A hitközségi tulajdonú pesti mikvék kora

Sorozatunk előző részeiben (első rész, második rész, harmadik rész) áttekintettük a főváros mikve helyzetét kezdetektől egészen az első hivatalos pesti mikve, az Erzsébet körúton létesített rituális fürdő megnyitásáig. Sorozatunk negyedik részében újabb szintre lép a fővárosi rituális fürdők helyzete: felépül az első és a második hitközségi tulajdonú mikve. 

Sorozatunk előző részében a 19. század végén megnyitott új, pesti mikve történetével ismerkedhettünk meg. Ezzel a körúti mikvével azonban a működése során sok probléma akadt, amire utal egy későbbi beszámoló is, ami Óbudai Freudiger Ábrahámot (1868–1937) az Orthodox hitközség elnökét idézi: „A régi, körúti mikvó állandó javításokra s szorgos felügyeletre szorult, hogy megfelelhessen a vallástörvényi követelményeknek”1.

Ebből, bár túl sokat nem tudunk meg arról, mi volt ténylegesen a baj, mégis valószínűsíthetjük, hogy arra a problémára világít rá, ami korábban már a Rácfürdő esetében is felmerült. Arra ugyanis, hogy a mikvék nem hitközségi tulajdonban voltak, hanem egy városi fürdőt kellett a rabbiságnak rituális fürdőként üzemeltetnie, ami folyamatos problémákhoz vezet. Ez a helyzet majd csak egy olyan új mikvével fog tudni rendeződni, amelyik teljes egészében hitközségi tulajdonban lesz: ez ugyanis megkönnyíti, hogy kóserül, a háláchának megfelelően lehessen üzemeltetni.

Egy korábbi cikkben2 már idéztük Szofér Chájimnak (1821–1886), a Pesti Ortodox Hitközség rabbijának a leveleit a Rácfürdő kapcsán. Mint akkor írtuk, egyes részeket a nyomtatásból kihagytak, így a történet nem volt teljes. Időközben sikerült a levelek egy részének másolatát fellelni Szofér Joszéf Mose jeruzsálemi rabbi birtokában. Ezekből kiderül, hogy pontosan erre a fent leírt problémára már rámutatott Szofér rabbi is, és ezért szerette volna elérni, hogy épüljön fel egy hitközségi tulajdonú mikve. Ám hiába küzdött foggal-körömmel, nem sikerült.1885-ban kelt leveleiben3 roppant keserűen írja le, hogy hiúsult meg a mikveépítési terve. Az történt ugyanis, hogy Szofér rabbi hechserével peszáchi lisztet készített és adott el a Pesti Ortodox Hitközség, és a rabbi úgy vélte, a bevétel a hitközséget is illeti. Ebből a pénzből szerette volna megalapozni a hitközségi tulajdonú mikve felépítését. Csakhogy az egy intézményen belül működő Pesti Ortodox Hitközségnek és a Magyarországi Autonom Orthodox Izr. Hitfelekezet Központi Irodájának nem volt megfelelően szétválasztva a költségvetése, és Reich Jichák [Ignác] (1826–1896), az országos szervezet elnöke úgy döntött, hogy ez a bevétel őket illeti, így megint nem volt a pesti hitközségnek pénze a mikve felépítésére.

Az 1920-as évek közepére azonban a hitközség készen állt egy nagyszabású, saját tulajdonú mikve felépítésére a Kazinczy utcában.

 

Mikve a Józsefvárosban

Valójában azonban eddigre már felépítettek egy kisebb méretű mikvét Pesten, mégpedig a VIII. kerület Magdolna utca 29. szám alatti épületben, amely 1880 körül épült, és 1917. április 2-án került az ortodox hitközség tulajdonába4. A Fővárosi Levéltárból beszerzett tervrajzokból kiderül, hogy 1921 szeptemberében Löffler Sándor tervezte meg az épület átalakítását: egy nagyon jól felszerelt mikve mellett baromfi vágoda, üzlethelyiségek, az 1927-es átalakítás után pedig elemi iskola is helyet kapott benne. Ahogy a képen is látszik, a gondosan kialakított épületben öt fürdőszoba és négy wc állt a nők rendelkezésére a felkészüléshez, mielőtt a két medence valamelyikében megmerültek volna.

Bár egyelőre nem tudjuk, pontosan mettől meddig működött a mikve. Működéséről többek között egy 1925-ös és egy 1927-es Zsidó újságban5 „A budapesti autonom orthodox izraelita hitközség közleményei” címmel megjelent hirdetmény tájékoztat, amelyben a „Rituális fürdők (Mikwa)” felsorolásában szerepel a Magdolna utcai mikve is. Az olvasóink számára jól ismert Spindler Éva közlése alapján az biztos, hogy a ’30-as évek közepén még működött: „oda jártam első és második osztályba a Magdolna utcai iskolába, amíg meg nem szűnt, és az udvaron hátul volt egy kis mikve” – emlékszik vissza 1936-ban megkezdett tanulmányaira.

Újra Rácfürdő?

A fent említett 1925-ös és 1927-es Zsidó újságban megjelent hirdetményben az ortodox hitközség három fürdője van felsorolva mikveként: a Rácfürdő, a körúti mikve és a Magdolna utcai mikve. Figyelemre méltó, hogy ismét felbukkant a Rácfürdő, aminek használatát 1889-ben a körúti új mikve elkészültekor az ortodoxia megtiltotta6.

Azt gyanítom, hogy ekkorra vélhetően olyan problémák merültek fel a körúti mikve kapcsán, hogy már nem volt minőségi különbség a két fürdő között, és ezért az ortodox rabbiság megint felelősséget vállalt érte, hogy megfeleljen rituális fürdőként a Rácfürdő. Arról, hogy ez meddig volt így, egyelőre nincsenek adataink.

 

Elkezdődik az új mikve építése

Úgy tűnik azonban, hogy a józsefvárosi mikve mellett mégis szükség volt egy (talán elegánsabb helyen levő?) fővárosi, központi rituális fürdőre is. Ez a probléma állandóan napirenden volt, ahogy Freudiger elnök úr elmondta a fent említett 1930-os nyilatkozatában: „A rabbiság  úgymond  már 7 évvel ezelőtt [vagyis 1923-ban] átírt ebben az ügyben a hitközségi elöljárósághoz s hangsúlyozta egy új mikvó felállításának szükségességét”.

Végül azonban sor kerülhetett a fent említett Kazinczy utcai telek használatára, és megtörtént az alapkőletétel:

MEGHÍVÓ

VII., Kazinczy ucca 16. sz. alatt újonnan épülő

MIKVA ALAPKŐ LETÉTELE

  1. évi szeptember hó 13.án (vasárnap)

délelőtt 10 órakor fog végbemenni, melyre t. tagjainkat tisztelettel meghívjuk.

Mindazok, akik az alapkő letételét megörökítő okmányt aláírni óhajtják, szíveskedjenek az ünnepély megkezdése előtt (d.e. 9-1/2 10 között) a helyszínen (VII. Kazinczy ucca 16.) levő építési irodában megjelenni.

 

Budapest, 1925. évi szeptember hó 7.-én.

A budapesti aut. orth. izr. hitközség Elöljárósága

Az esemény megtörténtéről szűkszavú hírben számolt be a Hagyomány című újság7:„Az uj Mikwo ünnepélyes alakőletétele f. hó 13-án volt nagy ünnepség keretében”.

 

Akadályok az építkezés útjában

A mikve építése azonban akadozott, ahogy egy 1928-ban napvilágot látott hír is mutatja:

„A budapesti orth. hitközség már évek hosszú sora óta fáradozik egy oly rituális fürdő építésén, amely a rituális jellegtől eltekintve, mint fürdő az összes követelményeknek megfeleljen. A hitközségnek van is erre való telke, a Kazinczy utcában, de a mikve – gazdasági okok miatt – még sem kerülhetett tető alá. Most azonban egy igen kedvező alkalom kínálkozik, amely alkalmas a régen vajúdó probléma sikeres megoldására. Egy minden komforttal berendezett, a higiénikus követelményeknek teljesen megfelelő, rituális célra alkalmas fürdő megvételéről van szó”8.

A hosszan elhúzódó építkezésről a megnyitó alkalmából így számolt be a Zsidó újság9:

„Hosszú évek munkájának céltudatos eredménye az új intézmény létesítése. A terv megvalósulása elé az idők folyamán gyakran tornyosultak akadályok, amelyeknek elhárítására irányuló akaratot az a tudat telített meg, hogy a munkának sikerülni kell, mert a zsidó családi tisztaság, tehát vallásunk egyik legfontosabb szentsége megóvásáról van szó.

1923-tól, a kezdettől, 1930-ig, a beteljesülésig, mily hosszú, világfelforgató eseményeket magában foglaló idő telt el s mennyi szent munka központosult a mű megalkotása köré. Lássuk ennek a nagy útnak egyes fázisait:

1923-ban a hitközség a 211 négyzetméternyi telket megszerezte 21,794,000 koronáért, 1925. június 8-án történt az első kapavágás. Ugyanabban az évben, szeptember 13-án szelichajsz első napján volt az alapkőletétel.

A megkezdett építkezést a bekövetkezett pénzügyi nehézségek miatt a devalváció következtében félbe kellett szakítani. A hitközségi vezetőségnek éveken át állandó gondját képezte az építkezés folytatásának lehetővé tétele. 1928-ban sikerült egy 100.000 dollárnyi kölcsönt szerezni s akkor újra megindult az építkezés.”

 

A mikve megnyitása

Így jutunk el 1930. szeptemberéig, amikor is az ünnepélyes megnyitóra szóló meghívásokat kézbesítették, illetve a mikve megnyitásáról a közönséget tájékoztatták10:

 

Az I., II. és III. osztályú „legmodernebb” mikve

A mikve felépítése kapcsán mindenképp meg kell említeni Freudiger elnök úr szerepét, ahogy erről a Kazinczy utcai nagyzsinagóga utcai bejáratából nyíló előtérben felállított márványtábla is tanúskodik.

A korábban már idézett Zsidó újságbeli méltatásból11 az is kiderül, hogy a fürdő igen jól felszerelt és valóban minden igényt kielégítő volt: „az új mikvó összes berendezése a legkényelmesebb s legmodernebb, felveszi a versenyt akármilyen városi fürdővel.”

Tételesen pedig ilyen volt a ma is mikveként működő épület belső elrendezése:

„…a férfi mint a női mikvó-helyiségek három osztályra oszlanak:

  1. A földszinten van a III. osztályú férfi mikvó-helyiség, vetkőzővel, kabinokkal, s gőzkamrával. A mikvómedence 50-80 személy befogadására alkalmas. Ezen mikvó egész nap igénybevehető. Ugyancsak a földszinten van a különbejáratú női fürdő, két medencével és 12 kádfürdőkabinnal: egész nap rendelkezésre áll.
  2. Az első emeleten van az I. osztály: áll nyolc egymástól teljesen elkülönített mikvómedencéből, mindegyikhez külön kabin; a legfinomabb komforttal, ízlésesen berendezve. Délelőtt 4 medencét a férfiak, 4 medencét a nők használhatnak; délután kizárólag nők használhatják az I. osztály.
  3. A második emeleten van a II. osztály: 10 kádból, 1 kisebb és 1 nagyobb medencéből áll. Délelőtt a férfiak, délután a nők használhatják.

A földszinten található az edények teviló-ja számára való medence, úgyszintén a peczáchi edények kaserolására való berendezés. Az I. emeleten van 2 lakás, a felügyelő és a gépész részére. Az uccai fronton lesz egy férfifodrásznak s egy másik helyiségben egy női fodrásznak üzlete.”

Szeptember 22-én12 még elragadtatottabban ír az új intézményről és annak megnyitásáról a Zsidó újság: „A fürdőt pazar kényelmes és nagyszerű, modern berendezése folytán nagyszámban frekventálja a fővárosi és a vidékről feljövő közönség, mely mint látványosságról, elragadtatással beszél a pesti ortodoxia eme grandió­zus alkotásáról. – A hitközség képviselőtestületi tag­jai ünnepélyesen gyülekeztek a mikvó átadásának aktusá­hoz. Óbudai Freudiger Ábrahám elnök részletes beszá­mo­lójában előadta a hitközség legújabb, pompás intézménye létesülésének különböző fázisait.”

A mikve költségei

A mikve felépültéről szóló beszámoló végezetül összegzi az építkezés költségeit: „Az összes költségek 700.000 pengőt tesznek ki, amelynek amortizációs törlesztési terhe 35 éven át évi 49.000 pengő. Éppen ezért az ortodox hitközség tagjaira hárul a feladat, hogy a város minden pontjáról kényelmesen elérhető fürdő gyakori használatával elősegítsék a rendkívül fontos hitközségi intézmény boldogulását.”

A Kazinczy utcai mikve egyik régi figyelmeztetőtáblája

„Nincs Európában oly mikvó-épület”

A mikve nem csak pazar berendezésével tűnt ki. Ahogy az említett cikkekben13 is szerepelt: „Hozzáértők tanúsága szerint nincs Európában oly mikvó-épület, amilyent a budapesti orthodox hitközség most emelt.” Ez pedig nemcsak egy hangzatos kijelentés volt, hanem tény, amit megerősített a belzi Rebbe, Áron Rokéách rabbi (1880–1957) is, aki 1943-ban Magyarországra menekült Galíciából, és hosszabb időn át Budapesten tartózkodott. Feljegyzések szerint úgy vélte, hogy még soha nem látott ilyen szép mikvét14.

 

 

A pesti gettó és a titkos mikvekút

 

A beszámolókból15 nemcsak a lenyűgöző berendezésre, de a működés vallási vonatkozására is fény derül:

„…az udvaron kutat fúrtak, ahol 1929. augusztus 29-én, hat méter mélységben víz buggyant elő. A tetőzeten vízgyűjtők vannak alkalmazva az esővíz felfogására. Így tehát a rituális fürdőzéshez úgy forrásvíz (mé máájon), mint esővíz (mé gesómim) áll rendelkezésre, tehát a legszigorúbb rituális követelményeknek megfelel.”

A cikkben említett, 6 méter mély kút, ami ma is táplálja a mikvét, különleges történetet hordoz.

A mikve épültekor a fent említett Steif Jonátán rabbi, a Pesti Ortodox Rabbinátus egyik vezető rabbija, ragaszkodott hozzá, hogy kutat fúrjanak a mikve számára. Amint fent is láttuk, nem volt könnyű vizet találni a Kazinczy utcában, hiába ástak egyre mélyebbre. A rabbi azonban elszántan ragaszkodott a kúthoz, így kitartóan próbálkoztak, mígnem végül hat méter mélyen találtak vizet16.

Bár közismert, hogy a forrásvízzel táplált mikve kóserebb, mint az esővizes, mégis meglepő volt a rabbi konok kitartása – különösen azért, mert végül, hiába találtak vizet, nem igazán fogadta el a kutat forrásként17. 15 évvel évvel később azonban a rabbi kitartása életmentőnek bizonyult a holokauszt idején.

A gettóba kényszerített zsidóknak minden egyéb mellett csak korlátozott hozzáférése volt a vízhez, ez pedig nagyban megnehezítette az éhínség csökkentésén fáradozó népkonyhák dolgát is. Az Orthodox Népasztal által vezetett konyhához beosztott emberek élelmezését éppen a mikve kútja tette lehetővé, ahogy az Lévai Jenő közvetlenül a háború után 1946-ban megjelentett könyvében18, vagy a népkonyha vezetőjének, Löwinger Mór visszaemlékezéseiben szerepel19:

„…a legkomolyabb problémák egyike volt a gettóban a konyhák részére szükséges víz megszerzése” – írja Lévai – „A főzéshez és az edények elmosásához 25-30000 liter víz kellett naponta akkor, amikor tudvalevően az egész fővárosban akadozott a vízvezetékek vízszolgáltatása. […] hogy a gettó népe szomjan nem halt, az csak néhány szerencsés véletlennek és egyes vezetők előrelátásának volt köszönhető.

Az Orthodox Népasztal vezetői, Löwinger Mór és Löwinger Sándor […] szerelőket toboroztak, és helyreállították a konyhájuktól nem messze lévő Kazinczy utca 16. sz. alatt lévő rituális fürdő szerkezetét. … [A fürdőnek önálló] kútja volt, amelynek bomba okozta sérülését helyreállították, és így megoldódott a Népasztal vízproblémája. Gondoskodni kellett azonban olyanokról, akik az állandó bombázás közepette, naponta 500-szor 25 literes tejeskannákban a szomszédos utcából a vizet a konyhába áthordják. Elképzelhető, hogy a 15 fokos hidegben és a sűrű bombazáporban, minden szállítási eszköz nélkül mit jelentett az állandó vízhordás”.

 

Oberlander Báruch rabbi írása

 

1 Zsidó újság, 1930. szeptember 22. 14. oldal; 2 Egység, 112. szám 16–17. oldal; 3 KáN Szofér 132. és 136. levél; 4 Dombi Gábor információja alapján; 5 Zsidó újság, 1925. október 16. 15. oldal; 1927. január 7. 15. oldal; 6 Lásd Egység 113. szám 17. oldal; 7 1925. szeptember 18. 6. oldal; 8 Zsidó újság, 1928. július 23. 10. oldal; 9 1930. augusztus 22. 2. oldal; 10 Uo., 1930. augusztus 29. 9. oldal; 11 Lásd fent a 9. lábjegyzetet; 12 14. oldal; 13 Lásd fent a 9. lábjegyzetet; 14 Méros curim 172. oldal;Misnájot Táhárát Jom Tov 5. kötet 59. oldal; 15 Lásd fent a 9. lábjegyzetet. 16 OrdentlichDávid Cvi rabbi: Hámevászertoráni, 5778. elul 6. 12. oldal végén; Esther Shulamis (Steif) Bleier:The Life and Times of Rabbi Yonason Steif 36. oldal; 17 Részletesen a sorozat következő részében térünk ki erre; 18 A pesti gettó csodálatos megmenekülésének hiteles története, Budapest 2014, 183–184. oldal. Randolph L. Braham: A népírtás politikája, Budapest 2015, 2. kötet 1128. oldal leírásában javitásra szorul a kicsit pontalan leírás: „…a vizet… a gettóban lévő rituális fürdőket tápláló természetes kutakból (Kazincy utca 16.)…”; 19 Maurice Lowinger: Miracle in the Ashes, 1999, 106. oldal.

  • Küldés emailben