Kairóban mára mindössze három működő zsinagóga maradt fent, az összegből az épületeket szeretnék renoválni.

Abdel Fatah el-Sziszi egyiptomi elnök jóváhagyásával 71 millió dolláros összeget különítettek el zsidó örökségi helyszínek renoválására Egyiptomban – derül ki a Ynetnews írásából. A döntésről az észak-afrikai ország Régészeti Minisztériumának vezetője, Khaled Al-Anani tett bejelentést.

Kairóban ma összesen 13 zsinagóga található, ám ezekből csak három maradt aktív napjainkra. A Shaarei Shamayim Zsinagóga mellett a Ben Ezra Zsinagóga, valamint a karaiták közösségének egyik épülete. A miniszter bejelentése szerint a renovált imaházak közül néhányat vallási célok helyett inkább a nyilvánosság számára próbálnak meg fenntartani.

„A zsinagógák többsége nagyon sivár állapotban van és muszáj őket felújítani, hogy látogatói központokká is váljanak” – magyarázta al-Anani az egyiptomi parlamentben.

A renoválások kapcsán Sziszi elnök leszögezte, hogy kizárólag „külföldi beavatkozások” nélkül kívánják végrehajtani a projekteket – elutasítva ezzel azoknak a külföldi zsidó szervezeteknek a felajánlásait, amelyek készek lennének támogatni a munkálatokat.

Al-Anani arról is említést tett, hogy szeretnének lépéseket tenni azoknak a régiségi tárgyaknak a visszaszerzése érdekében, amiket a múltban Olaszországba csempésztek. „Tárgyalásokba kezdtünk az olasz kormánnyal ez ügyben” – árulta el az egyiptomi miniszter.

Egyiptomban mára mindössze pár tucat főre csökkent a zsidó közösség létszáma.

 

zsido.com

 

Kép forrása: Ynetnews

Megszakítás