600 000 forint értékű adománnyal segíti az EMIH szeretetszolgálata a védőnői szolgálatot Óbudán

A CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat rendszeresen támogat egészségügyi intézményeket. Idén tavasszal Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata számára szerveztek adománygyűjtést. A csecsemők és kisgyermekek vizsgálatához szükséges felszerelésekből álló 600 000 forint értékű adományt ma adta át Szilágyi Nóra, a CEDEK szeretetszolgálat vezetője és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az Ányos utcai háziorvosi rendelőben. Az adományokat Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere és Schadek-Bíró Éva, a Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata vezetője és vette át.

 „Cselekedjél igazságosan és szeresd a könyörületet – így foglalja össze a próféta emberi kötelességeinket embertársainkkal szemben” – olvasható a CEDEK honlapján. A CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat megalakulása óta azon dolgozik, hogy minél több rászorulónak nyújtson segítséget nemre, korra és származásra való tekintet nélkül. A szervezet az idei évben már az egészségügy területére is kiterjesztette a karitatív tevékenységét.

„A védőnők a gyermekek születésétől fogva segítik a szülők munkáját. Amilyen gyorsan felnőnek a gyerekek, olyan hamar felejtjük el azt, hogy milyen sokat köszönhetünk a védőnői szolgálatok munkájának. Mivel a közösség tagjai közül sokan itt élünk Óbudán, így a beszámolók alapján láthatóvá vált számunkra, hogy a kerületi védőnői hálózatnak nagy szüksége lenne csecsemők és kisgyermekek vizsgálatához szükséges felszerelésekre, ezért itt kezdtük el az egészségügyet támogató munkánkat.” –  emelte ki Szilágyi Nóra, a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat vezetője.

A védőnői hálózat által leadott lista alapján a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat beszerezte a hiányzó eszközöket. A több mint 600 000 forint értékű eszközök között szerepel hallásvizsgáló készülék, színlátást vizsgáló könyv, hosszmérő, digitális és analóg csecsemőmérleg és magzati szívhanghallgató is.

Az adományokat átvevő Schadek-Bíró Éva köszönetét fejezte ki, és elmondta: a tavalyi évben mintegy 30 000 szűrést végeztek várandós anyákon és hét évesnél fiatalabb gyermekeken, így az adománycsomag eszközei a lehető legjobb helyre kerültek. A mindennapi munka során ezekkel az eszközökkel többek között megelőzhető a látás- és hallásproblémák kialakulása.

A CEDEK emellett a határon túli rászorulók segítségét is célul tűzte ki. A szervezet élő kapcsolatokat alakított ki a kárpátaljai zsidó közösséggel, és évek óta támogatást nyújtanak a helyi hitközség rászorulóinak, mivel Munkácson és Ungváron – körülbelül 300, többségében magyar ajkú zsidó család él.

Peszách alkalmából mintegy 500 000 forintnyi adományt küldtek az EMIH ungvári rabbijának, Mendel Wilhelmnek, aki peszáchi csomagokat állított össze  A környéken élő zsidók kóser élelmiszereket – többek közt kóser baromfihúst és halat, bort, szőlőlét, cukrot, sót, tejet – kaptak, hogy a helyi közösség minden tagjának legyen mivel ünnepelnie. A nyolcnapos ünnep a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a kétszáztíz esztendős rabság után, több mint 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból.

 

  • Küldés emailben