Szombaton olvasták fel a Tórából a Chájé Szárá hetiszakaszt a világ összes zsinagógájában, ám a legnagyobb érdeklődés az eredeti bibliai helyszínen, Hevronban mutatkozott. Az ősatyák és ősanyák sírhelyéül szolgáló Máchpéla-barlang megvásárlását leíró szakaszt mindent évben tömegek hallgatják meg Hevronban, ám idén minden eddigi rekord megdőlt.

A látogatókat a mintegy 90 hevroni zsidó család és a közeli Kiriát Árbában élők látták vendégül, továbbá megnyitották az oktatási intézményeket is, sokan pedig a barlang közelében verték fel sátrukat. A rendezvény különösen nagy biztonsági készültség mellett zajlott, a katonaság, a határőrség és a rendőrség is nagy erőkel jelent meg a helyszínen.

A vendéglátásból természetesen a városban igen aktív Chábád-mozgalom is kivette a részét: hatalmas étkezősátrukban 6000 ember háromszori étkezéséről gondoskodtak, éppen ott, ahol annak idején Ábrahám sátra is várta a messziről jött vándorokat.

„Idén ezer vendéggel többre számítunk, mint tavaly. Az imádkozás, éneklés, tanulás és tánc mellett nagy gondot fordítottunk az felszolgált fogásokra is. Egy nagylelkű támogatónknak köszönhetően lazacot és háromféle húsételt szolgáltunk fel, az asztalokat pedig friss virágok és gyertyatartók díszítették. A vendégek kiszolgálásában kétszáz lubavcsi jesivadiák vett részt akik azért utaztak ide Izrael minden szegletéből, hogy segítsenek az 520 asztal megterítésében, és átadják a Lubavicsi Rebbe tanítását a megjelenteknek. Olyan szinten valósítottuk meg a vendéglátás micváját, amire Ávráhám és Szárá is büszke lenne” – mondta Mordecháj Hellinger, a rendezvény egyik szervezője.

A résztvevőket az ország több pontjáról szállították autóbuszokkal a helyszínre. Az ellátásért – a támogatók nagylelkűségének köszönhetően – csak egy igen alacsony összeget kellett fizetni.

„Több ezer emberrel egy sátor alatt ünnepelni a szombatot olyan érzés volt, mintha egy nagy család lennénk. A világ minden tájáról érkezett zsidókkal együtt énekelni, beszélgetni és azon a helyen járni, ahol az őseink is jártak, nagyon felemelő élmény volt” – mondta Shneur Malinas, egy amerikai vendég.

„Ábrahám és Sára nyughelye közvetlen közelében lenni és sok ezer zsidóval együtt ünnepelni a szombatot, ráadásul ilyen nagyszerű körülmények között, olyan, mintha már el is jött volna a megváltás. Mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer ezt az élményt” – tette hozzá Kayla Kohn, aki Nagy-Britanniából alijázott a közelmúltban.

A helyi Chábád-központot Dániel Kohén rabbi és felesége, Bátsévá vezeti 2002 óta. A lubavicsi mozgalom erős szálakkal kötődik Hevronhoz: a második (mitteler) rebbe, Sálom Dov Ber Schneerson rabbi (1773-1827) lánya, Menucha Ráchel Szlonim rebbecen költözött a városba a XIX. század közepén, ahol a zsidó közösség egyik legmeghatározóbb alakjává vált. A hevroni chábád zsinagóga 1929-ig működött, amikor a számtalan halálos áldozatot és sebesültet követelő arab pogrom után a brit hatóságok evakuálták a zsidó lakosságot. 38 évvel később, a hatnapos háborút követően térhettek csak vissza a zsidók a városba.

A Chájé Szárá hetiszakasz szombatján megrendezett „Sábát Hevron”, azaz hevroni szombat már hagyománnyá vált, s még az intifáda nehéz éveiben is ezrek vettek részt az ünneplésben. A résztvevők száma azóta folyamatosan emelkedik, s idén minden rekordot megdöntött.

zsido.com

Forrás: collive

 

Megszakítás