46 millió dolláros támogatással várják a bevándorlókat Izraelben

Ismét tömeges bevándorlásra biztatta az európai zsidókat Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök tegnap elmondta, hogy az ország felkészül a fogadásukra.

46 millió dolláros csomagot hagyott jóvá az Izraeli Kabinet, amivel az Európából érkező bevándorlók letelepedését szeretnék támogatni – adta hírül a Haaretz. A döntés értelmében több ezer európai zsidó bevándorlóra számítanak Izraelben, elsősorban Ukrajnából, Franciaországból és Belgiumból.

A költségvetésből elkülönített összeggel részben az országba érkezők számára szervezett héber nyelvórákhoz, speciális hivatali ügyek intézéséhez és egyéb társadalmi-, munkaügyi szolgáltatások finanszírozásához szeretnének hozzájárulni az izraeli döntéshozók.

Netanjahu hangsúlyozta, hogy a zsidók elleni terrorhullám várhatóan folytatódni fog Európában, ami miatt fontos, hogy Izraelben találjanak menedéket. „A zsidók minden országban biztonságra vágynak, de mi azt üzenjük zsidó testvéreinknek, hogy Izrael az otthonotok” – mondta vasárnap az kormányfő.

Habár a közelmúltban történt antiszemita támadások növelték az európai kontinenst maguk mögött hagyók számát, a Jews News hírportál szerint több országban megosztotta az érintetteket az izraeli politikusok szándéka és vasárnapi döntése.

Koppenhágában Jair Melchior főrabbi úgy nyilatkozott, hogy szerinte Dániából az Izrael iránti szeretetük és a cionizmus miatt költöznek el az emberek Izraelbe – nem pedig a terrorizmus miatt. „Ha a terrort úgy kezeljük, hogy megpróbálunk elfutni előle, akkor mindannyiunknak egy sivatagos szigetre kellene menekülnie” – fogalmazott a rabbi.

A Bevándorlók Befogadásáért Felelős Minisztérium adatai szerint az előző évben rekord számban érkeztek zsidók Franciaországból Izraelbe. Az 2013-as évhez képest kétszer annyian, összesen 6 658 fő telepedett le az országban. Ukrajnából pedig a két évvel ezelőtti adatokhoz képest háromszor annyian, 5 921-en döntöttek az alijázás mellett tavaly.

zsido.com

 

Kép forrása: haaretz.com

  • Küldés emailben