvével. A csapvíz azáltal válik kóserrá a merüléshez, hogy vagy a mikvén keresztül érkezik a merülőmedencébe (zriá), és/vagy a két medence között egy előírt nagyságú nyílás van, melyen keresztül a csapvíz „megcsókolja” az esővizet, vagyis érintkezik vele (hásáká)2.

 

Felszínre kerülő mikvék háláchikus problémái

A rabbik ennek ellenére sem mondtak le a modern mikvékben a kútvíz használatáról, mivel az eleve kóser, el­lentétben a csapvízzel, amit viszont „káserolni” kell. Ehhez meg kellett ke­resni azt a megoldást, amivel a mély­ben levő kóser kútvizet úgy le­het felhozni a felszínre, hogy az rituá­lisan használható maradjon. Erre a meg­oldás a szivattyú lenne, amivel azon­ban három háláchikus probléma van, amelyek mind egyazon tőről fa­kadnak.

Ez a közös gyökér a Tórában található, ahol az elhullott állattól való tisztátalanságot tárgyalja a Biblia3: „Azonban a forrás és a gödör, amelyben vízgyülemény van, tiszta legyen (jihje táhor)”, vagyis a rituális fürdő vize nem válik tisztátalanná, akkor sem, ha nem tiszta dolog érintette4. Rá­SI kommentárjában5 felhívja a fi­gyel­met az eredeti héber szövegre, melyet pontosabb lenne „tiszta legyen” he­lyett úgy írni, hogy „tiszta marad”. Ez ugyanis nemcsak arra utal, hogy valami, ami tiszta, az tiszta is marad, hanem arra is, hogy valami, ami jelenleg tisztátalan, tisztává válik. RáSI szerint, amellett, hogy ebből a versből megtanuljuk, hogy a mikve tiszta marad, azt is megtudjuk belőle, hogy a mikve vizében meg lehet tisztulni: „tiszta lesz, az, aki megmerítkezik benne [hogy megszabaduljon] tisztátalanságától”.

A talmudi bölcsek6 feltették a kérdést, hogy miért említi a Tóra a forrást is és a gödröt is. Hiszen míg előbbi teljesen természetes, nem emberkéz műve, addig egy gödör, amiben víz van, lehet teljes egészében emberi kéz műve: ha ember ásta ki és öntötte bele a vizet. Felmerül a kérdés, hogy ha a gödörben gyűjtött víz kóser lenne az alámerüléshez, akkor miért említi a forrást is a Tóra, amikor az – lévén teljesen természetes – magától értetődően kóser. A válasz szerint azért említi a forrást is a Tóra, hogy ebből tanuljuk meg, hogy még a gödörbe gyűlő víznek is részben természetesen kell odakerülnie ahhoz, hogy kóser legyen az alámerüléshez.

Ez alapján háromféle vizet kizárhatunk, mert nem kóserek a rituális megmerüléshez:

  1. Májim söuvjim: azt a vizet, amit már valaki összegyűjtött egy edénybe7.
  2. Hávájáto ál jödé ádám: azt a vizet, ami emberi cselekedet által kerül a mikvébe, még akkor is, ha nem volt edénybe gyűjtve8. Egyszerű példa erre, hogy valaki átspricceli a kútból a vizet a medencébe, ugyanakkor nem zárja ki pl. azt az esetet, ha az ereszből lefolyik.
  3. Hávájáto bödávár hámökábél tumá: azt a vizet, ami valamin keresztül folyt a mikvébe, ami ún. kész tárgynak számít és tisztátalanná válhat9. Ilyen pl. egy fémcső, ami nincs az épülethez rögzítve.

 

Szivattyúk és vízemelő berendezések

Ezek után térjünk vissza a szivattyúhoz: ahogy látjuk, az általa felhozott víz mind a három kizáró okkal ütközhet10. A rabbinikus irodalomban Joszéf Steinhardt (1720–1776) fürthi rabbi tárgyalta elsőként ezt a problémát egy 1765-ben írt responsum levélben11. Miután mindhárom problémát áttekintette a kéziszivattyúk használhatósága kapcsán, arra a konklúzióra jutott, hogy ha a fönti merülőmedence és a lenti forrás között van egy cső, amiben folyamatos, élő kapcsolat marad a két végpont között, akkor bizonyos feltételek mellett teljesen elfogadható lehet a használata a mikvében. A kismartoni születésű Ákivá Éger (1761–1837) poznańi rabbi többek között erre a responsumra hivatkozik a váci hitközség vezetőinek írt levelében12.

Ezzel szemben a német Menáchem Mendel Kargo (1772–1842) fürthi rab­bi nem fogadta el kéziszivattyú használatának kóserságát13. Erre hivatkozva Aszód Jehudá (1794–1866) dunaszerdahelyi rabbi megtiltotta a zentai hitközségnek annak használatát a mikvében14. Azonban mások, bizonyos feltételek mellett, elfogadták, mint pl. Hurwitz Srágá Fájvel (1795–1844) pápai rabbi15, illetve Perls Jichák Mose (1784–1854) nagykárolyi rabbi.

Hűséges olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy Szombathelyen egészen a hitközségek szétszakadásáig vezetett a szivattyú kósersága fölötti vita, melynek eredményeképpen önálló ortodox mikve épült16. Bár nem lehet pontosan tudni, milyen szerkezetű szivattyúról volt szó, az biztos, hogy ekkorra az elterjedt ortodox vélemény a gyakorlatban a szivattyúk ellen foglalt állást és nem nagyon akartak szivattyúzott vizet használni a mikvékben17.

A későbbiekben azonban mégis sikerült előállni egy megoldással, ami sokkal szélesebb körben vált elfogadottá. Ennek lényege, hogy a forrásba két különböző átmérőjű, egymásba tolt csövet vezetnek. A külső, szélesebb csövet mélyebbre vezetik, a belső, keskenyebből pedig levegőt fújnak vízbe. A levegővel keveredett víz könnyebb lesz, mint a forrás vize, ami ezáltal fölfelé nyomja a vizet a külső, szélesebb csőben. Mivel ez mélyebben nyúlik a vízbe, a levegő nem tud kiszökni belőle, egy útja van: fölfelé haladni a belsőcsőben a merülőmedencéhez. Sok rabbi szerint ez a megoldás elkerüli mind a három problémát, mert igaz, hogy a levegő ember által kerül a vízbe, a víz emelkedése a víz saját természetéből ered és az ember nem segíti közvetlenül a fölfelé való törekvésében. Ehhez hasonló mikvéről – de nem levegővel, hanem párával – nagy vita folyt a Vácott megjelenő rabbinikus folyóiratban 1894–1895-ben18. A fentivel megegyező szerkezetű, levegővel működő mikvét épített Teitelbaum Joél (1887–1979) szatmári rebbe New Yorkban 1952-ben19, és ehhez hasonlóan sok szempontból már épített Bécsben Spitzer Slomo Zálmán rabbi (1820–1893)20.

Más rabbik mégsem fogadják el kósernak, mert a víz – noha csak indirekt módon okozta a felemelkedését em­ber azáltal, hogy elindította a levegőt fújó szerkezetet – továbbra sem tel­jesen természetes úton kerül a felszínre21. Ezért annak érdekében, hogy mindenki számára kóser mikvét biztosítsanak, az a jó megoldás, hogy az ilyen vízemelő berendezéses mikvéknél továbbra is fenntartják a merülőmedencék mellett vagy alatt az azzal érintkező esővizes medencét.


Amikor 300 liter bort öntenek a kútba…

Van egy helyzet, ami miatt felmerül, hogy esetleg egy forrás vize mégsem kóser. Hogy ezt a kérdést tárgyaljuk, át kell ismételnünk néhány alapvető információt a mikvékről22.

A háláchá azt mondja, hogy ha megvan a megfelelő mennyiségű kóser víz a mikvében (ami 40 szöá, a szigorú számítás szerint kb. ezer liter)23, akkor onnantól hozzá lehet önteni akármennyi merített (csap)vizet, a mikve kóser marad24. Ahogy a fent említett írás is mondja: „legyen tiszta”, vagyis minden körülmények között tiszta és kóser marad a forrás vize. De ha akárcsak egy deciliter is hiányzik a kötelező mennyiségből, és belekerül három log (két számítás létezik, az egyik szerint valamivel több, mint egy liter, a másik szerint 0,945 liter)25 nem kóser víz, akkor az egész víz nem kóser, el kell távolítani, ki kell szárítani a mikve medencéjét teljesen26 és elölről kell kezdeni a kóser víz beengedését. Erre azért van szükség, mert csak így lehetünk biztosak benne, hogy a nedvességből összegyűlő víz együttesen nem éri el a kb. egy litert27.

De mi a helyzet akkor, ha a forrás vize keveredett nem kóser vízzel?

Ahhoz, hogy a kérdés érthető legyen, meg kell ismernünk egy fontos háláchát. Míg az esővíz alapú mikvének minimum mennyisége az 40 szöá, ami nélkül nem kóser a mikve, a forrás alapú mikvének nincs minimum mennyisége, és a legkisebb mennyiség már kóser mikvének minősül. Csakhogy gyakorlatilag ember nem tud alámerülni benne, ameddig nincs a mikvében nagyobb mennyiségű víz. Mivel tehát nincs alsó korlátja a kóser forrásvizes mikve vízmennyiségének, nem beszélhetünk arról sem, hogy mi van, ha 3 log nem kóser víz bekeveredett a nem megfelelő mennyiségű forrásvízbe. Azonban az lehet kérdés, hogy kóser-e a mikve, ha előbb volt nem kóser merített víz a gödörben, amelyben később előtört a forrásvíz.

Ez a helyzet például akkor állhat elő, ha vízzel lazítják föl a kemény földet, mielőtt hozzákezdenek a fúráshoz. A probléma az, hogy így előfordulhat, hogy amikor megtalálják a vizet, akkor előbb lesz a gödörben a merített víz, mint a forrásvíz.

Különösen fontos ez annak fényében, hogy az elfogadott vélemény szerint28 különbséget teszünk a talajvíz és a forrásvíz között, és az előbbi esetben, akárcsak az esővíznél, szükség meglennie az előírt minimum 40 szöá mennyiségnek. Így a talajvizet összegyűjtő kutaknál különösen fontos, hogy megoldást találjunk a kútvíz problematikájára, amelynek esetében előbb volt ott a merített víz, és csak később folyt be a megfelelő mennyiségű kóser víz.

A Sulchán áruchban29 két vélemény van erről: Joszéf Káró rabbi (1488–1575) szerint kóser marad a forrásvíz, hisz ahogy előjött, már megvolt egy „megfelelő” mennyiség belőle, de Mose Iszerlesz rabbi (1530–1572), a Rö­MÁ szerint szigorúan kell megítélni a kér­dést, és ebben az esetben az egész for­rásvíz, ami ide folyik, nem-kósernek számít. Mit lehet ilyenkor tenni?

A RöMÁ szerint az ideális megoldás az, ha a mikveként való használat előtt betömik a forrást tápláló vízereket, kiszárítják a gödröt, majd eltávolítják a tömítést és visszaengedik a forrásvizet.

Van azonban, amikor ez nem megoldás, mert folyamatosan szivárog a gödör falából a víz. Ilyenkor erős szivattyúkkal kiszívják a vizet, amíg már elképzelhetetlen, hogy az eredeti három log vízből bármennyi ott maradt volna30, majd három tefách (24 cm) homokot szórnak a gödör aljába, ami felszívja a nedvességet31.

Emellett sok vélemény szerint elfogadható megoldás nagy mennyiségű vörösbort önteni a gödörbe, akár több száz litert, annyit, hogy a víz színe megváltozzon, mert az a nem kóser merített víz, aminek nincs természetes víz színe, már nem számít víznek32, és nem tudja nem kóserrá tenni a befolyó kóser vizet. Máshol sok tejjel csinálják ugyanezt33.

Nagyjából 11 éves lehettem, 1977-ben, amikor mesteremnek, Grünwald József (1903–1984) pápai rabbinak – aki hatalmas szakértője volt a mikvéknek, több tanulmányt is írt a témáról34 – teljesült élete nagy álma, és épült Brooklynban egy női mikve, ahol egyenesen a forrásvízbe lehet merülni. Különlegessége, hogy nem is túl mélyen van a medence. Nagyjából 10 lépcső vezetett le az előkészülő szobákig, majd újabb 10-15 lépcsőfok után már a forrásnál lehetett merülni. A probléma az volt, hogy a forrás nagyon nagy erővel tört föl, nem lehetett kiszárítani egykönnyen, így először nagy teljesítményű szivattyúkkal szívták ki a vizet sok napon keresztül, majd homokot hordtak rá és végül bort öntöttek a medencébe.

Nem olcsó ilyen nagy mennyiségű bort beszerezni a mikve kóserolásához. Amerikában közismert, hogy van egy híres borászati cég, amelyik direkt tart erre a célra bort. A cég verbói származású alapítója és tulajdonosa, Herzog Joná (meghalt 1994) és fiai ugyanis minden bort, ami elromlott, félretettek erre a célra: ez volt a hozzájárulásuk az új mikvék építéséhez. Ott, ahol nem lehet ilyenhez hozzájutni, olcsó nem kóser bort használnak a célra.

A mikvék kóserságának áttekintése

Ma már – ahogy az utolsó két cikkből kiderül – ritkán sikerül olyan mikvét építeni, ahol a forrásban merülhetnek meg a nők, mivel az általában túl mélyen van. Ezért ma már a kényelem érdekében a felszínen épülnek a mikvék, melyeknek az alapja többnyire a tiszta esővíz. De mivel nem esik minden nap, nem lehet állandóan cserélni a vizet, ilyenkor az a megoldás, hogy kóserrá teszik a csapvizet. Ehhez a mikve medencéje fölött (kevésbé ideá­lis esetben mellette) van egy merülésre amúgy nem kóser csapvízzel töltött merülőmedence, aminek vize érintkezik az esővizesével.

Ha azonban találnak a mikve helyszínén forrást, akkor van lehetőség vízemelő rendszert építeni, amely a levegő segítségével emeli föl a vizet, ami által folyamatosan elérhető lesz a forrásvíz. Mivel azonban nem minden vélemény fogadja el, hogy a vízemelő rendszer által felhozott víz kóser megmerülésre, még mindig ott van az érintkezéses esővizes medence.

Ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, hogy a forrás kóser, ki kell kóserolni: kiszárítással vagy nagy mennyiségű borral, illetve tejjel.

 

Átadó ünnepségek

Amikor elkészül a mikve, nagy ünnepség keretében adják át, melyre általában több rabbit is meghívnak, akik megnézik a kérdéses pontokat, és áldásukat adják a fürdőre.

A mi esetünkben a történelmi dátum 2004. június 11., 5764. sziván 22., péntek volt: ezen a napon tartottuk az új mikve avatási ünnepségét.

Sajnos az, aki a legtöbbet foglalkozott vele és a szívét-lelkét adta annak felépülésébe, feleségem, Oberlander Batsheva rebbecen nem tudott jelen lenni. Ahogy korábban írtam35, Mendel fiunk betegsége a mikve elkészültével egyidőben romlani kezdett, ezért New Yorkba kellett vinnünk kezelésre, és csak én repültem vissza az avatóra Budapestre. Szintén ideutaztak az adományozók családjaikkal.

Ideérkezett Bécsből Ávrahám Joná Schwartz rabbi, és még jó barátom Weisberger Mose Tuviá rabbi is, aki talán 1-2 hónappal az átadás előtt kezdte meg szolgálatát Budapesten a Kazinczy utcai zsinagógában, bekapcsolódott az ünnepségbe.

Az Egyesült Államokból velem tartott a szatmári közösség bét dinjének vezetője – aki a mai napon, amikor ezt a cikket írom, hunyt el (2020. december 7., kiszlév 21.) – Friedman Jiszráél Chájim Menáse rabbi (1926–2020). Ő már akkor sem volt fiatal ember 78 évesen, de azt mondta, hogy örömmel kísér el egy ilyen jeles eseményre, megünnepelni, hogy Budapesten újra épül a zsidóság és egy ilyen szép és kóser mikvét adnak át. Emlékszem, hogy sok-sok jót kívánt és megáldott, kérte, hogy adjam át Batshevának is gratulációját, amiért ilyen szép intézményt hozott létre.

Befejezésül említeném, hogy az új mikvének már van három említése a rabbinikus irodalomban: (1) az óbudai származású Neumann Jáákov Jichák rabbi (1920–2007) az Águrá böohálchá olámim művében, Montreál 200836, elemzi az új mikvét, „amit a lubavicsi rabbi épített szatmári chászidok adományozók pénzéből”, ezért úgy épült, hogy megfeleljen minden véleménynek. (2) A bécsi Yaakov Yitzchak Biederman rabbi a izraeli Párdész Chábád folyóiratban, 200737, szintén hasonlóképpen mutatja be az új budapesti mikvét. (3) Ezt idézi  a New York-i Eli Matusov rabbi az Or Jiszráél folyóiratban, 200838.

 

1 Egység 116. szám 17. oldal; 2 Lásd erről uo. 127. szám 17. oldal; 3 3Mózes 11:36.; 4 RáSI, RáSBáM és Náchmanidész uo.; 5 Uo.; 6 Torát Kohánim, 9. párásá; 7 Sulchán áruch JD 201:3.; 8 Uo. 39.; 9 Uo. 47.; 10 A továbbiakhoz lásd Ákivá Sternberg: Májim chájim el keli 159–187. oldal; 11 Zichron Joszéf responsum JD 13. fejezet; 12 Drus vöchidus 1. kötet michtávim, 2. levél; 13 Gidulé táhárá – Mikváot 14. fejezet; 14 Jehudá jáále responsum JD 215. fejezet végén; 15 Lásd Imré és responsum JD 86. fejezet neki címzett válaszlevelében; 16 Egység 116. szám 17. oldal végén; 17 Lásd Vájlákét Joszéf Bonyhádon megjelenő rabbinikus folyóiratban, 4. évfolyam, 1902, 35. fejezet, a szerkesztő jegyzetét; 18 3. kötet, 5655. A vita résztvevői: Zekl Bamberger (1823–1934) német rabbi (uo. 30., 59–60., 85–86., 89. oldal), Silberstein Jesájá (1858–1930) váci rabbi (uo. 39–40., 44–46., 51., 60., 111. oldal) és Winkler Mordecháj Léb (1845–1932) mádi rabbi (uo. 65–66., 69–70., 74–75., 98., 103–104. oldal). Winkler rabbi írása megjelent később a responsum könyvében, Lvusé mordecháj JD 1. rész 146–147. fejezet; 19 Mikvé májim chájim 16–17. oldal. Leírja részletesen tervrajzzal együtt Feigelstock Yosef Yitzchak rabbi: Mikvé köháláchá 140. oldal. Lásd illusztráció; 20 Lásd MáHáRáM Sik responsum JD 196. fejezet a neki címzett levél; 21 Ezt a megoldást támadta Mose Landau (1935–2019) Bné Brak-i rabbi, Páámé Jáákov folyóirat 45. szám 79–96. oldal. E megoldás védelmében fellépett válaszcikkében a londoni Meir Posen rabbi, Or Jiszráél folyóirat 22. szám 102–110. oldal. Lásd még Landau rabbi vejének válaszában: Sááré misor responsum 3. kötet 40. fejezet; 22 A továbbiakról lásd Éc Chájim folyóirat 32. szám 352–373. oldal; 23 Lásd Egység 111. szám 14–15. oldal; 24 uo. 15; 25 Mikvé májim 3. kötet 117. oldal; 26 SáCH a hoz uo. 57. végén; 27 Mikvé májim uo. 117–120. oldal; 28 Lásd Pitché tsuvá a -hoz 201:28.; Táhárát májim 210–211. oldal; 29 Uo. 40.; 30 SáCH a hoz uo. 86.; 31 Vájáán Joszéf responsum 5. kötet 164:15., 175. végén; 32 uo. 25.; 33 Lásd Dárké tsuvá 200:139. Érdemes megjegyezni, hogy a harmadik lubavicsi rebbe, a Cemách cedek (1789–1866) responsum könyvében (JD 173. fejezet) nem fogadja el a színváltozásos megoldást; 34 Lásd Vájáán Joszéf uo.; 35 Egység 119. szám 14. oldal; 36 314–315. oldal; 37 18. szám 94.; 38 52. szám 70. oldal; 39 18. oldal; 40 A Hitközségi Híradó 2020. augusztus 2. oldal is ír erről, de az internetes kép jobb, mert ott van rajta a fent említett dátumok eredeti képe; 41 Dráj velten, New York 2010, 445. oldal.

 

Újabb kutatások eredményei

 

A mikvék történetének felgöngyölítése a cikkek megjelenésével párhuzamosan is zajlik. Így sikerült rábukkannom annak a huszonhárom neológ mikvének az egyikére, melyeket a sorozat 7. részében, az Egység 118. számában39 említettem. Ez a komáromi mikve, melyet a hitközség honlapjának tanulsága szerint 2006-ban fedeztek föl40. Az épületen található tábla tanúsítja, hogy a mikve 1850-ben épült és 1931-ben esett át átépítésen. Ha a képen valóban az egykori merülőmedence látható, akkor az szokatlanul kis méretű volt.

Egy további mikvéről egy jiddis nyelvű memoárból41 szereztem tudomást az utóbbi időben. Ebben a makói Markovics Joszéf Méir mesél arról, hogy részesült abban a nagy megtiszteltetésben, hogy személyesen találkozhatott a belzi rebbével, Áron Rokeách rabbival (1880–1957) 1943-1944-ben itt Pesten: „egy párszor bent is voltam személyesen nála… Ros hásáná előtti vasárnapon a szlichot bűnbánó napok első napján a belzi rebbe szállása egy távolabbi családtagom, Friedman Eliezer házában volt, akinek volt az otthonában egy privát mikvéje.” Bár nem írt címet, az egyértelmű, hogy ez a bizonyos szálláshely Pesten volt.

 

A sorozat előző részei:

első rész

 második rész

 harmadik rész

negyedik rész

 ötödik rész

 hatodik rész

 hetedik rész

  nyolcadik rész

kilencedik rész

  • Küldés emailben