Steiner Jesájá, közismert nevén Reb Sájele 73 éves korában, 1925. április 27-én, vagyis ijár hó 3-án, hétfő hajnalban adta vissza lelkét az Örökkévalónak – idén a rebbe jorcájtja, a halálozásának polgári dátumával megegyezett, vagyis e hét hétfőre esett.

Reb Sájele Zborón született. Fiatalon került Olasz­lisz­kára, az ottani csodarabbi, Reb Hersele mellé, kinek egyha­mar kedvenc tanítványa lett, olyannyira, hogy utódjául is őt jelölte meg, ám Steiner rabbi ezt végtelen szerénységétől vezérelve nem fogadta el és inkább Bodrogkeresztúrra költözött. Leveleit élete végéig úgy írta alá, hogy „az olaszliszkai rabbi szolgája”.

Ahogy fénye emelkedett és egyre többen keresték fel tanácsért vagy éppen a gyógyulás reményében, úgy módosította az állami vasúttársaság is a menetrendet: a hét bizonyos napjain több szerelvényt indítottak Keresztúrra. A rebbéhez látogatók között zsidók és nem-zsidók egyaránt voltak, akiket nemegyszer pénzzel is kisegített – csak halála után derült ki, hogy különböző bankoknál több száz millió koronás tartozást halmozott fel, mely hatalmas összeget a zarándokok között osztotta szét, kockára téve ezzel saját megélhetését is. A rabbi háza mindig nyitva állt a vándorok előtt: konyhájában esetenként 500–600 ember számára készült ennivaló.

Temetése napján több mint tízezer jegyet váltottak a helyi állomáson. Egyszerű koporsóját azokból az asztalokból készítették, amelyeknél életében tanult és híveit fogadta.

A jorcájt alkalmából minden évben a világ számos részéről több tízezren szoktak zarándokolni a sírhoz, idén azonban más volt a helyzet.

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése céljából az általános kijárási korlátozások mellett a bodrogkeresztúri polgármester prevenciós céllal az évfordulóra további tilalmakat írt elő, mely az esetleges zarándokokat tartotta volna távol a településtől.

A jorcájttal kapcsolatban Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője is hivatalos állásfoglalást adott ki, melyben a rendelet betartásának fontosságát hangsúlyozta, továbbá, hogy az emberi élet védelme és megmentése, a pikuách nefes a legfontosabb vallásjogi törvények közé tartozik. Az állásfoglalás végén Oberlander rabbi rámutatott, hogy a csodarabbi érdemében való ima és jócselekedet nem csak a nyughelynél, de bárhol rendkívül magasztos és dicséretes.

Idén a hazai és külföldi zsidók a fegyelmezettségükkel tisztelegtek a keresztúri rebbe emléke előtt. Adja az Örökkévaló, hogy hamarosan Reb Sájele ohelében is elmondhassák imájukat, akik azt szeretnék!

Megszakítás