A keserűség átokhozó vize

Hetiszakaszunk, a Nászó, a Lévi törzséhez tartozó családok szentélybeli feladatainak, az egyes törzsek által a Szentélybe vitt ajándékok és áldozatok, valamint az Istennek fogadalmat tett názirok törvényei mellett a szotára vonatkozó szabályokkal is foglalkozik. Ki is ez a szota?

A hetiszakasz leírja, hogy ha egy férfi gyanakszik, hogy felesége egy bizonyos emberrel házasságtörést követett el úgy, hogy előtte a férj figyelmeztette az asszonyt, hogy óvakodjon ettől, akkor a férfi elviszi feleségét a Szentélybe. Árpalisztet visz áldozatnak, az asszony fejét lemeztelenítik, és a „keserűség átokhozó vizét” itatják meg vele, mely vízből és a sátorszentély földjéről felszedett porból készült.

„És eskesse meg őt a pap és mondja az asszonynak: Ha nem hált veled senki és nem voltál kicsapongó tisztátlansággal férjed mellett, akkor légy ment a keserűség ez átokhozó vízétől; ha azonban kicsapongtál férjed mellett, és ha tisztátlanná lettél, hogy hált veled más férfi férjeden kívül. Eskesse meg a pap az asszonyt az átok esküjével és mondja a pap az asszonynak: Tegyen téged az Örökkévaló átokká és eskü példájává néped között, amidőn teszi az Örökkévaló ágyékodat beesetté és hasadat dagadttá;  jöjjön ez átokhozó víz beleidbe, hasad földagadására és ágyékod beesésére! Ámen, mondja az asszony: Ámen, Ámen! Írja föl ezeket az átkokat a pap levélre [pergamenre], és törölje le a keserű vízzel; és itassa meg az asszonyt a keserűség átokhozó vízével… És vegye el a pap az asszony kezéből a féltékenység ételáldozatát, és lengesse az ételáldozatot az Örökkévaló színe előtt és vigye oda az oltárhoz; markolja le a pap az ételáldozatból annak illatrészét és füstölögtesse el az oltáron, azután itassa meg az asszonyt a vízzel. És midőn megitatta a vízzel, lesz, ha tisztátlanná lesz és hűtlenséget követett el férje ellen, akkor belemegy az átokhozó víz keserűséggé, földagad a hasa, és beesik az ágyéka és lesz az asszony átokká népe között. Ha pedig nem lett tisztátlan az asszony, hanem tiszta ő, akkor ment marad és nyer magzatot…” (M.IV. 5:11-28)

A héber szota szó letértet jelent, és arra utal, hogy a férj arra gyanakodik, hogy felesége letért a szemérmesség útjáról, és egy másik férfival létesített kapcsolatot. Ahhoz azonban, hogy a férfi alávethesse feleségét a keserűség vize próbájának, először két tanú jelenlétében figyelmeztetnie kell a feleségét, hogy ne vonuljon félre egy bizonyos másik férfival. Ha az asszony ezt a felszólítást figyelmen kívül hagyja, és két tanú bizonyítja, hogy látta, hogy a feltételezett házasságtörővel kettesben elvonult egy szobába és annyi ideig ott maradtak, amennyi idő alatt intim kapcsolat jöhetett létre köztük, akkor következhet a fent leírt procedúra.

A próbára a feleségét beidézni csak a férfinak volt joga, a nő viszont még akkor is visszautasíthatta azt, ha egyébként vétlennek vallotta magát, viszont ez esetben getet, vagyis válólevelet kapott, és el kellett állnia attól a pénzbeli kompenzációtól, ami a házasságkötéskor kézhez kapott házasságlevél (ketuba) alapján megillette volna. A másik férfival való különvonulástól egészen addig, amíg a házasságtöréssel gyanúsított nő megitta a vizet, tilos volt házaséletet élnie a párnak.

Ha a házaspár mindkét tagja beleegyezett a próbába, akkor a helyi bét dintől (bíróság) a jeruzsálemi Szentélyben ülésező Szánhedrin elé mentek. A Rámbám (Maimonidesz) írja le a szota törvényeiben, hogy a Szánhedrin tagjai megpróbálták az asszonyt lebeszélni arról, hogy alávesse magát a próbának, részben azzal, hogy megnyugtatták, hogy tudják, milyen könnyű kísértésbe esni, részben pedig olyan asszonyok történetével, akik nem voltak hajlandóak elismerni a vétküket, és szörnyű halált haltak.

Ha azonban a meggyanúsított nő még mindig ragaszkodott a víz megivásához, a kohén a Tórában leírtak szerint megeskette őt, bemutatta a hozott árpaáldozatot, majd megitatta a nővel a vizet, melyet a kijorból, vagyis a Szentély udvarán álló rézmedencéből merítettek, és a Szentély földjének porát, valamint keserű anyagot, például ürömöt kevertek bele. Emellett az eskü szavait is leírták, majd a tintát beleolvasztották a vízbe. Ha vétkezett, szörnyű és misztikus halált halt ő is, és az is, akivel bűnbe esett, akárhol is volt az illető. Ha azonban nem volt vétkes, visszatérhetett a férjéhez, és egészséggel, termékenységgel és könnyű szüléssel áldotta meg az Isten.

Volt azonban még egy aspektusa a keserűség átokhozó vizének: csakis akkor hatott, ha a férj soha nem lépett senkivel tiltott kapcsolatba. Éppen emiatt döntöttek úgy a második Szentély korának végén a bölcsek, hogy nem használják többé ezt a vizet, mert az erkölcstelenség olyan elterjedt volt, hogy a víz teljesen hatástalannak bizonyult.

A Rámbám részletes leírásán kívül a Talmud is hosszasan foglalkozik a kérdéssel a Szota traktátusban. Ott azt olvashatjuk (8b-9a), hogy a procedúra, illetve a büntetés maga is megfelel annak az elvnek, hogy a bűn magában hordozza a büntetést is, és ezért hasonlatosak is egymáshoz. Vagyis például a vétkes nő megnyitotta otthona kapuját, hogy feltárja magát, ezért állították szégyenszemre a mindenki által látható Nikanor kapuba, a hasára fogadta a férfit, ezért puffad fel büntetésként a hasa, jó ételekkel kínálta, ezért durva árpalisztből álló áldozatot kellett hoznia (ami állatoknak való eledelnek minősül), és finom bort adott neki inni, ezért kell a keserű vizet innia.

Szerepel a leírásban egy fél mondat, melyből bölcseink egy, a nők számára meghatározó háláchát levezettek. Amikor a szotát a Szentélybe vezették, a kohén „lemeztelenítette a fejét”. Ebből vonják le bölcseink azt a következtetést, hogy a férjezett asszony természetes állapota, hogy el van takarva a haja, ám mivel a házasságtörés alkalmával a nő szépen felcsavarta a haját, büntetésül közszemlére teszik a haját is. A zsidóság szempontjából a szépség nem szégyellnivaló, hiszen isteni adomány az is, ám a test bizonyos területei, köztük a haj is, csak a férj számára vannak fenntartva a házasságkötés pillanatától. A haj eltakarása azt jelenti a világ és az asszony számára is: nem vagyok elérhető. El vagyok kötelezve a férjem számára.

A szota napjainkban nem használatos szabályai között tehát egy, a mai napig érvényes micva is felmerül. Érdemes tudni, hogy míg a jellegzetes zsidó ruhadarabnak tartott férfi fejfedő, a kipa nem tórai eredetű, addig a kiszuj ros, a női haj eltakarásának parancsolata kötelező érvényű és a Tórából származik. Mindegy, hogy milyen anyagból készült fejfedőt használunk erre a célra, a fontos az, hogy a férjezett asszony a haját a férjének tartsa fenn, megőrizve ezzel a szemérmetességét.

zsido.com

 

  • Küldés emailben