A csehországi Plzeň (Pilsen) városának vezetői úgy döntöttek, hogy az elmúlt évtizedekben múzeumnak és koncertteremnek használt zsinagógaépületet visszaszolgáltatják a zsidó közösségnek. A megfogyatkozott létszámú helyi hitközség sokéves harca zárult le e döntéssel.

A plzeňi nagyzsinagóga – a Dohány utcait követve – a második legnagyobb Európában és a harmadik a világon. Az orosz, mór és indiai stíluselemeket ötvöző épületet 1893-ban adták át. Tóraszekrénye kiemelkedő szépségű.  Tornyai 45 méter magasak. Eredetileg 65 méter magasra tervezték őket, de erre nem adott engedélyt a városi tanács, feltehetően azért, mert a katolikus katedrális tornyai is ilyen magasak voltak.

Plzeňben 1338-óta élnek zsidók. Többször kiűzték őket a városból, de mindannyiszor visszatértek és újjáépítették a közösségüket. A háború előtt a város zsidó lakossága 3200 főt számlált. A holokauszt után a visszatért túlélők ismét használatba vették a nagyzsinagógát, s 1973-ig rendszeresen tartottak benne istentiszteleteket. Ezt követően az épület állaga folyamatosan romlott. 1993 és 1995 között alapos felújítást végeztek az épületen, majd múzeumként és koncertteremként kezdték használni.

plzen

A soá, a háborút és az 1968-as forradalmat követő kivándorlás, illetve az asszimiláció miatt néhány tucatnyira zsugorodott közösség tagjai nagyünnepeken egy oldalszobát kaptak használatra. A hitközség most azt reméli, hogy a hamarosan beköszöntő ros hásánát, a zsidó újévet már ismét a nagyzsinagógában ünnepelhetik.

Forrás: Arutz7

Megszakítás