Amerikai segítséggel létesített kompenzációs alapot Franciaország, melyből a francia vasúttársaság közreműködésével deportált túlélőket igyekeznek támogatni.

Vasárnap lépett érvénybe az a tavaly decemberben megkötött szerződés, melynek értelmében 60 millió dolláros kompenzációs alap elkülönítésével igyekeznek támogatni azokat a túlélőket, akiket a holokauszt idején francia vonatokkal szállítottak náci táborokba. Az alapból főként azokat az amerikai, izraeli és más külföldi személyeket, valamint családjaikat próbálják segíteni, akik korábban nem számítottak jogosultnak a francia kárpótlási programokban.

„Ez az első alkalom, hogy egy második világháborús szövetséges a holokauszthoz kötődő kifizetéseket hajtson végre izraeli, amerikai vagy bármely más külföldi ország túlélőinek” – hangsúlyozta Stuart Eizenstat, az amerikai külügyminisztérium holokauszt-ügyekért felelős tanácsadója.

A francia állam tulajdonában lévő SNCF vasúti társaság 76 000 zsidó és más fogoly szállításában vett részt Párizs külvárosa és a német határvonal között. A JTA értesülései szerint néhány amerikai kormány a múltban meg is tiltotta, hogy helyi tömegközlekedési vállalatok a francia vasúti kocsikat exportáló SNCF-el üzleteljenek. A francia vasúti társaság elismerte szerepét, mellyel a nácikat segítette egykor, és nyilvánosan is bocsánatot kért az együttműködésért; továbbá számos, a holokauszthoz kötődő kutatás finanszírozásában vett részt az elmúlt években.

A Franciaországból deportált, de nem francia származású személyek házastársa és leszármazottai szintén jogosultak lehetnek a támogatásra, mellyel – Eizenstat becslései szerint – akár 100 000 dolláros összegben is részesülhetnek a jogosultak az igénylők számától függően.

zsido.com

Kép forrása: theyeshivaworld.com

Megszakítás