A Bahama-szigeteken pusztító hurrikán, megközelítette az Egyesült Államok négy délkeleti államát: Floridát, Georgiát, Észak-és Dél-Karolinát is.

Floridában már több településen elrendelték a kötelező evakuálást, különösen az alacsonyan fekvő és partközeli területeken. Ilyen település Satellite Beach is, ahol Chábád-központ működik. Zvi Konikov rabbi és felesége, Shulamit, már napok óta készül a közelgő természeti katasztrófára. Lakóházakat barikádoznak el, élelmiszert halmoznak fel és összekészítik a vész esetén szükséges legfontosabb eszközöket. „Múlt szombaton, kidus közben az volt az egyik legfontosabb téma, hogy kinek van még felesleges homokzsákja. Az emberek törődnek egymással és igyekeznek segítséget nyújtani. A közösség minden tagja részt vállal az erőfeszítésekben” – mondta a rabbi.

A környéken már hiány mutatkozik homokzsákokból és generátorokból. A rabbi elmondta, hogy amikor megtudta, hogy újabb generátorszállítmány érkezett a helyi műszaki üzletbe, rögtön kettőt vásárolt, mert feltételezte, hogy valakinek szüksége lesz majd rá a közösségből. Hamarosan ki is derült, hogy egy családnak nagy szüksége van egy újabb generátorra, mert a család egyik tagjának légzését gép segíti, melynek folyamatos áramellátásra van szüksége. Konikov rabbi azonnal a rendelkezésükre bocsájtotta az újonnan vásárolt generátort. „Könnyekkel küzdve fogadták el. Azt mondták, emberéletet mentettem”.

A rabbi már számos hurrikánt élt át, így rutinos a készülődésben. A zsinagóga három tóratekercsét már Florida egy távolabbi szegletébe szállította, olyan helyre, melyet nem fenyeget a szélvihar.

A floridai Boca Raton szintén a legveszélyesebb zónába található. A népes zsidó közösségnek otthon adó város egyik lubavicsi küldött házaspárja, Ruvi New rabbi és felesége, Ahuva minden idejüket azzal töltik, hogy felkészítsék az embereket a közelgő veszélyre. Elsősorban az egyedül élő, idős emberekre koncentrálnak. Önkénteseik segítségével élelmiszert, ivóvizet, elemlámpákat és más fontos eszközöket osztanak szét a rászorulók között. New rabbinak még egy különleges feladattal is meg kell birkóznia: Dorian éppen azután érkezik, hogy hosszú tervezés után végre elkészült a Kelet-Boca Ratont körbefogó éruv. Ez egy olyan szimbolikus határ, mely lehetővé teszi, hogy a vallásos zsidók szombaton is vihessenek magukkal tárgyakat közterületen. Az éruv általában egy rudakra kifeszített drót, amely ki van téve a szélvihar romboló erejének. A rabbi egy önkéntesekből álló csapatot szervezett, melynek feladata az éruv épségének garantálása lesz.

„Elég sok hurrikánt átéltünk az elmúlt húsz évben, ezért tudjuk, hogy ezek útvonala meglehetősen kiszámíthatatlan. Jelentős élelmiszer- és ivóvízkészleteket halmoztunk már fel, így egyelőre nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Ezzel együtt teljes biztonságban érezzük magunkat, a többi floridai lubavicsi küldöttel együtt, mert tudjuk, hogy a Rebbe áldása és ereje velünk van” – mondta New rabbi.

A Floridai Egyetemen működő Tabacinic Chábád diákközpont rabbijai a hallgatókat készítik fel a várható megpróbáltatásokra. A Goldman és a Notik házaspár a következő üzenettel fordult az egyetemistákhoz: „Közelít felénk a Dorian hurrikán, bár az útvonala ma még megjósolhatatlan és sok a bizonytalanság. Arra kérünk mindenkit, hogy a megfelelő óvatossággal járjon el. Imádkozzunk az Örökkévalóhoz és kérjük arra, hogy a hurrikán ne lépjen a szárazföldre és mindenki, aki mégis az útjába kerül, sértetlen maradjon. Kérjük, hogy folyamatosan informálódjatok, vegyétek komolyan a veszélyt és alaposan készüljetek fel. Tegyétek meg a megfelelő óvintézkedéseket, tegyétek biztonságossá a kollégiumokat, a lakásokat és a házakat. Vigyétek be a kerti bútorokat, halmozzatok fel élelmiszert, ivóvizet, elemlámpákat és minden egyéb szükséges eszközt. Ha tudomásotok van bárkiről, legyen szó diákról, idős emberről, vagy a közösség egy tagjáról, aki egyedül él, értesítsetek bennünket. Kapcsolatba lépünk velük és felajánljuk, hogy elszállítjuk őket a Chábád központba, ahol ételhez, védelemhez és emberi társasághoz juthatnak. Senki sem maradhat egyedül a hurrikán alatt!”.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás